118 éves történet borászatról, a borok szeretetéről a gyöngyösi borpalota eklektikus falai és a Mátrai borvidék szívéből.
Gyöngyösön és a környező településeken, a Mátra déli lankáin már a római korban termesztettek szőlőt. A szőlőművelés jelenőségét mutatja, hogy egyes oklevelek már a korai időkben is említik a szőlőket: Sárhegy oldalán Sár (Abasár) [1042], Gyöngyöspüspök [1261], Gyöngyöshalász [1271], Gyöngyöstarján [1275], Gyöngyösoroszi [1275], Gyöngyös [1301].
A középkor századaiban is jelentős volt a vidék és Gyöngyös szőlő- és bortermelése, kereskedelme, melyet számtalan királyi kiváltságlevél, valamint kiépített kereskedelmi útvonalak is alátámasztanak.
1334-ben már kiváltságlevél alapján a jobbágy a földjén termesztett javakat, így a szőlőt és a bort is szabadon adhatta-vehette, később megindult a kereskedelem és 1480-ban Mátyás kiváltságlevele alapján a gyöngyösi bort felvidéki városokba szállították.
A XVI. század óta Gyöngyös és környéke a minőségi borkészítésre rendezkedett be, a város lakosságának 80%-a ebből élt. 1785-től jelentős pinceépítések kezdődtek a farkasmályi andezittufa kővel borított területein, azonban Gyöngyösön a pincék nem a városon kívül, hanem a lakóházak alatt voltak - a mai napig majdnem minden épület alatt borospince található. Néhány, korai pinceépítés: a XIII. században épült a Szent Bertalan templom Prysil pincéje, majd a XV. században a Fő tér alatt a 11. szám alatti pince, a XVIII. században a Petőfi utca alatt a 25. számú épület pincéje, valamint 1804-ben jelentős bővítések kezdődtek a Jókai és Kossuth utca alatti pincékben is.
Korai írásos emlékek szerint világutazók is dicsérték a gyöngyösi bort:
1664-ben a török Evlia Csalebi szerint “borának nincsen párja sem Arábiában, sem Adsemországban”. 1730-ban Bél Mátyás (a helytörténetírás magyar megteremtője) és 1803-ban Kitaibel Pál (neves botanikus és orvosdoktor) is méltatta a gyöngyösi bort.
A XIX. század végén az egykori Búzapiacz téren állt az Oroszlán Vendégfogadó, amely annak idején a Orczy kastélyhoz tartozó területen, a XVIII sz. közepén épült. A fogadó mögötti épület a kastély lovardája volt, melynek boltíves elemei a mai napig állnak. Az Orczy Lőrinc gyöngyösi birtokos által 1770-ben építtetett kastély eredetileg barokk stílusban épült, majd 1824 körül átépítették klasszicista stílusban Zofalh Lőrinc tervei alapján.
Grüszner Jenő (borkereskedő, pénzügyi szakember, a Gyöngyösi Bank igazgatója, WestphalenAuersbergi Visontai Szőlőtelep Rt. alapítója), Hajdu Dezső (borkereskedő, közéleti személyiség, Gyöngyös és Vidéke Szőlősgazdái Szeszfőző Szövetkezet alapítója, Industria Rt. Igazgatója), valamint más jelentősebb borkereskedők, mint például Jakabovits Salamon, KahánMárkusz, Kurcz Antal, Rosenfeld Emil, Rusz Jakab felhívást tettek közzé 1897-ben, hogy a Gyöngyös környékén tevékenykedő kistermelők a bor feldolgozására és értékesítésére hozzák létre a Gyöngyös-Visontai Bortermelők Szövetségét, majd a bank meg is vásárolt erre egy nagyobb, 180 holdas földterületet az Orczy család örökösétől, Gróf Westphalen-Rhabbané Auersperg Anna hercegnétől. Néhány év múlva, 1901-ben alakult meg a Gyöngyös-Visontai Bortermelők Szövetkezete 256 db üzletrésszel, csaknem 5800 korona alaptőkével. Néhány évnyi működés után sem tudott nyereségesen működni és állandó telephelye sem volt, így különböző bérelt helyiségekben dolgozták fel és tárolták a bort.
