Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Ritkán ugyan, de találkozhatunk azzal az érzéssel, amikor valami miatt csalódást okoz az éppen kibontott bor, mert vagy illatában, vagy ízében, vagy pedig mindkettőben furcsa ízeket és illatokat érzünk. Az is előfordulhat, hogy bár aromái tiszták, a bor valahogy mégis diszharmonikus, hiányos, kusza, szétesett. Ilyenkor felmerülhet a gyanú, hogy a nem megfelelő tárolás tett rosszat a tételnek, de az is előfordulhat, hogy valamilyen borhiba jelenléte miatt vagyunk elégedetlenek a palack tartalmával. A személyes ízlés természetesen nagyban meghatározza, hogy egy adott bor ízlik-e, vagy sem, de léteznek olyan egyértelmű jelek, melyek arra utalnak, hogy nem a szubjektív ízlésünk miatt érezzük a bort kellemetlennek, hanem nagy valószínűséggel valamilyen borhibával állunk szemben.
Amit rögtön érdemes ilyen esetben kizárnunk, az a gyanús illatok, ízek „eredete”. Nem minden furcsa jelről a bor vagy a dugó tehet ugyanis, időnként a poharak tisztasága, tárolási körülményei is eredményezhetnek a bele kerülő borban kellemetlen illatokat. Az sem mindegy, hogy az adott bor felbontott állapotban volt-e, és ha igen, mikor történt a bontás, hiszen az oxigénnel való találkozás egy idő után a borban oxidációt, ezzel együtt minőségromlást indít el. Ha azonban a poharaink higiéniája rendben van, és a bontás ideje sem tényező, kezdhetünk a dugóra, illetve a borra gyanakodni.
Az egyik legismertebb, és leggyakrabban előforduló probléma borok esetében a parafadugó hibája okozta dugóíz. Ilyenkor már a kihúzott dugó végét megszagolva is érezhetjük az árulkodó jeleket, de a bor illatában is visszaköszön a dohos, penészes szag, amely lehet csupán visszafogott, de akár intenzív, átható is. Kizárólag parafadugóval lezárt palack esetén fordul elő, és nem borászati hiba, vagy hiányosság okozza, hanem a triklóranizol, rövidebb nevén TCA névre hallgató vegyület, mely a parafadugóról nagyon rövid idő alatt átterjed a borra, így annak ízében is érezhetővé válnak a kellemetlen aromák. Lehetetlen a dugóíz kialakulása ellen védekezni, hiszen palackozáskor láthatatlan a parafadugók ezen fertőzése, csak a bor felbontása után derül ki jelenléte. A dugóízű borokat sajnos hiába szellőztetjük, a kellemetlen illat a levegővel érintkezve, és a bor hőmérsékletének emelkedésével egyre csak erősödik.
Előfordulhat azonban, hogy az adott bor nem borbetegség, vagy borhiba miatt tűnik furcsának, diszharmonikusnak, bántó savúnak, jellegtelennek, vagy „szétesettnek”. Amennyiben a bor alapanyaga például nem teljes érettségben szüretelt szőlőből, gyengébb minőségű, vagy nem megfelelő termőhelyre telepített szőlőfajtából, kedvezőtlen évjáratból, esetleg túlterhelt tőkékről származik, a bor lapos és jellegtelen, adott esetben túl magas – vagy éppen túl alacsony – savtartalmú lesz, illetve hiányzik majd a mélysége és testessége. A szőlőalapanyagból származó hiányosságok borászati eljárásokkal és borkezelési anyagokkal már nem pótolhatók, esetleg csak némileg enyhíthetők a problémák. A bor alapjának, vagyis a szőlőalapanyagnak tehát mindig kifogástalan minőségűnek kell lennie ahhoz, hogy a palackba zárt végeredmény ne okozzon csalódást.
Minőségromlást eredményezhetnek a borban a különböző túlzott, vagy éppen elégtelen borászati eljárások (például túl gyors vagy túl lassú erjesztés, nem megfelelő, vagy túlzott kénezés, stb.), illetve az egyéb borbetegségek is, melyeket mikroorganizmusok okoznak. Ilyen esetben a megjelenésben barnulás, zavarosodás, nyúlósodás, illetve idegen, és akár kifejezetten kellemetlen illatok és ízek (záptojásszag, ecetszag és -íz, „öregíz”, tejsavíz, muskátliíz, „egéríz”) megjelenése következik be a borban. A borbetegségek elleni védekezés első számú alapja a makulátlan pince- és hordóhigiénia. Ha ennek megléte ellenére mégis bekövetkezik a baj, időben felfedezve a problémát megfelelő borászati eljárásokkal és beavatkozásokkal még adott esetben lehet segíteni, azonban az is előfordulhat, hogy ezek a problémák már nem javíthatók, és a bor nem kerülhet kereskedelmi forgalomba.
A borra akkor is vigyázni kell, ha már a biztonságosnak tűnő palackba került, a megfelelő bortárolási feltételekre mind a pincészetnél, mind a szállítás során, de a kereskedelemben és a borfogyasztóknál is ügyelni kell, hiszen a helytelen tárolás a bor életének megrövidülését eredményezheti.