Gyümölcsös és fűszeres, mi az? – A Syrah és a Zweigelt

Gyümölcsös és fűszeres, mi az? – A Syrah és a Zweigelt

Szőlőfajtákat bemutató sorozatunkban most egy francia és egy osztrák eredetű fajtával ismerkedünk meg. Mindkét fajta borára jellemző a gyümölcsös-fűszeres aromavilág, ráadásul mindketten a Mátrai borvidék engedélyezett kékszőlőfajtái közé is tartoznak. Ismerjük meg közelebbről a Syrah és a Zweigelt fajtákat!

 A Syrah

Több néven is találkozhatunk a szőlőfajtával, amely a világfajták táborát erősíti. Bár két különböző néven is „fut”, mindkét esetben ugyanazon szőlőfajtáról van szó. A világ némely táján ugyanis Syrah-ként (ejtsd: szirá) szerepel, ezen az egyébként francia eredetű néven általában az európai borvidékeken említik, köztük például Franciaországban vagy akár hazánkban is. Másik neve, a Shiraz (ejtsd: siráz) leginkább Ausztráliában, Dél-Afrikában, illetve az Újvilágban használatos.

A legelterjedtebb verzió eredetére nézve a perzsa vonal, sokáig ugyanis Perzsiához kötötték a szőlőfajta szülőhelyét. A fajta kutatásai során azonban egyértelművé vált, hogy a francia Rhone-völgyhöz köthető, vagyis ez volt az őshazája, és a mai napig is meghatározó termőhelye a fajtának, ahol a Dureza névre hallgató kékszőlő és a Mondeuse Blanche halványabb héjú fajta kereszteződésével jött létre.

A fajta megfelelő helyre történő telepítés, megfelelő tőketerhelés és borászati munka esetén nagyon szép, mély színű bort eredményez, kicsit erőteljesebb tanninokkal és komplex, feketebogyós gyümölcsös, fűszeres, borsos aromákkal. Termőhelyigénye inkább a melegebb éghajlatok felé húz, kifejezett hűvös éghajlaton nem érik be a fajta, és ilyenkor borában is zöldes, éretlen aromák jelentkeznek. Jól áll neki a hordós érlelés is, ilyenkor – a hordók típusa, és az érlelés ideje szerint – aromái mellé még beköszön a vanília, a füst, a kókusz vagy az étcsokoládé jegy is.

Fajtaborként és házasításokban is találkozhatunk a Syrah-val, egyik klasszikus házasítása a Grenache fajtával történő párosítás. Ebben az esetben a Grenache-hoz adott Syrah egyrészt élénkebbé teszi a bor színét, másrészt kiteljesíti a tannin-, valamint a savtartalmat, és sötét bogyós aromákat is visz a borba.  

A Zweigelt

Osztrák eredetű fajta, mely nemesítőjéről, az osztrák Dr. Fritz Zweigelt professzorról kapta nevét, aki 1922-ben hozta létre a Zweigelt fajtát a klosterneuburg-i kutatóintézetben, méghozzá a Kékfrankos és a Szent Lőrinc, más nevén St. Laurent fajták keresztezésével.

A világ számos pontján találkozhatunk vele, nagyon elterjedt például szülőhazájában, Ausztriában, ahol szinte mindegyik bortermő régióban telepítik. Hazánk több borvidékén is az engedélyezett kékszőlőfajták közé tartozik, ezen belül elterjedt fajta például a Felső-Pannon borrégió Soproni borvidékén is.

Sem termőtalajt, sem klimatikus adottságokat tekintve nem kényes szőlőfajta, hiszen azzal a céllal (is) nemesítették, hogy akár hűvösebb klímán és gyengébb adottságú talajokon is jól és megbízhatóan teremjen. Mivel nincsenek különösebb igényei, és bőtermő is, nagy terméshozamát kihasználva a nagyüzemi termelésben is előszeretettel használták. Azonban ilyen esetben bora már nem azt a minőséget mutatja, mint amit megfelelő hozamkorlátozás mellett képes nyújtani.

Utóbbi esetben ugyanis nagyon jól iható, szép felépítésű, gyümölcsös-fűszeres, élénkebb savú, finom tanninú vörösborokat eredményez, de alkalmas akár hordós érlelésre is, illetve házasítások alkotóelemeként vagy rozéborok alapanyagaként is előszeretettel alkalmazzák. Ilyen esetekben magasabb, üde, friss savtartalma és finoman meggyes, málnás, valamint fűszeres aromaprofilja miatt használják előszeretettel.

DÍJAK

Hazai és nemzetközi elismerések a boros szakma részéről.

BORKÓSTOLÓ

A jó bor illata virágokéra, növényekére, gyümölcsökére, fűszerekére, olykor ásványokéra emlékeztet. Ha túl vagyunk a látvány és az illat élvezetén, elérkeztünk a kóstolás utolsó szakaszához, az ízleléshez.

WEBSHOP

Megrendelhető, vásárolható boraink: Mátra, 1014 Prémium, Top Prémium

ESEMÉNYEK

Találkozzon országszerte a Dubicz legjobb boraival!

BLOG

Bejegyzések.

HÍRLEVÉL

Első kézből újdonságainkról, eseményeinkről és akcióinkról.

Dubicz Borászat és szőlőbirtok

H-3200 Gyöngyös, Koháry út 4.

Telefon: +36 37 301 015
Fax: +36 37 301 693
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2020 Dubicz Borászat és Szőlőbirtok

  

Üres Kosár
teszt

Elmúltál már 18 éves?

A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok elkötelezett a kulturált italfogyasztás mellett. Szeszesitalaink fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk.