Klassz túrák, szép kilátások, gyönyörű vízesések és persze remek borok: mutatjuk, miért érdemes a Mátrát, na meg a mátrai borokat választanod, ha igazán feltöltődnél.

Van egy hely Magyarországon, ahol kristálytiszta hegyi levegő, meseszép kilátások, romantikus tavak és hangulatos kis falvak várnak. Egy hely, ahol egy délelőtti túra után délután már egy pohár finom borral pihenhetsz a teraszon. Ez a hely pedig nem más, mint a Mátra, ahol akár aktív kikapcsolódásra, akár nyugodt feltöltődésre szuper lehetőségek közül válogathatsz. Ha pedig megszomjaznál, nem is kérdés, hogy isteni borokkal olthatod a szomjad! Lássuk a Mátra kihagyhatatlan kirándulóhelyeit, ahová természetesen kedvenc Dubicz boraid is elkísérhetnek.

 

Kékestető: irány az ország legmagasabb pontja!

Ha már a Mátrában jársz, Kékestetőt egyszerűen nem lehet kihagyni. Hazánk legmagasabb pontjáról már általános iskolában megtanuljuk, hogy 1014 méteren magasodik, de a friss hegyi levegőt és a lenyűgöző kilátást látni, átélni… ez már nem tudomány, hanem inkább semmi máshoz nem fogható élmény!

Egy könnyed séta, egy rövid túra vagy csak néhány nyugodt perc a kilátásban gyönyörködve: már ezért is megéri felkanyarodni ide.

Milyen bort vigyél magaddal? Csúcshódításhoz csúcsbort: a kifinomult, kellemesen ásványos Fríz tökéletes kísérője lesz egy kékestetői kirándulásnak!

 

Galyatető és Piszkéstető: romantikázz a csillagok alatt

Azon túl, hogy Galyatető szuper kiindulópont a túrázáshoz és a híres kilátóból csodás körpanoráma tárul eléd, szerintünk romantikus sétákhoz is ideális helyszínt kínál. A közelben található Piszkéstetői csillagvizsgáló pedig szó szerint az égig emelheti a romantikát: jelentkezzetek be a Pároddal, és töltsetek el itt néhány órát a csillagokra és egymásra hangolódva.

Milyen bort vigyél magaddal? Ha romantika, akkor friss, gyümölcsösen izgalmas Zsizsi Rosénk teszi fel az i-re a pontot.

Sás-tó: nyugalom a természet ölelésében

A Mátra egyik legbájosabb kirándulóhelye a Sás-tó, amely Magyarország egyik legmagasabban fekvő természetes tava. A tó körül kényelmes sétautak, játszótér, tanösvény és csónakázási lehetőség is vár rátok. A közeli kilátóból csodás panoráma nyílik a hegyekre, így gyerekekkel is tökéletes program lehet.

Milyen bort vigyél magaddal? Egy mókában gazdag, friss energiákkal teli napot egy üveg Virgoncz vagy egy játékos Olaszrizling tehet teljessé.

 

Kisnána, az egyik legbájosabb kis falu

Ha szereted a történelmi helyszíneket, Kisnána remek választás. A szépen felújított középkori vár különleges hangulatot áraszt, a mellette található szlovák tájház pedig bepillantást enged a környék népi hagyományaiba. Sétáljatok egyet a településen a barátaiddal, és élvezzétek a természet szépségét és a kis falu nyugalmát.

Milyen bort vigyél magaddal? Élmények után, chillre készen: Irsai&Chill csomagunkat imádni fogjátok. Ebből egész biztosan nem fogy ki a társaság a nap végére sem!

 

Ilona-völgyi vízesés: kirándulás, akár a legkisebbekkel is

Az Ilona-völgyi vízesés Magyarország legmagasabb természetes vízesése, amelyhez egy kellemes, erdei séta vezet. Az út nagy része babakocsival is jól járható, csupán az utolsó néhány száz méteren nem tudjátok majd tolni a kicsiket, de így is megéri felkerekedni.

Milyen bort vigyél magaddal? A gyerekekkel teljesített túra végén kortyoljatok el egy-egy fröccsöt Prémium Kékfrankos Rosénkból, nekik pedig jár a szőlőlé vagy a must.

A Mátra íze a poharadban

Egy tartalmas kirándulás után nincs is jobb, mint leülni a teraszra a pároddal vagy a barátaiddal, és koccintani egy pohár finom borral. Hiszen milyen mátrai kirándulás lenne az olyan, ahol nem kerül elő legalább egy-két palack helyi finomság, nem igaz?

És ha már helyi finomságok, szívből ajánljuk magunkat: válogass kedvedre a webshopunkban található borok és borcsomagok közül, és találd meg azt a palackot, amely tökéletesen illik az úti célodhoz, na meg egy-egy Mátrában tett kirándulás legszebb pillanataihoz.