A szüret időszakában járva adja magát a kérdés: mikor van a szüret, illetve a szüreti mulatság, és milyen szokások, hagyományok kötődnek hozzá? Jöjjön most ezekből egy kis ízelítő.

A szüret már a régi időkben is ünnepnek számított, hiszen – ha egy vicces kis szófordulattal élhetünk – ilyenkor érett be az egész éves munka gyümölcse. Szóval nem túlzás, hogy már évszázadok óta a szüret időszaka egyenlő a betakarítás, termés miatt érzett őszinte öröm napjaival. Nem is csoda hát, ha ezt emelkedett hangulat, jókedv kíséri, na meg az elmaradhatatlan evés-ivás, tánc, szüreti felvonulás és a mulatság.

Mikor van a szüret?

Ugorjunk most vissza a 18–19. századba, amikor a szüret időpontját valamilyen jeles naphoz kötötték az országban, Szent Mihálytól (szeptember 29) Simon-Júdás (október 28) napjáig. Érdekes, hogy tájegységenként változott, hol mikor szüreteltek. Az Alföld több vidékén Szent Mihály-napkor kezdték, míg a Dunántúl nagy részén és Erdélyben Terézia napján, október 15-én. A Balatonnál és Kőszeg környékén későbbre, október 21-re tolódott, utoljára pedig Tokaj-Hegyalja szüretelői léptek akcióba (október 28-án).

Amikor készen voltak a szüreteléssel, természetesen az ünneplés sem váratott sokáig magára: kezdődtek a szüreti felvonulások, mulatságok, bálok. A szüret időszaka remek alkalom volt egyébként a rokonlátogatásra, eljegyzésre, de az ünneplésre, felhőtlen szórakozásra is.

3 érdekes tény a szüreti mulatságokról, amit jó tudni

1.Kik a szüreti mulatságok, felvonulások szereplői?

A szüreti mulatságok ideje nem járt le, manapság is több helyen megrendezik ezeket (a turisták nagy örömére). Az egész nagyon jópofa és látványos, főleg a szereplőknek köszönhetően, akiket ma is beöltözött szereplők alakítanak, mint régen. Hogy kik ezek a szereplők? A bíró, a bíróné, a kisbíró, a táncmesterek, de vannak csőszlányok és csőszlegények, a tolvaj és a csősz (ők veszekedésükkel szórakoztatják a közönséget), de mindenféle jelmezes figura elképzelhető a menetben, például törökök, medvetáncoltatók, vándorárusok, stb..

2. Baksus figurája

Ha voltál már szüreti felvonuláson, neked is biztosan rémlik egy piros ruhás bábu, amit egy botra vagy hordóra ültettek. Ő Baksus, akit Bacchusszal, más néven Dionüszosszal, a görög mitológia boristenével hoznak kapcsolatba.

3. Tréfásan büntették a szőlőlopást

A szüreti bálok, mulatságok a legtöbb helyen nagyon hasonló forgatókönyv szerint zajlottak: a felvonulás után következett a mulatozás, egy teremben, ahol a csősz és a csősznél egy szőlőkoszorút vagy szőlőfürtöket őrzött. Aki lopni próbált, azt viccesen megbüntették. A mulatságot reggelig tartó tánc és természetesen finom borok fogyasztása zárta.