Japán

Japánnal kapcsolatosan egészen biztosan elsőként a sushi, a miso, a ramen, a tempura vagy a yakitori jut eszünkbe, ha ételekről van szó. Ha pedig alkoholos italról, akkor a szaké, amit rizsborként emlegetünk, de esetében korántsem borról van szó, hanem rizs erjesztésével készülő alkoholos italról.

Egészen biztosan nincs a listán egyetlen japán szőlőfajta vagy bor sem, ami természetes, hiszen Japán nem készít hatalmas mennyiségben borokat, és még annak a kevés palackszámnak is csak csekély része jut el az ázsiai országtól távolabbra. Túlnyomórészt Japán az európai borvidékekről importál borokat, ezen belül is leginkább Franciaországból, de az Újvilág borait is preferálják.

Mivel Japán éghajlata nem a legideálisabb a szőlőtermesztéshez – mondhatni egyáltalán nem alkalmas rá –, nem is találkozunk hatalmas kiterjedésű borvidékekkel. A legismertebb bortermő vidékük Kofu, fajták tekintetében pedig inkább világfajtákat találtunk az országban. Jellemzőek a francia eredetű szőlőfajták, így a Cabernet Sauvignon, a Cabernet Franc, a Merlot és a Chardonnay. Természetesen helyi, autochton fajtával is dolgoznak, ez pedig a Koshu, Japán legismertebb szőlőfajtája.

Kína

Bár Kínában jelentősebb a szőlőtermő területek nagysága, ezek nagy része elsősorban nem bor-, hanem csemege- és mazsolaszőlő. Kína éghajlata kedvezőbb a szőlőtermesztés szempontjából, hiszen ugyanazon a szélességi fokon fekszik, mint például Kalifornia, és jóval kedvezőbb hőmérsékleti-, csapadék-, valamint napsütés-adottságokkal rendelkezik, mint Japán.

A termőterületek túlnyomórészt Sanghajtól északra, és a fővárostól, Pekingtől délre találhatók, de természetesen az ország hatalmas kiterjedése miatt távolabb is vannak borvidékek. Pontosan a nagy távolságok miatt, Kína esetében végképp nehéz általánosítani, hogy milyen is az ország éghajlati vagy talajadottsága a szőlőtermesztéshez, inkább speciálisan, az adott régiót érdemes mindig vizsgálni.

Fajták tekintetében szintén a világfajták, így a Cabernet Sauvignon, a Merlot és a Chardonnay a legjelentősebb. De helyi fajtákkal is dolgoznak természetesen, melyeknek borait azonban gyakran házasítják a nemzetközi fajták boraival.

India

Bár vallási és/vagy társadalmi okokból India lakosságának csak minimális része fogyaszt bort, mégis foglalkoznak mind szőlőtermesztéssel, mind borkészítéssel. India esetében is elmondható, hogy leginkább étkezési csemege- és mazsolaszőlőt termesztenek, a borszőlők kisebb területen fordulnak elő. Leginkább a belső szárazföldi területeken találunk ültetvényeket, és mivel meglehetősen forró, trópusi az ország klímája, nem ritka akár a 600-800 méteres tengerszint feletti magasságon fekvő ültetvény sem, hogy biztosítani tudják a kicsit hűvösebb időjárási adottságokat a szőlő számára.

India négy fő borvidékén több világfajtával is dolgoznak, például Sauvignon Blanc-nal, Chardonnay-val, Chenin Blanc-nal vagy a kékszőlők közül Cabernet Sauvignon-nal, Cabernet Franc-nal vagy Zinfandel-lel, de készülnek Indiában pezsgők, valamint erősített borok és borpárlatok is.