A cím már önmagáért beszél. Legyen az rozé, fehér vagy vörös, az általatok legjobban kedvelt borok palettája rendkívül széles. Minden kategóriában más és más bor lett a kedvencetek 2018-ban.

Mást emeltetek le a polcról bevásárlás során, mást rendeltetek a webshopból, és mást fogyasztottatok előszeretettel a fesztiválszezonban és a nyár folyamán. Lássuk hát, melyek azok a borok, amelyeket a legjobban szerettetek az elmúlt évben.

– Általánosságban ebből fogyott a legtöbb: Mátra Irsai Olivér. Ez nem is meglepő, hiszen ez a megjelenésében világos, illatában igazi tavaszi zöld mezőket és bozdavirágot idéző bor tökéletes választás mindennapi beszélgetésekhez és ezt a tényt ti magatok is alátámasztottátok az elmúlt év folyamán.

– A webshopban a Muscat Ottonel-ből – ami elsősorban a hölgyek nagy kedvence –, és Prémium csomagunkból rendeltetek a legtöbbet. Előbbi illatában szőlővirágot és tearózsát idéz, miközben egzotikus gyümölcsök és illatos virágok sokaságát vonultatja fel, így kiemelkedő társ hétköznapi estékhez, baráti találkozásokhoz. Utóbbi pedig egy hat tételből álló kuriózumcsomag, mely minden jel szerint számotokra legalább annyira kedves, mint számunkra. Örömmel látjuk azt is, hogy egyre többen éltek a lehetőséggel, hogy magatok is összeválogathatjátok kedvenc 6 borotokat egy csomagba. Mi pedig – figyelve a választásokat – a népszerű variációkkal időről időre frissítjük a webshop kínálatát, hogy megkönnyítsük a dolgotokat.

– A borkóstolókon felvonultatott borok közül több kedvencetek is volt, többek között a Mátra Irsai Olivér, a Mátra Kékfrankos Rozé, a Mátra Olaszrizling, az 1014 Irsai Olivér, valamint a Fríz Olaszrizling Barrique. 2018-ban több mint 50 alkalommal találkozhattatok velünk borkóstolókon és fesztiválokon. Ígérjük, hogy ez a trend 2019-ben is folytatódik! Igyekszünk minél több helyszínen megjelenni, és személyesen bemutatni nektek borainkat.

– A legtöbb szakmai elismerést, díjat – talán nem meglepő módon – az egyik prémium kategóriás borunk, a Fríz Olaszrizling Barrique zsebelte be, amelyre mi magunk is különösen büszkék vagyunk. Ez a rendkívüli borkülönlegesség színében szalmasárga, illatában fahordós tónusok dominálnak. A sav és a test elegáns egyensúlya a több hónapos fahordós érlelésnek köszönhető.

– A Sziget Rosé fogyasztottátok a legtöbbet a Sziget Fesztiválon. Nem is csoda, hiszen ez az illatában a finom szeder és a ropogós savak ötvözetét megjelenítő, ízében a cseresznyét és a piros bogyós gyümölcsöket felvonultató nedű egy remek cuveé, mely segít szerelembe esni a roséval.

Mindezek fényében kíváncsian várjuk, melyek lesznek idén a kedvenceitek.