Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok története több, mint 110 évre nyúlik vissza és szorosan összefügg a Borpalota gyönyörű épületével. A Gyöngyös környéki földeket világháborúk, a borászat hagyományait politikai rendszerek tépkedték meg. Pár szomorú évtized után azonban, a rendszerváltás környékén a legendás Borpalotában új életre kelt a mátrai bortermelés, amely ma már a környék egyik legismertebb és legnagyobb pincészetének, a Dubicz Borászatnak ad helyet.
Az előző részben ott hagytuk abba, hogy a gyöngyösi bortermelés túlélt törököt, tatárt, sőt még egy kártevővészt is a 19. század végén. A szörnyű természeti katasztrófa után nagy szőlőtelepeken kezdték meg az újratelepítéseket. A környékbeli kistermelőknek egyetlen esélye volt talpra állni, ha összefognak. 1901-ben alakult meg a Gyöngyös-Visontai Bortermelők Szövetkezete 256 db üzletrésszel, ám az első évek telephely és bejáratott piaci jelenlét hiányában sorra veszteséggel zárultak.
Négy meddő esztendő után azonban új lendületet kaptak a gyöngyösi borászok. A Szövetkezet átalakult részvénytársasággá, megvásárolták a híres Oroszlán Fogadót és azonnal bele is fogtak az átépítésébe. Egy év alatt a város főterén kialakították a gyöngyösi bortermelés egyik alapkövét, a későbbi Borpalotát. Eleinte meglehetősen puritán küllem jellemezte a pincészetet, az elsődleges szempont a funkcionalitás volt, hogy mielőbb beindulhasson a minőségi bortermelés. Az eredetileg egyszintes, dísztelen fogadóépület első átépítése 1909-re fejeződött be. Ekkor épült a kétszintes központi épületrész és ekkor alakították ki az egyszintes, északra és délre nyúló épületszárnyakat.
Háborúk előtti csend
Az a kivételes szakértelem, mellyel a gyöngyösi borászok már évszázadokkal korábban is elkápráztatták a történetírókat és világutazókat, a első világháború előtt is meghozta a gyümölcsét. Két évtizeddel a szörnyű filoxéra vész után már újra dúsan termettek a dűlők és a Borpalotában európai szinten, az akkori legmodernebb technológiával készültek a díjnyertes borok. Géperőre berendezett szőlőmalmokban, majd transzmissziós kerekekkel hajtott szőlőpréseken dolgozták fel a beérkező szőlőt, ahonnan zománcozott csatornákon ment tovább a szőlőlé az összesen 19 db 8000 hl űrtartalmú vasbeton és üveghordókba. Az első erjesztés után fahordókban érlelték tovább a bort, a kapacitás ekkor 12.000 hl. A hordók közül 60 db volt 100 hl-es. A szükséges kezelések után pedig liften szállították a palackozóba az eladásra kész bort. 1910-ben a részvénytársaságnak már Budapesten és Bécsben is volt képviselete. Megfeleltek a két legnagyobb kihívásnak: nagy mennyiségben voltak képesek kiváló minőséget előállítani.
Az első világháborút komoly veszteség nélkül vészelte át a Borpalota. A 20-as évekre tehető az az átépítés, amelynek keretében az épület egyszintes utcafronti szárnyai kétszintessé váltak. Azonban a második világháború árnyéka már a Borpalota fényét is eltakarta. Az 1930-as évek nehéz gazdasági helyzete a gyöngyösi bortermelőket is megviselte. Hivatalos adatok alig maradtak fent ebből az időszakból. 1940-ben az épületet egy borkereskedő família, a Hajdú család vette meg, akikkel a náci hadigépezet végzett – tulajdonjogukat 1946-ban törölték.
Túl sok szűk esztendő
A Borpalota rövid ideig magánkézben volt, majd 1951-ben államosították. A Rákosi-, és a Kádár-korszakban a Mátrai Borvidék az Egri Borvidék részeként létezhetett. És ahogy ez az efféle államosítások esetén lenni szokott, a Borpalota nem csak szabadságát, egyéniségét, sajátos borait, és kiterjedt kereskedelmi hálózatát is elvesztette. 1990-ig az épület az egyik gazdaságtól a másik TSZ-ig sodródott, a bor elvesztette régi fényét, a címke hírneve is megkopott.
XXI. századi mese
Az 1990-es években több tulajdonosa is volt a Borpalotának. A 2000-es évek elején került a borászathoz Báthori Tibor, aki az Év Borásza díjat 1992-ben nyerte el. Ő kezdte el a pince technológiai átalakítását és a reduktív eljárás bevezetését.
A Dubicz-család 2003 óta tulajdonosa a Borpalota épületében és pincéjében működő Borpalota Borászatnak. Azóta folyamatos beruházásokkal, technológiai fejlesztéssekkel, kiváló szakemberekkel együttműködve tesznek azért, hogy a mátrai bortermelés újra elfoglalhassa méltó helyét a magyar bortérképen. Az idősebb generáció tapasztalatára és a fiatalok agilitására építve a Dubicz család – a borászat fejlesztése mellett – folyamatosan versenyezteti is a borait, méghozzá itthon és nemzetközi terepen is sikerrel.
Dubicz Dunai Bernadett szavait idézve:
„Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy boraink magas minőségű, saját szőlőből készüljenek, ezért folyamatosan vásároltunk szőlőültetvényeket, illetve a régi rossz minőségű szőlőket újratelepítjük. 2016-ban elérkezettnek láttuk az időt, hogy saját nevünket adjuk az általunk készített borokhoz, ezzel is garantálva a kiváló minőséget és erősítve a fogyasztókhoz fűződő személyesebb kapcsolatot. Azóta Dubicz Borászat és Szőlőbirtok néven jelenük meg a közönség előtt, a pince hagyományait tisztelve azonban az épület rajzolata továbbra is megjelenik az emblémánkban.”