Mi lehet finomabb annál, mint egy igazán jó fogás mellé elfogyasztani egy pohár hozzá illő bort? Semmi, de talán egy borral készült finom étel megpróbálhatja felvenni vele a versenyt.

A borral főzés egyik alapszabálya, hogy minden esetben jó minőségű itallal érdemes dolgozni, emellett pedig arra is fontos odafigyelni, hogy ugyanabból a borból ajánlott egy-egy pohárral meginni mellé, amellyel az étel készült.

Van is jó néhány étel, amelynek kifejezetten jót tesz, ha bor is kerül bele. Adunk néhány tippet, melyek ezek!

Fehérboros sajtleves és hagymaleves

Ha a sajtkrémlevesbe vagy a krémes hagymalevesbe fehérbor kerül, jobban kiemeli a sajt és a hagyma finom ízét, mint bármilyen fűszer. Egészen klasszikus fondü jellege lesz a levesnek tőle, ráadásul krutonnal tálalva igazán éttermi minőségű fogás lesz.

Vörösboros marhapörkölt

A pörkölt nem csak a hústól, hanem a jól megválasztott bortól lesz igazán finom. A pörkölt főzés fontos aranyszabálya, hogy csak akkor kerüljön bele a száraz, minőségi vörösbor, mikor a hús már félig puhára főtt, ugyanis akkor nem párolog el belőle a bor aromája.

Lényeges odafigyelni az időzítésen kívül a mennyiségre is, ugyanis ahhoz, hogy ne legyen keserű az étel, egy négy személyes pörköltbe maximum két deci bornál több semmiképp ne kerüljön.

Tenger gyümölcsei rizottó

Igazán tengerparti hangulatot csinálhatsz a konyhában, ha a rizottót egy kis fehérborral dobod fel. Főként a tenger gyümölcseihez passzol jól a bor, azonban arra figyelj, hogy csak és kizárólag száraz, fehér kerüljön bele, ugyanis annak nem érződik külön az íze, de nagyon teljessé teszi az ételt.