Időről-időre szeretjük felmérni az igényeiteket, alapvető borfogyasztási szokásaitokat és legnagyobb kedvenceiteket, hiszen számunkra a ti véleményetek az első. Nemrég közzétett kérdőívünkben is ezeknek próbáltunk egy kicsit alaposabban utánajárni. Köszönjük, hogy ilyen sokan megosztottátok velünk, mikor, hol és hogyan szerettek borozni. Lássuk hát az eredményeket!

1. Este a legjobb

Nem csalás, nem ámítás – és nem is meglepetés –, a legtöbben (58 százalék) este vagy éjszaka szoktatok bort fogyasztani. Emellett azonban minden harmadik válaszoló azt vallja, bármikor szívesen borozik, ha az alkalom – legyen az születésnap, családi ünnepek vagy baráti találkozó – úgy hozza.

2. Hetente egyszer-kétszer

Ennél a pontnál ugyan nagy volt a verseny a „hetente egyszer”, a „hetente többször” és a „havonta” gyakoriságok között, de azért úgy tűnik, hogy a válaszadók kétharmada heti rendszerességgel kortyolgat el egy-egy pohár finom bort – például egy fárasztó munkanap után. Az ízlésetek viszont teljesen vegyes, nincs egy abszolút kedvenc. A száraz fehérbor a legnagyobb sláger (36 százalék), de sokan szeretitek a rozét (27 százalék) míg a kitöltők ötöde (19 százalék) a desszert borokra szavaz.

3. Fő a hangulat

Arra is kíváncsiak voltunk, milyen alkalmakkal, eseményekkel kapcsolódik össze nálatok a borozás. Minden második válaszadó bejelölte itt a bulikat – ami azért jó hír, mert eszerint a bor jól tartja magát a többi alkohollal szemben, ha a hangulat megalapozásáról van szó. Az viszont már meglepőbb, hogy közel ugyanilyen népszerű (45 százalék) a hirtelen ötlettől vezérelt borozgatás, azaz nagyon úgy tűnik, hogy ha valaki szereti a bort, nincs feltétlenül szüksége külön apropóra ahhoz, hogy töltsön magának egy pohárral. A képzeletbeli dobogónk harmadik fokára pedig az utazások/nyaralások alkalmával beiktatott kóstolás “állhatott fel”. Az erre szavazók figyelmébe ajánljuk boros nyár sorozatunkat, mellyel az elmúlt hónapokban végigjártuk Európa klasszikus bortermelő vidékeit – többek között Spanyolországot, Franciaországot, Törökországot vagy Ausztriát is érintve. A következő utazáshoz garantáltan hasznos tippeket találtok bennük.

4. Ünnep, bor, boldogság

Ezt az eredményt különösen jó érzés volt olvasni: úgy tűnik, hogy egy finom bor nem unalom- vagy magányűző, hanem alapvetetően a vidám pillanatokkal jár együtt nálatok (64 százalék). A körülmények ugyanakkor egyénenként változnak: ez az értékes nedű leginkább baráti beszélgetések kísérője, de a kerti sütögetések vagy egy finom ebéd kötelező kelléke is egyben.

5. Párban szép a borozás (is)

A válaszaitokból úgy tűnik, hogy a általában a párunk és/vagy a barátaink jelentik a legjobb társaságot a borozáshoz, de vannak olyan szerencsések is, akik kollégák körében is jó partnerre találnak ebben. De úgy tűnik, négyből egy ember akár ismeretlenek társaságában is szívesen elkortyolgatnak egy-egy pohárral. Hiába: a bor összehoz.