Ha a hazánkban termesztett szőlőfajtákat csoportosítani szeretnénk, több szempontból is megtehetjük. A legalapvetőbb csoport például, hogy az adott fajta fehérborszőlő vagy kékszőlő-e, vagyis jellemzően fehérbor, vagy inkább rosé– és/vagy vörösbor készül-e belőle. A másik alapcsoportosítás pedig az, amikor a szőlőfajta származási helye szerint kategorizáljuk a fajtákat. Léteznek úgynevezett világfajták, valamint hungarikumok, más kifejezéssel őshonos, autochton fajták is. Ismerjük meg először a világfajták csoportjának szőlőfajtáit, no meg természetesen a belőlük készült borokat is.

A világfajták tábora

A világon megszámlálhatatlan mennyiségű szőlőfajta ismeretes, de az „összlétszámot” tekintve ezek közül viszonylag kevés szerzett magának akkora hírnevet, hogy világfajtává nője ki magát. Ahogy a kategória nevében is benne van, ide azok a – leginkább francia eredetű – borszőlőfajták tartoznak, amelyek több évszázaddal ezelőtt alakultak ki, és Franciaországot követően világszerte elterjedtek, vagyis a világ számos borvidékén – így hazánkban, ezen belül a Mátrai borvidéken is – ismerik és termesztik őket.

Bárhol termeszthetők?

Bár világfajtákról beszélünk, és a világ számos pontján jól érzik magukat, mindez nem jelenti azt, hogy bárhol termeszthetők. Nagyon fontos a termőhely adottságainak figyelembevétele, vagyis, hogy milyen az adott klíma, milyen a terület fekvése, jellemző időjárása és talaja. Ezek a tényezők nagyban befolyásolják ugyanis egyrészt azt, hogy megbízhatóan megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyagot teremjen az adott fajta, másrészt pedig azt, hogy a belőle készült bor minősége és karaktere kiváló legyen.

A vörös és a fehér világfajták

A világfajták legismertebb kékszőlői a három nagy bordeaux-i fajta, vagyis a Cabernet Sauvignon, a Cabernet Franc és a Merlot, de ezt a tábort erősíti Burgundia hercegnője, a Pinot Noir, és a Rhone-völgyében született Syrah is. Fehér vonalon a legismertebbek a Sauvignon Blanc és a Chardonnay, de ide sorolható még a Rajnai rizling, a Pinot Gris (hazánkban Szürkebarát névre hallgat), a Muscat Ottonel vagy a Pinot Blanc is. Fontos, hogy ezek a világfajták „csak” a legismertebbek, de nem a legnagyobb területen termesztett, legelterjedtebb szőlőfajták.

A mi világfajtáink a birtokon

Világfajtákkal mi is dolgozunk a Dubicz Borászat és Szőlőbirtokon, így természetesen borokat is készítünk a kiváló alapanyagokból, méghozzá szinte valamennyi borkategóriánkban. Ott szerepel a kiváló ár-érték arányú, friss, illatos, gyümölcsös borokat tartalmazó Mátra sorozatunkban a könnyed, árnyalatnyi virágos tónusú és érett körtés Sauvignon Blanc, vagy a szőlővirágos, tearózsás, maradékcukortól kedves, finom savú, üde Muscat Ottonel.

A borászat legkiválóbb, prémium kategóriás, különleges alapanyagból, válogatott szemekből készült borait tartalmazó 1014 sorozatában a nyári mezők virágait és gyógyfüveit idéző 1014 Szürkebarát, valamint a gazdagon fűszerezett, vanília, őszibarack és ananász illatú 1014 Chardonnay képviseli a világfajtákat, sőt, egy kékszőlő is erősíti a csapatot, méghozzá az elegáns prémium 1014 Cabernet Sauvignon Roséban.

Nem maradtak ki a világfajták a Dubicz Sziget sorozatból sem, a Sziget Red tételben egy Kárpát-medencei fajtát, a Kékfrankost házasítottuk egy világfajtával, méghozzá a Cabernet Franc-nal. A többhetes héjon erjesztés eredményeként született meg ez a piros bogyós gyümölcsökre emlékeztető illatú, karakteres jegyekkel fűszerezett könnyed vörösbor.