A bor és a jóga

A bor és a jóga

Bor és jóga – látszólag egymástól két teljesen független témakör, amelyeknek annyi köze lehet a másikhoz, mint a fakanálnak a csiszolópapírhoz.

Pedig lehet közöttük összefüggés, nagyon is sok.

A legújabb amerikai őrület ugyanis egy teljesen új sportág keretei között kapcsolja össze a kettőt. Ha jobban belegondolunk, a bor és a jóga jól támogathatják egymást, hiszen utóbbi kezdetektől fogva a relaxálás, a teljesen kiengedés állapotának szószólója, míg a borfogyasztás egyik kedvező mellékhatása a test és az elme ellazulása, egyfajta pihentető állapot elérése. Így nem is csoda, ha felismerték (végre!) ezt a párhuzamot, és megkeresték a módját annak, hogy közös nevezőre hozzák őket.

Na, de miben is új ez a párosítás?

A borjóga – eredeti nevén Drunk Yoga – már évek óta hódít az Egyesült Államokban, különös tekintettel New York-ra. A mozgásforma lényege, hogy a másfél órás alkalom első felében klasszikus, pihentető nyújtógyakorlatokat végeznek a résztvevők, míg a második részben főként kezdők által is végezhető jógapózokat gyakorolnak, mindeközben pedig finomabbnál finomabb borokat kortyolgatnak. Nem is akárhogy!

A lényeg a magabiztosság erősítése. Sokan ugyanis azért nem mernek teljesen kezdőként nekivágni egy jógaórának, mert félnek, hogy nem elég hajlékonyak, rugalmasak, és az ebből fakadó gátlások miatt inkább bele sem kezdenek a dologba. Köztudott, hogy a bor rendkívül hálás segítőtárs a gátlások leküzdésében – a „drunk yoga” alapítói is ezt az irányelvet vették alapul a sportág kialakításakor. Jelszavuk: jógázni bárki tud, borozni mindenki szeret!

Egy drunk yoga session során bármikor ihatunk egy-egy korty bort, mert az ellazít, oldja a gátlásaikat, valamint a keringési rendszerünket is stimulálja. Fontos azonban a mértékletesség, hiszen az egyensúlyérzékünk megbízható működése elengedhetetlen a különféle jógapózok kitartásához. Poharat újra tölteni csakis sikeresen elvégzett gyakorlatok után lehet, illetve a kilöttyintés három büntetéskorttyal jár. Gondoljunk csak bele, milyen erőfeszítést igényel egy-egy póz megtartása, ha közben egy pohár vörösborral kell egyensúlyoznunk! Ez a feladat nem csak a koncentrációs képességünket fejleszti, de a vázizmainkat és az egyensúlyérzékünket is keményen megedzi.

A borjóga gyakorlatilag összeköti a kellemeset a hasznossal.

Kinek hoztuk meg a kedvét hozzá?

DÍJAK

Hazai és nemzetközi elismerések a boros szakma részéről.

BORKÓSTOLÓ

A jó bor illata virágokéra, növényekére, gyümölcsökére, fűszerekére, olykor ásványokéra emlékeztet. Ha túl vagyunk a látvány és az illat élvezetén, elérkeztünk a kóstolás utolsó szakaszához, az ízleléshez.

WEBSHOP

Megrendelhető, vásárolható boraink: Mátra, 1014 Prémium, Top Prémium

ESEMÉNYEK

Találkozzon országszerte a Dubicz legjobb boraival!

BLOG

Bejegyzések.

HÍRLEVÉL

Első kézből újdonságainkról, eseményeinkről és akcióinkról.

Dubicz Borászat és szőlőbirtok

H-3200 Gyöngyös, Koháry út 4.

Telefon: +36 37 301 015
Fax: +36 37 301 693
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

© 2020 Dubicz Borászat és Szőlőbirtok

  

Üres Kosár
teszt

Elmúltál már 18 éves?

A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok elkötelezett a kulturált italfogyasztás mellett. Szeszesitalaink fogyasztását 18 éven aluliak számára nem ajánljuk.