Mint minden szakmának, a borászatnak is megvannak azok a speciális szavai, melyeknek hallatán nem biztos, hogy tudjuk, mire is kell gondolnunk. Ilyenkor természetesen szívesen segít a borász, tehát bátran érdeklődjünk, mit is jelent az adott szó, de még jobb, ha tudjuk, mit is jelentenek ezek a szavak. Hat kifejezést már ismerünk, de nézzük néhány további, gyakran hallható szó jelentését!

Csömöszölés

Ez a viccesnek ható szó egy nagyon fontos borászati tevékenységet takar, amelyet humorosan a borászok rendszeres testedzésének is hívhatnának. Amikor a szüretet követően a must a törköllyel (vagyis a szőlőbogyó szilárd részeivel, a szőlőhéjjal és a maggal) együtt erjedni kezd, az erjedésben lévő bor felszíne alá kell meríteni, nyomni a törkölykalapot. Miért is van erre szükség? A szőlőhéjban lévő szín- és ízanyagok – illetve tanin -, így tudnak kioldódni a borban, és ezáltal a bor még szebb és mélyebb színeket, zamatokat kap. Ezt a kemény fizikai munkából álló műveletet egy kifejezetten erre a célra készült eszköz, a csömöszölő fel-le mozgatásával végzik, méghozzá naponta többször is, hiszen a törkölykalapnak tartósan nem szabad a levegővel érintkeznie. Fontos megjegyezni, hogy szerencsére van olyan modern gép, amely képes ebben a folyamatban segíteni.

Battonage

Azért is érdemes ezt a szót – és jelentését megismerni -, hiszen találkozhatunk vele akár boroscímkéken is. A francia battonage (ejtsd: batonázs) szó egy másik szintén francia kifejezéssel, a sur lie (ejtsd: szűr li) szóval hozható összefüggésbe, mely utóbbi a seprőn, vagyis a bor természetes, leginkább elhalt élesztősejtekből álló üledékén történő érlelését jelenti. Amikor ezt a seprőt a borban rendszeresen fel is keverik, battonage-technológiáról beszélünk. Erre több módszer és eszköz is létezik, lényeg, hogy a seprőt alaposan fel kell keverni, és egyenletesen el kell oszlatni a borban. És hogy miért is jó dolog a battonage? Az elhalt élesztők sejtfalában még nagyon sok hasznos vegyület található, és ezek a vegyületek még többet tudnak hozzátenni a borhoz: teltséget, krémességet, kifejezőbb ízeket.

Barrique

Szintén találkozhatunk a kifejezéssel akár borospalackok címkéjén is, vagy egy adott bor nevében, mint például a FRÍZ Olaszrizling Barrique esetében. A barrique lényegében tölgyfahordós érlelést jelent, méghozzá a kisméretű, új tölgyfahordóban érlelt borokat nevezik így, melyek több száz éves tölgyfákból készülnek, és a kisebb méret miatt a fa és a bor nagyobb felületen érintkezik. Emiatt a bor a fából több aromát tud felvenni, illetve a fa pórusain keresztül nagyobb felületen tud szellőzni, így aromavilága és felépítése is teltebb lesz.

borászati kifejezések barrique hordó, dubicz blog, dubicz borászat, dubicz barrique fríz

Tannin

Nagyon gyakran hallhatjuk ezt a kifejezést boros körökben, nem véletlenül, hiszen a borok – leginkább a vörösborok – egyik nagyon fontos összetevőjéről van szó. Ha a tannin másik nevét, vagyis a csersavat halljuk, akkor talán jobban be tudjuk azonosítani a szót, gondoljunk csak például a teára, a kakaóra, csokoládéra, vagy a kávéra. Ez a szájban összehúzó hatást kiváltó vegyület a szőlő esetében a bogyó héjában és magjában található, és az ezeknek a szilárd részeknek a lével történő együtt áztatása során kerül a mustba, illetve a borba. Hordós erjesztés, illetve érlelés esetén a tölgyfahordóból is oldódik csersav a borokba, és azért fontos alkotórésze a boroknak, mert stabilitásukat, felépítésüket, és ízüket is befolyásolja, támogatja, kiegészíti.

Extrakt

Szintén fontos szó, és gyakran hallhatjuk is borokkal kapcsolatban. Az extrakttartalom, vagy más néven vonadékanyag-tartalom lényegében a must, vagy a bor el nem párologtatható, száraz maradéka, szárazanyaga. Ezt vagy cukortartalommal együtt, vagy anélkül határozzák meg, ez utóbbi a cukormentes extrakt. Miből is áll a bor cukormentes szárazanyaga, vagyis cukormentes extraktja? Szerves savakból, ásványi alkotórészekből, nitrogéntartalmú anyagokból, polifenolokból és kolloidanyagokból. Mennyisége nagyon fontos a bor szempontjából, hiszen minél magasabb egy bor extrakttartalma, annál testesebb és teltebb a tétel.