Épp csak belekezdtünk a honfoglalásba, a Mátrában már el is indult szőlőtermesztés, borkészítés, a nemes nedű az 1300-as évekre pedig városi rangra is emelte Gyöngyöst. A környék fenséges borai azóta nyűgözik le a kereskedőket, megfáradt utazókat, külhoni nemeseket és hazai történetírókat. A dicső, ezerévnyi történelem során azonban kalandokban, megpróbáltatásokban sem volt hiányt.

Mivel Árpád vezér idejében már szőlőkultúrával találkoztak elődeink a Mátra lábánál, ezért feltételezhető, hogy a majd 200 évvel korábban ideérkezett avarok is kihasználták a terület rendkívüli adottságait. A Kárpátok oltalmában, a Mátra déli lejtőin sajátos mikroklíma alakult ki, mely véd a pusztító északi szelektől és a túláradó csapadéktól egyaránt.

Már 1042-ben, harmadik királyunk, Sámuel idején írásba foglalták a mai Abasár területén fekvő szőlőbirtok jelentőségét. A következő háromszáz évben felvirágzott a környék Gyöngyös vezetésével, mely 1334-ben mezőváros rangra emelkedett Károly Róbert döntése alapján. Ekkora már nem csak a környékbeliek és az ország népe ismerte a híres mátrai borokat, de megélénkült a kereskedelem északi és északkeleti szomszédaink irányába egyaránt.

Hírmondóból nem volt hiány

Aztán jött a török, a veszedelem. A másfél százados megszállás idején a város szultáni, khaszi birtok volt, de szerencsére a keleti hódítókat is elvarázsolta a mesés környezet, és a világraszóló borok íze. Így a súlyos adók terhe mellett is képesek voltak a helyi gazdák megőrizni bortermelő hagyományaikat. A 17. század végén egy török világutazó, Evlia Cselebi azt állította: „Gyöngyös borának nincsen párja sem Arábiában, sem Adsemországban, csak a Tenedosz-szigeti hasonló hozzá. Rózsaszínű, fehér és zafírhoz hasonló sárga borai vannak, melyeket hosszúkás edényekben küldöznek ajándékul megízlelés végett.”

 

Felesleges nekünk szavakat keresni arra, miféle jófajta borok születnek a vidéken, elég csupán felütni a történelemkönyv következő fejeztét a 19. századnál. Vahot Imre gyöngyösi ügyvéd, író 1846-ban a helyi önkormányzat vívmányai között megemlíti a gyöngyösiek bormérési szabadságát, mely nagyban hozzájárul a helyiek minőségi munkájához.

A bor árusítását is korlátozó földesúri függésből 1852-ben örökváltsági szerződéssel szabadult fel Gyöngyös. Ez olyan ösztönzőleg hatott a mezőváros bortermelőire, hogy a korabeli leírás szerint „meg kell vallani, hogy az országban ritkán találni oly értelmes népet a szőlőművelésben, mint a gyöngyösit, kinek szőlője valóságos gyönyörű kert.”

Bor-virágkor

Hogy a kemény munkáért cserébe miféle élettel ajándékozta meg a természet a helyieket? A 19. századra a gyöngyösiek már rég nem önellátásra termeltek. A környéken például azért nem találunk jelentős állattartásra nyomokat, mert amire a bortermelésen kívül szükségük volt, megvásárolták a környékbeli falvak mesterembereitől, messzebbről érkező kereskedőktől.

A kereskedelmi központ, mint szinte minden mezővárosban, a templom előtt alakult ki. Gyöngyös akkori főterét Piarcz-térnek hívták. Itt nyíltak meg az 1800-as évek elején az első boltok, itt épültek a legjobb fogadók és ide költöztek a helyi földesurak. Sajátos volt Gyöngyös helyzete, melynek a 18. századi összeírások szerint nem volt egyetlen hold szántóföldje sem és országosan is a legnagyobb nemesi közösségek közé tartozott a közel 20%-ot elérő nemességgel. Gyöngyös lenyűgöző, ma már műemléknek számító épületei, borházai alatt valóságos pinceváros alakult ki, melyekben leggyakrabban a 400-1000 literes tölgyfából készült ászokhordók voltak használatosak.

A virágzó város 1883 és 1888 között szenvedte el a legnagyobb tragédiát. Akkoriban a filoxéra vész (kártevő tetű) pusztította el teljesen a régi szőlőket, amely a borkereskedelemnek is óriási csapás volt. Ezt követően nagy szőlőtelepeken kezdték meg az újratelepítéseket.

Jól látszik, hogy a 20. század elejéig jöhetett tatár, török, Habsburg, vagy kártevők hada, a mesterségüket évezredek óta, generációról generációra tökélesítő mátrai borászok mindig megtalálták a módját, hogy a legjobb minőségű borokat állítsák elő. Békeidőben pedig nem csak Gyöngyös, de a környék is minden alkalommal virágzásnak indult. Jelenleg is épp egy ilyen virágkort élünk.