Ha érdekel a borok világa, és szeretnél igazán szakavatott lenni a témában, érdemes már ma bekövetni Instagramon az alábbi 7 borszakértőt a borhoz igazán jól értők nemzetközi mezőnyéből.

A wine influencer kifejezés hallatán talán neked is egy olyan kép ugrik be először, hogy egy nagyon csinos, mai divat szerint öltözött, sminkelt és fodrászolt leányzó ül egy tengerparti nyaralóhelyen, kezében egy pohár borral, ügyelve arra, hogy természetesnek tűnő pillantással kerülje a kamerát. Nem vitatjuk, ő is sokféle értéket közvetíthet.

De mi most olyan wine influencereket, vagy röviden winefluencereket mutatunk be, akik igazából nemzetközi borszakértők, és akiket érdemes akár most azonnal (na jó, cikkünk végigolvasása után) bekövetni Instagramon, mert Neked is segíthetnek még szakavatottabbá válni a borok világában.

7 nemzetközi borszakértő, akiket kövess be az Instagramon

1. Marie Von Ahm (@vonahm): a Dániában élő, wine influencerként szerzett ismertsége mellett borkritikusként is karriert építő Marie Von Ahm minden posztját áthatja a szenvedély és a borászat tudománya. Több mint 58 ezres követőtáborral és olyan márkákkal kötött partnerséggel is büszkélkedhet, mint a Delamotte, a Catena és a Dr. Loosen Wines.

2.Fabrice Sommier (@fabricesommier): Közel 20 ezer követővel rendelkező, Párizsban élő Fabrice Sommier igazából mester sommelier, aki winefluencer státuszán túl blogot is ír, és boriskolát is vezet, mert hogy missziójának tekinti követői okítását a borok csodálatos világáról. Ezt pedig a márkák is észrevették, eddig a Louis Jadot, a Mason M. Chapoutier és a Guigal brandekkel dolgozott együtt.

3.Tahiirah Habibi (@sippingsocialite): A The Hue Society alapítója, Tahiirah Habibi sommelier szakértelmének köszönhetően felkerült a Forbes „40 under 40” listájára is. A fiatal sommelier márkák széles skálájával dolgozik együtt, együttműködött a McBride Sisters, a City Winery és az E & J Gallo Pincészet partnereként.

4.Marco Rossi (@marco_loves_acidity): Egykor a Wine TV előadója volt, ma már Rossi inkább borokat és borászatokat értékel, a nagy cégek közül pedig olyan brandekkel dolgozik együtt, mint például az Azienda Agricola Foradori és a Ferrari Trento.

5.Peter Liem (@peterliem): Peter Liem borszakíró és a Champagne.net szerzője sokak álmát éli: kétlaki életét és minden idejét New York City és a Franciaországban, egész pontosan Champagne régióban található Épernay között osztja meg. A pezsgős rendezvények, kóstolók és pezsgőkritikák szervezése között Liem a közösségi médiára is szakít időt, ahol pezsgők és más finom borok széles skáláját értékeli, több mint 22 ezer követője legnagyobb örömére.

6.Gabriella Fois (@thewineabout): Gabriella Fois-nak is mindene a bor: blogol róla, kritikusként és influencerként is foglalkozik vele. Sőt, ő egy kicsit messzebbre is jutott talán, mint a wine influencerek többsége. Ugyanis a The Wine About nevű blogját szilárd közösségi médiaplatformmá és ruházati termékcsaláddá fejlesztette. De nemcsak vásárolni lehet tőle, hanem tanulni is. Mert hogy követőit a bortermelésről és a borkóstolásról tanítja, és eddig több mint 50 márkával tudott együttműködni.

7.Urte Dervynas (@urte_dervynas): Urte Dervynas litván sommelier és lifestyle influencer, aki borokkal, ételekkel és szépségápolással kapcsolatos tippeket ad. Dervynas éttermi tanácsadóként és kritikusként is szerzett tapasztalatokat, és számos étellel és borral foglalkozó kiadványban szerepel. A világ néhány vezető bormárkájával is együtt dolgozott, például hosszú távú partnerséget alakított ki a Piper-Heidsieckkel, a Veuve Clicquot-val és a Loimer Wine-nal.

Forrás: https://www.taggermedia.com/blog/top-wine-influencers