Mit is csináljunk a hosszú, téli estéken vagy borongós délutánokon? Hívjuk át a családot vagy a barátainkat, és fondüzzünk! Nagyon sok érv szól amellett, hogy ezt a szuper programot válasszuk, hiszen nem igényel sok előkészületet, nem kell hozzá sok dolgot beszerezni és remek közösségi élmény. Természetesen bort mindenképpen válasszunk hozzá, illetve, ha fondüzésre invitálnak minket, mindenképpen vigyünk magunkkal ajándékba. Garantáltan örülni fog nekünk a társaság.

Mi is az a fondü?

A fondü egy svájci származású „találmány”. Különböző típusú és ízvilágú sajtok összeolvasztásával, majd fűszerezésével készül, amelyet aztán kis kenyérkockákkal, húsokkal vagy akár gyümölcsökkel lehet „kitunkolni” az edényből. Ezért aztán nemcsak egy egyszerű étel, sokkal több annál. Valódi társasági élmény, hiszen egy asztalnál ülve, egy tálból mártogathatunk, miközben anélkül beszélgethetünk, borozgathatunk, hogy közben bárkinek sürögnie-forognia vagy a társaság és a konyha között szaladgálnia kellene. Praktikus partiétel, amihez ráadásul remekül passzol a fehérbor, sőt, ha csokoládéval fondüzünk, a vörösbor is.

Mire lesz szükségünk?

Természetesen elsősorban társaságra, hiszen nélkülük mit sem ér a fondüzés. Az étel elkészítéséhez pedig mindenképpen szükségünk lesz egy fondükészletre, amely egy edényből – ami általában öntöttvasból vagy más fémből készül, de létezik kerámia változata is –, egy állványból, egy égőből vagy elektromos melegítőből és fondüvillákból áll. Ezen kívül csak sajtkésre és megfelelő vágódeszkára, valamint egy, a fondü kevergetésére alkalmas eszközre lesz szükségünk, no meg természetesen sajtokra és kenyérre.

Szervezhetünk „édes” fondüzést is, ilyenkor csokoládét olvaszthatunk az edényben, és gyümölcsökkel mártogathatunk, de akár olajat is melegíthetünk, és pici darabokra vágott, fondüvillára tűzött húsokat süthetünk benne, amelyeket különböző mártogatósokkal fogyaszthatunk. Ami azonban a legfontosabb: bor mindig legyen kéznél, hiszen egyrészt az olvasztott sajtba is tehetünk belőle, másrészt pedig nagyon jól csúszik a fondüételek mellé is.

Milyen borokat szerezzünk be?

Az, hogy milyen bor kerüljön az asztalra, attól függ, hogy melyik változatát választjuk a fondüzésnek. Az olvasztott sajthoz mindenképpen fehérborok közül válasszunk. A sajtok ízvilága mellé nagyon jól áll egy kis izgalmas, vibráló „savasság” is, amit a legegyszerűbben egy szép savszerkezetű borral tudunk az étel mellé varázsolni. Az olvasztott sajtok krémességét pedig a fahordós érlelés adta lágy, picit vajas, krémes aromák emelik ki. Éppen ezért a legkiválóbb, prémium kategóriás, különleges alapanyagból, válogatott szemekből készült borokat tartalmazó 1014 sorozatunk fahordós érlelésű 1014 Chardonnay-ját ajánljuk mellé, melyben az őszi körte, a citrusok és a finom vanília is visszaköszönnek, még több karakteres ízt varázsolva a krémes sajtmártogatós mellé.

Ha csokoládés fondüzést szervezünk – vagy a sajtmártogatás után desszertként csokoládét mártogatunk –, vörösbort válasszunk. Fontos, hogy nagyon jó minőségű csokoládéból készítsük a fondüt, és akár finom karácsonyi fűszerekkel is ízesíthetjük. A bátrabbak chilivel is feldobhatják. A csokifondühöz válasszunk egy piros bogyósokra emlékeztető karakterű vörösbort, például a Dubicz Kékfrankos-Cabernet Sauvignont vagy a Sárhegy Kékfrankost.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a vendégeink biztosan örülnének egy kis étkezés előtti aperitifnek, hogy amíg elkészül a finomság, borozgatva beszélgethessünk. Ehhez a legjobb választás egy jól behűtött száraz vagy félszáraz, élénk savú fehér- vagy rozébor. Így például a Dubicz Borászat kiváló ár-érték arányú, friss, illatos, gyümölcsös borokat tartalmazó kategóriája, a Mátra sorozat tételei, melyek bármely alkalomra tökéletesek. A kerek savú Irsai Olivér, a feszes szerkezetű Kékfrankos Rosé vagy a gördülékeny, jó ivású Sauvignon Blanc biztosan remek alapot ad az étkezéseknek, de a buborékok által üde és izgalmas ZSIZSI Frizzante gyöngyözőbor is szuper kezdés a fondüpartihoz.