A kedvenc nyári fröccseink pezsgését és frissességét lassan más ízek, színek, illatok váltják fel. Ősszel már gyakran töltünk a poharunkba vörösbort, például könnyed őszi vöröseket, amelyek a Mátrának is nagyon jól állnak.

Ha magad elé képzelsz egy bekuckózós őszi képet, mit látsz rajta? A kandalló, a dísztökök, a kedvenc könyveid, a meleg zoknik és szőrös papucsok mellett ott van a kezedben egy pohár bor is, ugye? És ha bor, akkor vörös. Eltaláltuk? Ez nem is meglepő, hiszen a nyárnak búcsút intve sokan a rozé fröccs helyett már inkább egy finom vörösbort töltünk a poharunkba.

Persze, a vörösek közül is vannak erőteljesebb, testesebb fajták, mint például egy karakteres szekszárdi vagy egy vagány villányi. De mi úgy éreztük, itt, a Dubicznál, hogy nem akarunk ilyen nagy, testes borokat készíteni, mert ez nem is állna olyan jól a Mátrának, másrészt pedig sokan kortyolgatják inkább a gyümölcsösebb könnyed őszi vörösek valamelyikét.

Ezzel a könnyed játékossággal alkottuk meg a Mátra sorozat két üde vörösét, a Kékfrankos-Cabernet Franc-t és a Kékfrankos-Cabernet Franc Cuvée-t, illetve az 1014 Kékfrankos-Cabernet Frant-unkat és a Sárhegy Kékfrankosunkat. Segítünk, hogy ezek közt megtaláld az új kedvenced!

Őszi esték könnyed vörösborai

Ha hétköznap estékre keresel finom, minőségi vörösborokat, akkor a félédes Kékfrankos-Cabernet Franc és a száraz Kékfrankos-Cabernet Franc Cuvée is remek választás. Előbbi a kékfrankos fűszereinek és a cabernet gyümölcseinek kellemes „házasításából” jött létre, az ízek harmóniáját pedig egy fahordó segítségével tudjuk keretbe foglalni, utóbbi pedig piros gyümölcsös aromájával és élénk savérzetével melegíti fel a lelked a borongós őszi estéken.

A Kékfrankos-Cabernet Franc Cuvée nemcsak népszerű borunk, hanem azért is büszkék vagyunk rá, mert aranyérmet nyert a Berliner Wein Trophy 2021-es versenyén. Tölts belőle a poharadba egy őszi szerda estén és indulhat is a jövő évi nyaralástervezés, bakancslistaírás!

Tudtad? A Kékfrankos-Cabernet Franc Cuvée-t bag-in-box kiszerelésben is megvásárolhatod, így gazdaságosabb és tovább eláll benne a bor.

Különleges esték borai

Az 1014 Kékfrankos-Cabernet Franc rubin színével, piros bogyós gyümölcsökre emlékeztető illatával, karakteres jegyeivel emelheti egy kiváló vacsora fényét. A Sárhegy Kékfrankosunk pedig a különleges pillanatok tökéletes kísérője lehet.

Akár most ismerkedsz a vörösborokkal, akár ezeknek a nedűknek a nagy szerelmeseként töltesz magadnak egy pohárral a Dubicz üde vöröseiből, szerintünk kortyolgatás közben te is azt érzed majd, hogy akár egész évben is tudnád ezeket kóstolgatni. És miért is ne! Hiszen ki mondta, hogy a könnyed vöröseket csak ősszel fogyaszthatjuk? 😉