1905-ben a szövetkezet részvénytársasággá alakul át és megvásárolták a Búzapiacz tér északkeleti sarkán lévő Oroszlán Fogadót. Az épület átalakítása és a pince bővítése megkezdődött, ám a termelés számára csak 1906-tól tudták birtokba venni az épületet, innentől zajlik borkészítés a jelenlegi falak közt. Az eredetileg egyszintes, dísztelen fogadóépület első átépítése 1909-re fejeződött be, ekkor épült a kétszintes központi épületrész és ekkor alakították ki az egyszintes, északra és délre nyúló épület szárnyakat is, melyek pár évvel később, Kollár Adolf tervei alapján szintén kétszintesek lettek.
A cég vezetőségi tagjai a megalakuláskor a következők voltak:
- elnök: Borhy György – császári és királyi asztalnok, földbirtokos, aki jogászi és katonai tanulmányok után a gazdasági életben kamatoztatta tudását és tehetségét
- vezérigazgató: Hajuska Rezső – kiváló kereskedőként kerülhetett ebbe a pozícióba
- vezetőségi tag: Török Kálmán főesperes prépost – aki akkor Gyöngyös országgyűlési képviselője volt
- vezetőségi tag: Kemény János – Gyöngyös akkori polgármestere
A Borpalota már az első világháború előtt európai szintű, modern borászati berendezésekkel büszkélkedhetett. Géperőre berendezett szőlőmalmokban, majd transzmissziós kerekekkel hajtott szőlőpréseken dolgozták fel a beérkező szőlőt, ahonnan zománcozott csatornákon ment tovább a szőlőlé az összesen 19 db 8000 hektoliter űrtartalmú vasbeton és üveghordókba, amelyek 1907-re készültek el egy zürichi cég jóvoltából. Az első erjesztés után fahordókban érlelték tovább a bort (12.000 hektoliteres kapacitással), majd a szükséges kezelések után liften szállították a palackozóba az eladásra kész bort.
Egy 1910-ből fenn maradt árlista alapján tudható, milyen borokat és mennyiért árult akkoriban a Borpalota, melynek ekkor már Budapesten és Bécsben is volt képviselete.
Az első világháború után, a ’30-as évek elejére átrendeződtek a piaci szereplők. Több kisebb céget vásároltak fel a nagyobb, tőkeerősebb társaságok. 1924-től Gyöngyösön a vezető szerep a bor-, a pálinka- és a konyak előállításában már az Industria Rt.-é volt, amelynek tulajdonosi köre megegyezett a Borpalotáéval, ám utóbbi megőrizte viszonylagos önállóságát. Dubicz György és családja ebben az időben, 1934-ben, az akkori társadalmi elvárásoknak megfelelően az ősi Dubicz családnevet Dunai-ra változtatta.
A 30-as évek működéséről, gazdasági eredményeiről alig van rendelkezésre álló adat a Borpalotát illetően. A II. világháború a gazdasági élet egészére, így a gyöngyösi és környéki bortermelők életére is rányomta a bélyegét. A Borpalota épülete 1940-ig maradt a Gyöngyös-Visontai Szövetkezet tulajdonában, majd később az a borkereskedő Hajdú család vette meg, aki 1944-ben életét vesztette a háborúban. Tulajdonjogukat 1946-ban törölték, ekkor egy rövid időre ismét magánkézbe kerül az épület, majd 1951-ben államosították és a Gyöngyös-Egervidéki Borforgalmi Vállalat kezelésébe került.
A Rákosi-, majd a Kádár-korszakban a Mátrai Borvidék az Egri Borvidék részeként létezhetett. A korábbi önállóság, a hírnév, a kereskedelmi kapcsolatok mind eltűntek, azonban Gyöngyösön még hosszú évtizedekig a Borforgalmi Vállalat volt az első számú borászati cég. 1962-ben a alakult át Eger-Gyöngyös Vidéki Pincegazdasággá.
Az 1960-as években az egyre erősödő TSZ-esítés hatására a Mátra Kincse, majd a Gyöngyös-Domoszlói Állami Gazdaság egyre inkább háttérbe szorították a Borforgalmi Vállalatot. A ’90-es évek eleji rendszerváltáskor az egykori Borpalota az Egervin Rt. részét képezte, majd később magánkézbe került és többszöri tulajdonosváltás is történt.
A 2000-es évek elején került a borászathoz az a Báthori Tibor, aki 1992-ben az “Év Borásza” díjat is elnyerte. Ő kezdte el a pince technológiai átalakítását, valamint a reduktív eljárás bevezetését. A borászatért tett elévülhetetlen érdemei előtt tisztelegve a Fríz borcsaládot még mindig az ő palackjaiba töltik.