Az édesanyákat szerte a világon megünneplik, felköszöntik anyák napján. Nálunk május első vasárnapja szól róluk: virágot veszünk nekik, ebédelni vagy sütizni visszük őket, koccintunk velük, rájuk. De vajon hogyan ünneplik más népeknél az anyák napját? Mondjuk, mutatjuk, és a legszebb pillanatokhoz szuper borokat is ajánlunk!

A nők és az anyák tisztelete évezredek óta az emberiség „alapműködésének” része. A görögök Rhea, az istenek anyja tiszteletére rendeztek tavaszi ünnepségeket, ahol az édesanyákat is ünnepelték, a rómaiak pedig Cybelét (Rhea római megfelelője) tisztelték hasonlóan. És bár az anyák napja csak jóval később, az 1900-as évek elejétől Anna M. Jarvis erőfeszítéseinek köszönhetően vált hivatalos ünneppé, ma már szerte a világon ünneplik – a különböző népek, nemzetek más-más szokásokkal, különböző időpontokban.

Nézzünk most meg együtt néhányat a legkülönlegesebb anyák napi szokások közül a nagyvilágból, és ezek mellé kóstoljunk bele együtt a nemzetek legfinomabb boraiba, az édesanyák tiszteletére (legalább képzeletben).

1. Franciaország
A franciáknál május végén vagy június elején ünneplik a Fete des Meres-t, az ünnep a Pünkösdhöz igazodva „ugrál” évről évre a naptárban. De egy biztos: aznap a francia anyukák nem ugrálnak senki kénye-kedve szerint, sőt, őket ugrálják körbe! Aznap az apró kedvességeken túl az is alap arrafelé, hogy a gyerekek végzik helyettük a házimunkát és minden kívánságukat teljesítik. A napot pedig mi mással is zárhatnák, mint egy finom lakomával, amihez bor is dukál.
Ha ott ünnepelnénk az anyukáinkkal, mi nagyon szívesen megkóstolnánk a 2019-es Fleur de Mer Rosé-t, ami egy erdei szamócás ízjegyeket hordozó, földes lecsengésű Provence-i rosé.

2. Olaszország
Mi mást is várhatnánk egy olyan országtól, ahol az anya tisztelete és szeretete mindennél fontosabb, mint egy elképesztően szuper anyák napi ünneplést? Ők május második vasárnapján tartják a La Festa della Mammát, és aznap a megszokottnál is jobban a tenyerükön hordják a „la Mammát”. Például aznap nem főz: a család elviszi ebédelni. A nap végére pedig nemcsak verseket írnak neki és apró ajándékokkal árasztják el, hanem a hagyomány szerint szív alakú süteménnyel is meglepik.
Hogy az ünnepléshez milyen bor dukál? Mivel az olasz borok isteniek, szerintünk nem nagyon lehet melléfogni, bármit is választ a család, de ilyen különleges napokon a csomagolásra is figyelni kell. Mi épp ezért egy palack Cà dei Zago proseccót adnánk ajándékba az anyukánknak, illetve Itáliában azt bontanánk fel vele együtt.

3. Kína
Az anyák napja mára a kínai családokban is jeles ünnepnappá vált: május második vasárnapján vörös szegfűvel és tigrisliliommal ünneplik ők is az anyukákat, az iskolákban pedig ünnepségeket rendeznek az anyukák tiszteletére. Náluk egyébként az anyák napja egy közösségi ünnep is: sokan gyűjtéseket szerveznek a falvakban élő, nehéz sorsú anyukák számára.
Bár a kínaiak nagyon szeretik az import (különösen a francia) borokat, a helyi nedűk közt is lehet kiemelkedőeket találni. Szívesen megkóstolnánk például a Ningxia tartományban található Helan Qingxue borászat Jia Bei Lan Grand Reserve 2009 nevű díjnyertes borát.

4. Etiópia
Amikor véget ér az esős évszak, az etióp családok nem is egy, hanem mindjárt három teljes napot is az édesanyák ünneplésének szentelnek. Az Antrosht nevű ünnepen a lányok feladata a fűszerek és a tejtermékek beszerzése, míg a fiúk a húsról gondoskodnak, ez többnyire bika vagy bárány. Ha minden megvan, az ételt az anyák főzik meg, és jön a lakoma, amit ének és tánc követ.
Egy ilyen csodálatos hagyományt egy csokor frissen vágott, hófehér virág tisztasága, frissessége tehet még emelkedettebbé, amihez remekül passzol a híres helyi Awash borászat Grenache Blanc nevű borának ünneplésre hívogató bája.

5. Magyarország
A hazai anyák napi ünneplést és hagyományokat pedig úgy gondoljuk, senkinek sem kell bemutatni. Mert hát ki ne emlékezne az általános iskolai anyák napi ünnepségekre, a versekre, amit édesanyánknak szavaltunk, és kinek ne lenne emlékeibe vésve az édesanyja ölelése, puszijai, illata?
Bizony a Te anyukádnak is jár a virág, a közös ebéd, vagy akár egy szuper program: gyertek el hozzánk, a Dubicz borászatba egy élményfestésre vagy egy szuper hangulatú pincelátogatásra! Ha pedig egyedi, közös ajándékot keresel, lepd meg Anyukádat egy közös alapszintű borkóstoló tanfolyammal. Titeket is szeretettel várunk, hiszen a borászat „szuperpárosa”, Dunai Ágnes és Dunai Bernadett, az anya-lánya tulajdonosok.
A mi ajánlásunk: kóstoljátok meg az üdítően friss és kellemesen egzotikus Mátra Muscat Ottonelt és a gyümölcsös, illatos muscat ottonelből és irsai olivérből készült gyöngyözőbort, a Zsizsit. Hogy miért különleges szívünknek a Zsizsi? Mert Detti nagymamájáról nevezték el, akiről az unokák úgy tartották, olyan szép, mint Audrey Hepburn a Gigi című filmben. De a Gigit Zsizsinek ejtették, így lett az imádott nagymama beceneve Zsizsi. Az iránta való őszinte, tiszta gyermeki szeretet pedig nemcsak az emlékeinkben él tovább, hanem ennek az üde és imádnivaló gyöngyözőbornak a nevében is.