Páros interjú Dunai Ágnessel és Dunai Bernadettel, a két legfontosabb nővel a Dubicz borok mögött.

Mikor és minek a hatására kezdtetek el a borokkal, illetve magával a bortermeléssel foglalkozni?

Dunai Ágnes: A 90-es évek elejétől sokat jártunk pihenni a Mátrában, itt ismerkedtünk meg Szőke Mátyás pincéjével és új stílusú boraival. Akkor szerettünk bele a férjemmel a minőségi magyar borokba. A következő tíz évben egyre több lehetőség adódott borkóstolókra, borvacsorákra járni, idő közben a Pécsi Borrendhez is csatlakoztam. Éreztem azonban, hogy ez nem elég, szeretném komolyabban beleásni magam a borok világába. 2001-ben jött egy lehetőség, hogy részt vállaljunk egy mátrai borászatban, a Borpalotában. Nem gondolkodtunk sokáig, belevágtunk. Nekem éppen akkoriban szűnt meg a korábbi munkahelyem, budapesti éttermeket és sörözőket vezettem, így teljesen bele tudtam magam vetni az új hivatásba.

Dunai Bernadett: Édesanyám az új feladatoknak minél inkább meg akart felelni, ezért borász és sommelier iskolákba is beiratkozott, ez utóbbiba pedig „kötelező” jelleggel engem is beíratott. Ekkor 21 éves voltam és nem jelentettek sokat nekem a borok. A Dr. Csizmadia András által vezettet egy éves kurzus alatt viszont nem csak megismertem, de meg is szerettem őket. A jogi egyetem mellett azonban egy percig nem gondoltam, hogy valaha ezzel fogok foglalkozni. A diploma után ügyvédi irodában kezdtem dolgozni, valamint a Pécsi Egyetemen egy Borjogi szakjogász képzést is elvégeztem. A jogi pályát soha nem éreztem igazán magaménak, ezért a szakvizsga után inkább a borászatban folytattam a munkát, amit sokkal jobban élvezek.

Hogyan zajlik a közös munka? Hogy osztják fel a Dubicz Borászat és Szőlőbirtokkal kapcsolatos teendőket?

D. Á.: Én több mint 15 éve vezetem a borászat működését, szakmai támogatással. A szőlészeti és borászati kérdésekben tapasztaltabb munkatársaimmal közösen hozunk döntéseket. Lányom 4 éve csatlakozott a céghez, azóta egyre több feladatot vállal magára. A reprezentatív feladatokat főként én látom el, imádok borkóstolókat tartani, új embereknek megmutatni a borok fantasztikus világát!

D. B.: Amikor a borászathoz kerültem, próbáltam olyan feladatokat ellátni, amivel kevesebbet tudtak korábban foglalkozni, ilyen volt például a marketing és a kereskedelem. Borfesztiválokra leggyakrabban én járok, ezek napi 12-14 órás pörgést jelentenek, amit én talán még jobban bírok (nevet). A mátrai borvidék megújulásában is próbálok aktív szerepet vállalni, hiszen az én generációm tud most tenni a jövő érdekében.

Milyen a közös munka? Változott a kapcsolatotok, mióta együtt dolgoztok? 

D. Á.: Korábban is beszélgettünk a borászat ügyeiről, úgyhogy nagy változást nem hozott a közös munka az életünkben. Többet vagyunk együtt, ez az anyai szívemnek mindenképpen öröm. A lányomnak határozott elképzelései vannak, amit az elején fenntartásokkal kezeltem, de idővel be kellett látnom, hogy utat kell engedni az újításoknak.

D. B.: Gyakrabban veszünk össze szakmai dolgokon, ez mindenképpen változás… (nevet) A kezdeti nehézségeket azonban mára már megoldottuk, a feladatok felosztódtak és tudunk egymásnak segíteni, ha épp az egyikőnknek nincs valamire ideje.

Vannak esetleg tabuk vagy szabályok a közös munkát illetően, amit előre lefektettetek? Például munka közben nem beszéltek családi, hétvégén pedig munkával kapcsolatos dolgokról?

D. Á.: Nekem 17 éve az életem része a borászat, amely nem csak munka, hanem valódi hivatás számomra. Olyan, mintha a harmadik gyermekem lenne. Ezért nincs különösebb határ munka és családi ügyek között. Nem érezzük tabunak, ha karácsonykor erről beszélünk.

D. B.: El tudjuk különíteni a munkát a magánélettől, de a mindennapjaink része a borászat, ezért gyakran szóba kerül. Mivel hétvégén és ünnepnapokon is vannak borbemutatók, lehetetlen kikerülni a témát. De nem érezzük munkának, inkább az életünk részének.

Mi az a dolog, amiért különösen felnézel a másikra, ami miatt tiszteled, vagy büszke vagy rá?

D. Á.: Büszke vagyok a lányaimra, mert okosak és tehetségesek. Bernadett például – ahogy korábban is említette – jogi egyetemet végzett és a borászatnak is új lendületet tudott adni.

D. B.: Igazán példaértékű, hogy édesanyám nőként tudott érvényesülni ebben az alapvetően férfias szakmában, tavaly még a Magyar Borakadémia is beválasztotta tagjai közé és Heves Megye Év Vállalkozója is volt.

Szoktatok csak úgy, kikapcsolódás gyanánt esténként vagy hétvégente közösen borozni? Ha igen, milyen bort fogyasztotok ilyenkor előszeretettel?

D. Á.: Általában csak ünnepek alkalmával borozunk együtt, ilyenkor mindenféle Dubicz bor előkerül. A család minden tagja imádja a saját borainkat, közös kedvenc a Sauvignon Blanc, illetve a Fríz Hárslevelű.

D. B.: Ha közösen utazunk el valahova, mindenképp kipróbáljuk a helyi borokat! Most készülünk egy közös borrendi kirándulásra Toszkánába!

Ha azt mondjuk: ANYA, vagy a közelgő ünnep révén azt, hogy: ANYÁK NAPJA, akkor mi jut először eszetekbe?

D. Á.: Mindenképpen a ZSiZSi, hiszen a gyöngyöző borunkat Detti nagymamájáról, az én anyósomról neveztük el. Sajnos néhány éve eltávozott közülünk és szerettünk volna emléket állítani neki azáltal, hogy a becenevét adtuk a bornak, amely rá emlékeztet minket. Folyton nyüzsgő személyiség volt, aki nagyon közel állt a szívünkhöz.

D. B.: Egy palack bor mindig jó ajándék a családnak, főként ha olyan nagyra értékeli a jó bort, mint az édesanyám. Az együtt elkortyolt, különleges bor meghitt pillanatokat ad számunkra, amelynél nincs jobb ajándék.