Mivel a borokban mindenképpen megjelenik az adott évjárat lenyomata, borválasztáskor is fontos szempont, hogy ismerjük az évjárat sajátosságait.

Ahogy nálunk, embereknél, a szőlőnövény esetében is meghatározó, hogy melyik életszakaszában milyen hatások érik, milyen az „edzettségi” állapota, megfelelő mennyiségű és minőségű tápanyagot, vizet, napfényt kap-e, vagy érik-e például betegségek.

Alapvetően elmondható, hogy az számít jó évjáratnak, amikor a szőlőnövény a számára legoptimálisabb körülmények között, és lehetőleg betegségektől mentesen tud növekedni, majd gyümölcsöt érlelni, kezdve a téli „pihenő” utáni ébredésről egészen addig, míg a szüret során az érett fürtök lekerülnek a tőkékről.

Egy évjárat akkor a legideálisabb, vagy éppen emlékezetes, kiemelkedő, ha a legmegfelelőbb beltartalmú, egészséges, és optimális mennyiségű szőlőalapanyag nyerhető, vagyis, ha a szőlő a lehető legtöbb különböző életszakaszához – például könnyezés, rügyfakadás, hajtásnövekedés, virágzás, zöld bogyók növekedése, majd az érés – a legmegfelelőbb időjárási adottságok társulnak.

De vajon mitől jó, vagy éppen kedvezőtlen adottságú egy évjárat, vagyis melyek lehetnek azok a tényezők, amelyektől a borok harmonikusabbak, kiegyensúlyozottabbak, hosszabban érlelhetők, tovább eltarthatók lesznek, és milyen hatások érinthetik hátrányosan a szőlőalapanyag, majd ezáltal a borok minőségét?

Egy évjárat vizsgálatakor nagyon fontos, hogy úgymond „elolvassuk az apró betűs részt” is, mivel hiába fekszik viszonylag kis területen hazánk, mind a huszonkét borvidékünk más és más adottságokkal rendelkezik, a különböző időjárási körülmények borvidékenként, de még akár dűlőnként is változhatnak, sőt, még egy dűlőn belül az egyes területrészek is teljesen egyedi adottságúak lehetnek.

Egy adott évjárat sajátosságait azért sem szerencsés valamennyi borvidékre általánosítani, mert a különböző helyeken termesztett különböző fajták másképpen reagálnak az időjárás adottságaira. Vannak szőlőfajták, amelyek például fagyérzékenyebbek, vagy hajlamosabbak a rothadásra, vannak, amelyek jobb cukor- illetve savgyűjtők, és az sem mindegy, hogy korai, vagy késői érésű fajtával van-e dolgunk. Az adott évjáratot tehát mindig az adott termőhelyre és az ott termesztett szőlőfajtákra vonatkozóan vizsgáljuk.

A szőlő, attól fogva, hogy márciusban téli nyugalmi állapotából „felébred”, folyamatosan és fokozottan ki van téve az időjárás, tehát az évjárat sajátosságainak. Természetesen téli álmában is érheti a növényt például extrém hidegben fagykár, de márciusban a szőlő már sérülékeny részeket is növeszt, tehát friss hajtásokat, virágokat, majd legvégül magát a gyümölcsöt, amely részek az időjárás változásaira már fokozottan érzékenyek. Bár a szőlő a többi növényfajtával ellentétben rendkívül jó alkalmazkodóképességéről híres, a nagy szélsőségeket már természetesen ő sem kedveli.

Alapvetően elmondható, hogy a legoptimálisabb a szőlő számára, ha megfelelő mennyiségű napfény – ezáltal meleg – éri, és mindehhez kielégítő mennyiségű csapadék társul. Amennyiben felbillen ez az egyensúly, és például kevés napfényben, melegben, de túlságosan sok csapadékban részesül a növény, a bogyók kevésbé lesznek koncentráltak, tartalmuk „felhígul”, cukortartalmuk alacsonyabb lesz, és mindez a belőlük készült borokban is visszaköszön. Melegebb és csapadékhiányosabb évjáratban a borok általában testesebbek, magasabb cukor-, és ezáltal alkoholtartalmúak, amelyhez viszont visszafogottabb savak társulhatnak.

Természetesen a borok minőségét nem kizárólagosan az évjárat határozza meg, nagyon fontos befolyásoló tényező a szüret helyes időpontjának megválasztása, majd az alkalmazott borászati technológia is, ezért – az évjárat ismeretén túl – az adott bor teljes életútjának ismerete mindig fontos információkat ad számunkra.