Bár az elmúlt másfél év korábban nem tapasztalt nehézségek elé állította a világot, remek lehetőséget adott a csendesebb, bekuckózós, kreatív munkának is. Mi sem tétlenkedtünk egy percig sem, gondolkodtunk, ötleteltünk, újrateveztünk, melynek eredményeképpen végül teljesen megújultunk - az átalakulás részleteibe pedig most Titeket is beavatunk. 

2020 márciusában, már az első lezáráskor sem fújtunk visszavonulót, sőt, teljes erőbedobással átálltunk az internetes világ kínálta lehetőségekre és szinte azonnal elkezdtünk online borkóstolókat is tartani. A szőlőtermesztésen, a borkészítésen túl azonban a háttérben ennél is nagyobb munka folyt; nekiálltunk a teljes arculatváltás előkészítésének, dizájnt terveztünk, játszottunk a színekkel, formákkal, weblapot készítettünk, fotóztunk és videóztunk.

2016-ban kapta meg a mostmár 115 éves gyöngyösi Borpalota a Dubicz márkanevet. Felsorolni sem tudjuk, mennyi minden történt velünk az azóta eltelt időszakban, mindenesetre mi nagyon büszkék vagyunk kiváló csapatunkra, minőségi borainkra, remek eredményeinkre és a folyamatos fejlődésre. Utóbbit különösen fontosnak tartjuk, így az első pár év tapasztalatai alapján úgy gondoltuk, időszerű a megújulás, a meglévő arculat frissítése. 

A logóval kezdtük; modern, újszerű, színeiben direkt fiatalos, a sztenderdektől eltérő formákban és színekben gondolkodtunk, erőteljesebb látványt szerettünk volna elérni. Ragaszkodtunk a számunkra fontos motívumokhoz, magához a Mátrához, így formailag a hegy, a nap és a szőlő dominál. Nem csak weblapunk, hanem kreatív anyagaink is új arculatot kaptak, a nyomtatott anyagoktól kezdve a webshopon át az instagram-os GIF-ekig minden megújult. 

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a 2018-ban a dizájn Oscar-jaként emlegetett Red Dot díjat nyert címke családunk Mátra-motívumait megtartottuk, hiszen nem csak Ti, mi is nagyon szeretjük őket és mára a Dubicz borok egyedi és kedvelt ismertető jelévé váltak. 

A visszajelzések alapján jól dolgoztunk, úgy látjuk, szeretitek a Dubicz új arculatát. Weblapunk és ezzel együtt teljesen megújult webshopunk is komoly sikereket ért el mind vásárlói, mind szakmai körökben, nem véletlenül neveztünk be vele az egyik legrangosabb hazai online marketingkommunikációs pályázatra, amit meg is nyertünk és ezzel megkaphattunk az “Év honlapja 2021” címet. Nagyon büszkék vagyunk rá és ezúton is köszönjük a szavazatokat! 

Rendeljetek webshopunkból és egy pohár finom borral a kezetekben olvasgassátok a szintén új arculatot kapott közösségi média felületeinken megjelenő további érdekes tartalmakat is! 🙂