Hazai tájakon – A Felső-Pannon borrégió I. rész

Hazai tájakon – A Felső-Pannon borrégió I. rész

Új sorozatunkban hazai borvidékeinket járjuk körbe borrégiónként, megismerkedve az ott jellemző adottságokkal, szőlőfajtákkal. Az 1. részben „otthonunkból” indultunk, vagyis a Felső-Magyarország borrégiót jártuk be, amelybe a mi szeretett borvidékünk, a Mátra is tartozik. A folytatásban a Felső-Pannon borrégióban kalandozunk, amely öt borvidéket is magába foglal. Most első itteni „bortúránkon” közülük kettővel, vagyis az Etyek-Budai, valamint a Móri borvidékkel ismerkedünk.

Az Etyek-Budai borvidék

Az Etyeki borvidék a legfiatalabb borvidékünk, hiszen ezzel a megnevezéssel 1990-ben jött létre, majd később hozzácsatolták a Budai-hegység környéki szőlőtermelő községeket is, ettől kezdődően, vagyis 1997-től Etyek-Budai borvidék néven szerepel. Két megye – Pest és Fejér megye – is otthont ad az ültetvényeknek.  Ezen belül is három körzetre osztható a borvidék, a Budai, az Etyeki és a Velencei körzetre. Ha pedig még egy szempont szerint szeretnénk csoportosítani, akkor a földrajzi adottságokat figyelembe véve két részre oszthatjuk a borvidéket, hiszen a Budai és az Etyeki körzet „hasonlósága” mellett a Velencei körzetben egészen más talajadottságokkal találkozunk.

A Budai és az Etyeki körzet leginkább a magas mésztartalmú talajokról, szól, míg a Velencei körzet, pontosabban a Velencei-hegység mélységi magmás kőzetből, gránitból épül fel. Érdekesség, hogy a Velencei Magyarország legöregebb hegysége. Mindkét körzet talaja keveredik lösszel is. A mésztartalom a megfelelő savakat, a lösztartalom pedig a borok gyümölcsös aromaprofilját biztosítja a borvidéken.

A klimatikus viszonyokat tekintve a borvidék a hűvösebbek közé tartozik, hiszen egyrészt az északi félteke szőlőtermesztési északi határához közeli szélességi fokon fekszik, másrészt pedig domborzati adottságainak köszönhetően folyamatosan járja a szél, amely általában hűvösebb légáramlatokat hoz az ültetvényekre. Emiatt ritkábbak a szőlőbetegségek, valamint a borvidék klímája miatt inkább fehérborhangsúlyos a régió, illetve ideálisak az adottságok a pezsgőalapanyag készítéséhez is.

Fő szőlőfajták a Chardonnay, a Zöldveltelini, az Olaszrizling, a Szürkebarát, a Sauvignon Blanc, a Királyleányka, a Rajnai rizling és a magyar nemesítésű Zenit. Vörösborok is akadnak azért Etyeken, leginkább Pinot Noir és Cabernet Sauvignon ültetvényekről szüretelt alapanyagból.

A Móri borvidék

Fejér megye ad otthont Móri borvidéknek is, amely a Vértes és a Bakony hegységek között húzódó tektonikai törésvonal, az úgynevezett Móri-árok oldalán fekszik. A klíma alapvetően itt is hűvösebb a szinte állandó északnyugati légmozgásnak köszönhetően, de sok napfény éri a szőlőket a Vértes dűlőin a megfelelő kitettség miatt.

A borvidék alapkőzete a dolomit, a lösz, valamint a mészkőtörmelékkel kevert lösz, de jellemző a talajok viszonylag magas mésztartalma, mely a hűvösebb klimatikus adottságokkal együtt megfelelő savgerincet biztosít a boroknak.

A Móri borvidék kapcsán talán a legelőször eszünkbe jutható szőlőfajta az Ezerjó, a borvidék területének közel harmadán termesztik. Eredetét tekintve hungarikum fajta. Ezen kívül is többségében fehér szőlőfajtákkal találkozhatunk a borvidék ültetvényein, például Zöldveltelinivel, Chardonnay-val, Leánykával, Királyleánykával, Szürkebaráttal vagy Traminivel, elvétve pedig néhány kékszőlő fajtával is.

A következő részben folytatjuk „bortúránkat” a Felső-Pannon borrégióban, és a három még ide tartozó borvidékkel, vagyis a Neszmélyivel, a Pannonhalmival és a Sopronival ismerkedünk majd.

DÍJAK

Hazai és nemzetközi elismerések a boros szakma részéről.

BORKÓSTOLÓ

A jó bor illata virágokéra, növényekére, gyümölcsökére, fűszerekére, olykor ásványokéra emlékeztet. Ha túl vagyunk a látvány és az illat élvezetén, elérkeztünk a kóstolás utolsó szakaszához, az ízleléshez.

WEBSHOP

Megrendelhető, vásárolható boraink: Mátra, 1014 Prémium, Top Prémium

ESEMÉNYEK

Találkozzon országszerte a Dubicz legjobb boraival!

BLOG

Bejegyzések.

HÍRLEVÉL

Első kézből újdonságainkról, eseményeinkről és akcióinkról.

Dubicz Borászat és szőlőbirtok

H-3200 Gyöngyös, Koháry út 4.

Telefon: +36 37 301 015
Fax: +36 37 301 693
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2020 Dubicz Borászat és Szőlőbirtok

  

Üres Kosár
teszt

Elmúltál már 18 éves?

A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok elkötelezett a kulturált italfogyasztás mellett. Szeszesitalaink fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk.