A magyar irodalom számos alakjáról köztudott, hogy nem vetette meg az alkoholt, sőt gyakran még szerelmüknél is nagyobb hatással volt rájuk és jobban megihlette őket például a bor. A költészet napján most gondolatban visszarepítünk Titeket a XX. század elejére és az akkor élő költők borgőzös mindennapjaiba. 

A költészet napját 1964 óta minden évben április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik Magyarországon. Ilyenkor irodalmi előadóesteket, könyvbemutatókat, költőtalálkozókat és költészeti versenyeket szerveznek, melyekkel a magyar versek előtt tisztelegnek. Régóta tudjuk, hogy a költői ihlet elsődleges szolgálója az alkohol, melyet legnagyobb költőink munkásságában is megfigyelhetünk; az értelmi és érzelmi gátlástalanság, a szabad asszociációk, a csökkent erkölcsi cenzúra, a meglazult illemtudás, a csapongó képzelet vagy a túlzott őszinteség mind annak a költői lelkiállapotnak a része, amely nélkülözi a társadalmi elvárásoknak való megfelelési kényszert és amely segítségével a magyar irodalom legkiválóbb alkotásai is születtek.

Ady Endre nevét hallva sokan tudjuk, hogy ő bizony igazán szerette az italt - napi négy liter alkoholt könnyedén megivott. Kedvence a bor és a konyak volt, ezeket váltogatta, miközben egyik cigarettáról a másikra gyújtott. A korabeli feljegyzések szerint rendre barátai tolták haza talicskán az éjszakai dorbézolás után, sokszor volt másnapos és gyakran elaludt egy-egy művészeti esten. Ady - aki végül életformájának is köszönhetően szifiliszben halt meg - az alábbiak szerint vélekedett az alkoholról:

,,Két fajtájú mámora van a bornak… Az első mámor olyan, mint akárkié, kitüzesít bennünk minden örökhajlandóságot s nagyon hatalmasak vagyunk. Ezután jön az éjszakavégi, hajnali alvás, furcsa sok ébredéssel… S mikor alkonyul, egyszerre csak, bárhol járunk, nyugtalan s tovább is nyugtalannak maradó agyunkat, szívünket befogja a mindenség. Ez már egészen művész-érzés… Hangsúlyozom, ez másnap este jön, a legnagyobb emberi érzékenység, ez a szinte legnagyobb titkokat is kiadó egy vagy két óra. Ehhez nincs köze az alkoholmérgezésnek, a mámornak, ez az idegek perverz bűvészmutatványa.”

Krúdy Gyula hasonlóan hedonista módon élte a művészek korántsem unalmas életét; minden estét törzshelyén, egy Tabánban található kis kocsmában töltötte, ahol kizárólag pörköltet evett és vörösbort ivott. Imádta az életet, a pezsgést és a fröccsöt is, nem véletlenül kapta az egyik fröccsfajta is a Krúdy-fröccs nevet; a 9 dl bor és 1 dl szóda arányú frissítő tökéletesen jelképezi azt az életet, melyet élt. Saját maga bevallása szerint is: 

„Az embernek csak az első lépést kell megtenni a züllés útján, a második lépés már természetszerűleg következik.”

Pilinszky János kedvence szintén a vörösbor volt, azonban láncdohányosként nem volt ritka, hogy napi 30 szál cigarettát is elszívott és rengeteg kávét fogyasztott. A XX. század derekán alkotó költő gyakran hívta az alkoholt múzsaként, számos műve készült az ital miatt módosult, dohányfüstös tudatállapotban. 

“Részeg vagyok. Rosszul vagyok.

Elnézően elfogadnak és 

elnézően hazatessékelnek. 

A két szoba közül melyik üresebb.” 

A feljegyzések szerint Weöres Sándor sem vetette meg az italt, feleségének, Károlyi Amynak sok fejfájást is okozott a költő bor iránti szenvedélye, akivel még egy szerződést is aláíratott, miszerint napi fél liter bornál nem fogyaszt többet… Weöres azonban túlzottan szerette az italt, annak ellenére, hogy az saját bevallása szerint sem volt jó hatással munkásságára:

,,Az alkohol nem serkenti a költészetet - saját tapasztalatomból tudom, hogy részegen nem tudok verset írni, csak firkálni s a részeg firkálmányok lélektanilag érdekesek és önfelfedezőek, de művészileg vacakok.“

Talán egyik legnagyobb és minden bizonnyal legtragikusabb sorsú költőnk, József Attila ha az alkoholtól nem is annyira, a szeretet hiányától azonban egész életében szenvedett. Verseiben nem véletlenül jelenik meg a szenvedés, a keserűség, a magány… Még azokban is, ahol egyébként jobb kedvűen ír, mint például az Alkohol c. műve egyik részletében:

“Meglehet, hogy nem iszok többet, 

Hiába köszönget 

Síma, udvarias arccal az alkohol. 

Többé nem packázik énvelem! 

De akarásom leölt hízóként haldokol 

És agyam szúvas, megrecsegő fáján, 

Vén öngyilkos a padlás gerendáján, 

Kinyúló nyelvvel lóg az értelem.”

1922-ben íródott Boros keserűség c. verse, melyben hiába buzdít vidáman mindenkit borivásra, a vége mégis negatív érzelmekkel teli - mint amilyen az élete is volt.

Öblös mellel szeptemberbe 

Vad dalokra fenekedve, 

Nekikeserülve most, 

Rajt' igyunk egy huzamost! 

Égjen a bor fene kedve 

S forrjon át a dús erekbe, 

Hát igyunk egy huzamost! 

 

Egyik kortyra jő a másik, 

Ifju fogam úgyse vásik 

S fejem úgyis szürke lesz, 

A bánattól szürke lesz. 

Hejh, én láttam a bokáit! 

Hajh, de bor a bátorság itt 

S nagy-sanyaru ünnep ez. 

 

Bor, cselédem így veszünk el, 

Egymást égetjük tüzünkkel, 

Hajh! de virul az a lány! 

Hejh! de szép is az a lány! 

S élni úgyis keserűn kell, 

Ha veszni kell, hadd vesszünk el, 

Csak viruljon az a lány! 

Mindegy, hogy alkohol hatására vagy sem, remek verseket íródtak a múltban, melyeket érdemes néha elővenni, olvasgatni, felidézni vagy csak belelapozni egy-egy verseskötetbe - természetesen egy pohár kiváló Dubicz bor mellett, hiszen a bor mámorától függetlenül egy dologban igazan biztosak lehetünk; a költészet az alkoholhoz hasonlóan gyógyír lehet minden hétköznapi örömre, bánatra, ünneplésre vagy egy csomag papírzsepi mellé. És ha már művészet; gyertek el a Dubicz pincébe egy szuper élményfestéssel egybekötött borkóstolóra és éljétek ki kreativitásotokat! A bor hatására akár még egy jó kis vers is eszetekbe juthat festegetés közben. 😉

 

Vadregényes erdők, romantikus szurdokok, csodás kilátóhelyek, napsütötte lejtők és kristálytiszta hegyi levegő - naná, hogy a Mátrában járunk. Ahol “a Nap és a hegy összeér”, ahol hazánk második legnagyobb bortermelő vidéke fekszik és ahol tökéletes túraútvonalak közül válogathatunk egész évben. Kirándulásra fel, irány az ébredező természet! 

Bízunk benne, hogy senkinek nem kell elővenni a földrajzi atlaszt ahhoz, hogy tudja, merre van az Északi-középhegység vonulata és a Mátra. Magyarország legmagasabban fekvő pontját, az 1014 méteres Kékestetőt is itt találjuk, mely évről évre rengeteg kirándulót bevonz. A környéken kiválóan karbantartott turistaútvonalak közül válogathatunk, melyek végigvisznek minket a terület legszebb részein; lassan csörgedező patakok, napsütéses hegyoldalak és páratlan völgyek között túrázhatunk. A Galyatetőtől Ágasvárig húzódó ún. Mátrabérc, valamint a Kékestető - Mátraháza - Mátrafüred tengely menti útvonalak nem csupán a legnépszerűbbek, de talán a legszebbek is. Sástó közelében Magyarország legnagyobb kalandparkja, az Ilona-völgyben pedig a legnagyobb vízesése található. A térség legjelentősebb városa Gyöngyös, a Mátra kapuja, aminek hangulatos belvárosa mindenképp megér egy sétát.

A mi kedvenc kirándulóhelyünk mi más lenne, mint a közvetlenül Gyöngyös felett, 500 méteres magasságban  tornyosuló, a Mátra varázslatos világának egyik ikonikus, vulkáni eredetű hegye, a Sár-hegy. Az 1975-ben természetvédelmi területté nyilvánított terület számos védett növény és állatfaj otthona, ahol változatos erdők, mezők és lejtők váltják egymást. A Gyöngyösről induló Sár-hegy túra kitűnően jelzett erdei utakon és ösvényeken halad, miközben remekül lehet nézelődni, majd egy-egy rövid kaptató után a hegytetőre felérve páratlan kilátásban gyönyörködhetünk. Jó tudni, hogy borászatunk prémium kategóriás, dűlőszelektált tételei is innen származnak - mindenképp érdemes megkóstolni őket, melyre borkóstoló programjaink keretein belül is van lehetőség.

A 7800 hektáron elterülő Mátrai Történelmi Borvidéken egyébként ősi hagyományai vannak a borászatnak; a változatos vulkanikus talajnak és a táj éghajlatának köszönhetően a honfoglalástól kezdve napjainkig jelentős szőlőtermesztés folyik. A Kárpátok és a Mátra hegyvonulatai védik a domboldalakat a zord időjárástól és a fagyos északi széltől, a szőlőterületek többsége pedig az erdők között húzódik meg. A hegység déli lejtőin a mérsékelten kontinentális klíma miatti sok napsütés érleli, a régi tűzhányók talaja pedig táplálja a szőlőket, hogy az itt készült borok friss, virágos és gyümölcsös illatúak legyenek.

A terület elsősorban fehér borokat termel, legfontosabb szőlőfajtái többek között az irsai olivér, az olaszrizling, a muscat ottonel, a szürkebarát, a sauvignon blanc és a chardonnay. A modern borkészítés és a régi időket idéző magyar szüreti szokások egyaránt jelen vannak, több középkori eredetű borospince is található a vidéken, a meglévő turisztikai lehetőségeket pedig remekül  kiegészítik a helyi borászatok, akik igen sokat tesznek a borturizmus fellendítéséért is.

Hátizsákot bepakolni, bakancsot kikészíteni és irány a Mátra! A kiránduláshoz vagy az azt követő, jól eső pihenés mellé válogassatok bort webshopunkból vagy Gyöngyösön járva térjetek be a Borpalota épületébe és nézzetek körül nálunk! 

 

Ha víz, akkor szóda, ha szóda, akkor pedig fröccs! Vagy spriccer? Esetleg házmester, macifröccs? Bárhogy is nevezzük, egy üdítő, buborékos fröccsnél nincs jobb - nem csak a víz világnapján szeretjük és nem csak amiatt, hogy a szóda feltalálásához nekünk, magyaroknak is volt közünk. 

Tisztán emlékszem, életem első házibulijára érkezve a kaputelefonon jelszót kértek tőlem. Nem voltam túl rutinos, próbálkoztam ezzel-azzal, nyilván sikertelenül, majd hangos röhögések közepette lekiabáltak az erkélyről, hogy fröccs! Visszakérdeztem, majd megismételték: “a jelszó: fröccs”! Valahogy úgy képzelem, hogy a fröccsözéssel kapcsolatban mindenkinek van egy hasonló első sztorija, még akkor is, ha nem feltétlenül emlékszik az adott este részleteire… 

Minden bizonnyal Jedlik Ányos is tudna mesélni fröccsös élményeiről, azonban egy egészen más megközelítésből. Tudtátok, hogy köze van a szóda feltalálásához? A víz világnapján, amit minden év március 22-én tartanak azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a tiszta víz fontosságára és a Föld vízkészletének veszélyeztetettségére, a szénsavas vizet is ünnepeljük - valódi Hungarikumként.

Jedlik Ányosi igazi újítónak számított a XIX. században, a dinamón kívül több találmány is fűződik a nevéhez. Számos, tudományos szempontból kiemelkedő munkája közül az egyik legfontosabb a szódavíz nagybani előállítása és tárolásának új módszere volt. Négyfázisú szódavíz-gyártó gépet tervezett, amivel egyszerűbben és főleg olcsóbban fejlesztette a szénsavat, majd az edény aljáig érő csövön át fejtette le a szódavizet, így a késztermék szinte teljes egészét hasznosítani tudta.

Sokan a szóda szó hallatán a bolti ásványvizes palackokra gondolnak, azonban emlékeztek még a régi szódás szifonokra? Na az az igazi; a szikvíz zárt rendszerben, nagy nyomással készül és mindig széndioxiddal dúsított. Üveg vagy műanyag palackjának szifonos feje biztosítja a tökéletes záródást, így szénsav tartalma állandó - emiatt nem lehet összekeverni a csavarható kupakos ásványvizekkel és emiatt kiválóan alkalmas például borral összekeverve, fröccsnek. 

A fröccs - vagy régies nevén spriccer - a bor és szódavíz keverékéből alkotott frissítő ital, amely születéséhez a legenda szerint szintén Jedlik Ányosnak és Vörösmarty Mihálynak van köze. Jedlik egy fóti pincében, szódásüvegét a jelenlévőknek bemutatva „fröccsentette” fel a bort szikvízzel, ahol ott volt Vörösmarty Mihály is. Ezt a pillanatot idézi fel Fóti dal c. versében:

„Fölfelé megy borban a gyöngy;

Jól teszi.

Tőle senki e jogát el

Nem veszi.

Törjön is mind ég felé az

Ami gyöngy;

Hadd maradjon gyáva földön

A göröngy.”

…majd a korábbi, kicsit németes “spicc” kifejezés helyett a költő használta először a fröccs szót. Többféleképpen el lehet készíteni, egyéni ízlés szerint, de most segítünk nektek a legnépszerűbb keverési arányokkal:  

A víz (és a szóda) fontos kincs, vigyázzunk rá! A fröccs pedig vitathatatlanul része a magyar gasztronómiának, főleg a nyári melegben; üde, frissítő és nagyon buborékos. A leggyakrabban fehér- vagy rosé borból készül, de igazából vörösborból is kiváló - ki, mit szeret igazán. Hamarosan jön a jó idő, időben szerezd be kedvenc boraidat webshopunkból a fröccsözéshez! 

És ne felejtsd el elmondani a jelszót a többieknek is! 😉

 

Ugye veled is előfordult már a boltban ácsorogva vagy webshopunkat böngészve, hogy a bőség zavarában nem tudtad eldönteni, melyik bort is válaszd? Sokan sokféle bort szeretünk, így könnyen összezavarodhatunk, akkor is ha magunkat és akkor is, ha másokat szeretnénk meglepni egy-egy palackkal. Olvasd el a Dubicz csapatának tippjeit és legyél magabiztos borainkkal kapcsolatban!

“Borral vigad a magyar” - tartja a mondás és milyen igaza is van; egy-egy családi ünnep, egy   óriási házibuli, egy lampionos kerti parti vagy egy meghitt, összebújós este sem telhet el anélkül, hogy ne lenne kedvünk felbontani egy palack kiváló bort. Bízunk benne, hogy gyakran válogattok a Dubicz kínálatából, hiszen tökéletesen megalkotott boraink bármilyen programhoz, bármilyen ízléshez remekül passzolnak. De hogy melyikhez melyik? Ebben segítünk most Nektek. 

Webshopunkból hatosával tudtok rendelni, nem véletlenül; dobozaink hat palack bor biztonságos szállítására alkalmasak. De hogy mi alapján válaszd ki a hat bort? 

Választhatsz szőlőfajta vagy szín alapján. Valaki csak a fehérborokat szereti, míg sokan a vörösön kívül nem is isznak mást. Valaki a rosé-t fröccsnek szereti, de olyannal is találkoztunk már, aki a bort alapból csak szódával hajlandó meginni. Válogass össze két fehér-, két rosé- és két vörösbort, hogy legyen elég muníció például egy házibulira vagy bolondítsd meg az egészet egy palack izgalmas és buborékos Zsizsivel

Száraz vagy édes? Természetesen ez alapján is válogathatsz boraink közül. Ha a könnyed, játékos savakkal teli száraz borokat kedveled, ajánljuk például a Mátra Olaszrizlinget, a 1014 Szürkebarátot vagy a Mátra Kékfrankos Rosé-t, ha pedig inkább az édesebb, gyümölcsösebb ízeket preferálod, válaszd a 1014 Traminit, a Mátra Muscat Ottonelt vagy a félédes Mátra Kékfrankos Cabernet Franc-ot. Ezeket egy hatos pakkban variálva garantáljuk, hogy mindenki talál közülük neki való finomságot, legyen szó családi ünneplésről vagy céges rendezvényről.  

Ha valami pikánsra vágysz, egy Sauvignon Blanc vagy Chardonnay mindig tökéletes választás, ha azonban inkább a letisztult ízvilágot szereted, rendelj egy-két palack Irsai Olivért. Az egyszerűbb, harmonikusabb, valamint a karakteresebb aromák mellé ajánljuk tölgyfahordóban érlelt, prémium kategóriás, dűlőszelektált tételeinket, a Sárhegy Kékfrankost és a Sárhegy Olaszrizlinget. Mondanunk sem kell, ha egy kedvencedből rendelsz hat palackkal, azt is teljesen megértjük! 🙂 

A fantáziádon túl - teljesen jogosan - pénztárcád is határt szabhat egy-egy boros csomag összeállításában. Ilyenkor mindig azt szoktuk javasolni, hogy az alkalom vagy a program határozza meg az árfekvést is, hiszen egy kerti partira inkább a kedvezményesebb árú Mátra sorozatunkat ajánljuk, míg például egy romantikus estéhez vagy családi ünnepléshez a 1014-es boraink között érdemes szétnézni. Három-három palack ennek alapján és össze is állt a minden alkalomra tökéletes saját Dubicz-csomagod. 

Ha úgy érzed, nincs kedved azon morfondírozni, hogyan válogasd össze a Dubicz borokat, nézz körül hat palackot tartalmazó csomagjaink között, melyeket pont úgy alkottunk meg, hogy mindenki megtalálja a számára ideálisat. 

  • tavaszváró csomagunk könnyed, illatos fehérborokkal és rosékkal a jó idő közeledtét, a napsütéses programokat idézi 🌷☀️
  • friss csomagunk a fröccs imádók számára tökéletes, hiszen az üde és friss fehérborok évszaktól függetlenül mindenhez illenek - nem csak fröccsként 💦🥂
  • fűszeres csomagunk olyan izgalmas fehérborokból áll, melyek nem megszokott boros élményeket és pikáns ízeket ígérnek 🌶✨
  • szerelem csomagunk garantáltan elvarázsol majd, csak engedd át magad az ellenállhatatlan borok csábításának ❣️🍷
  • csicsergő csomagunk bármilyen beszélgetéshez harmonizál, legyen az egy csajos csevely vagy egy komolyabb világmegváltó értekezés a barátokkal 🗣💬
  • édes csomagunkat nem csak az édes ízek kedvelőinek ajánljuk, bárki számára különleges lehet 🍭😋
  • újbor csomagunk a tavalyi év koncentráltabb, különlegesebb ízeit és savait felvonultató, boraink, melyek az első palackozásból kerültek ki 🆕🦄
  • kóstoló csomagunk kedvenc mini palackjai pedig tényleg remek lehetőséget kínálnak a kóstolásra, hogy aztán kedvencet kiválasztva többet is rendelj belőle 😍🤩
  • Sárhegy csomagunk borászatunk csúcsborait tartalmazza; ez a prémium minőségű válogatás tökéletes és méltó választás a különleges pillanatok megünneplésére 🔝🤎

Bármelyik palackra vagy csomagra is esik a választásod, nem fogod megbánni - a Mátrai borvidék remek adottságait kihasználva a legmodernebb technikával alkotjuk meg borainkat, melyek a könnyed zamatok kedvelőitől az ínyencekig mindenkit azonnal elvarázsolnak. Nézz körül webshopunkban és légy része a varázslatnak! 

 

Vajon milyen szerepet tölt be a borkóstolásban a biológia? A nők és a férfiak valóban eltérően érzik az ízeket? Van egyáltalán olyan, hogy női bor? Nehezebb nőként a borász szakmában? Nőnap alkalmából ezekre a kérdésekre is keressük a választ.

Március 8-án a nemzetközi nőnapot, azaz a női egyenjogúság, a nők iránti tisztelet és megbecsülés napját ünneplik az egész világon - több mint száz éve. A mai napig fontos és kiemelt téma a nők helyzete mind a politikában, mind a művészetekben, mind a mindennapi életben. Bolygónk kb. kétmilliárd borfogyasztója között azonban nagyjából egyenlő arányban oszlanak meg mindkét nem képviselői. 

Számos kérdés merülhet fel a nők és férfiak borfogyasztási szokásaikkal kapcsolatban:

  • a nők több bort isznak, mint a férfiak?
  • a vörösbor a férfiaknak, a fehér és a rosé a nőknek való?
  • a gyöngyöző bor női ital?
  • a férfiak és a nők különböző típusú boros címkéket szeretnek?
  • a nők tudatosabban mérséklik alkoholfogyasztásukat, mint a férfiak?
  • a nők előnyben részesítik-e a nők által vezetett borászatok kínálatát? 

A legtöbb borrajongó szerint a borkóstolás tanulható folyamat, aminek során különböző gyakorlatok segítségével fejleszthetjük nem csupán érzékszerveinket, hanem ízlésünket is. Mielőtt hosszasan belemennénk és elemeznénk a két nem ízlésvilágának különbségeit, fontos megérteni - a biológia mellett - az ízlelés kémiai folyamatát is. A borospincékből a palackokba kerülő, majd onnan a szánkba érő bort szájpadlásunkon keresztül érzékeljük először, ahol az ott levő érzékszervi szövetek sokasága felelős az ízlelésért, orrlyukaink szövetei pedig a szaglásért. Minél érzékenyebb valakinek ez a terület, annál több finom ízt és illatot képes kiérezni egy-egy borból - ezt a genetika határozza meg.  

Bizonyított tény, hogy a nőknek jobb a szaglásuk, mint a férfiaknak, így bár az ízbeli különbségeket nem mindig, az illatbeli eltéréseket azonban minden esetben felismerték és azonosítani tudták. A nők ezek mellett nem annyira szeretik a keserű ízeket, sokkal nagyobb arányban választották kedvencüknek az édeskés aromákat - ez lehet az oka annak, hogy a nők gyakran jobban kedvelik a félédes vagy édes borokat.

Számos tanulmány és kutatás készült arra vonatkozóan is, hogy nemünknek köze van-e ahhoz, milyennek érezzük a bort. Általánosságban elmondható, hogy a férfiakból erősebb érzelmeket váltott ki adott bor, mint a nőkből. Minél idősebb egy férfi, annál inkább jobbnak találja a borokat; annak ellenére kedvelnek egy-egy palackot, hogy abból gyakorlatilag hiányoznak az igazán minőségi aromák.

Egy dolog biztos, a borkóstolás sosem teljesen objektív, hiszen mindig személyes élménnyel társul. Hajlamosak lehetünk természetesen bizonyos ízek bármikori felismerésére, azonban az összbenyomás ugyanazon bor esetében akár egy nap elteltével is eltérő lehet. Semmiképp sem szabad kapkodni, érdemes lassan megízlelni a borokat és élvezni a pillanatot és az ízeket, függetlenül attól, melyik nemet képviseljük.

Mindezek alapján valójában nem létezik kifejezetten női bor. Egy Zsizsi pont ugyanúgy lehet adott évszak kedvence, mint egy Kékfrankos Cabernet Franc, ahogy nőként és férfiként is rajonghatunk mindkettőért vagy szerethetünk bort kóstolni például egy élményfestés vagy egy extrém túra keretein belül. A címke választásban sincs szerepe annak, hogy melyik nemhez tartozunk, egyaránt tarthatunk adott boros címkét szépnek vagy kevésbé tetszetősnek.

A bor és a nők kapcsolata egyébként mindig központi téma volt a történelem során, hiszen egy perzsa legenda szerint a bor is egy nő találta fel. Ezzel szemben az ókori görög férfiak válással, de akár halállal is büntették azokat a nőket, akiket boriváson kaptak.  Sokáig a borospincékben nem is dolgozhattak nők, de még csak fel sem szolgálhatták a borokat. Az évek alatt ezek a szigorú szabályok szerencsére eltűntek, azonban - bár jelenlétük egyre elfogadottabb a szakmában - még mindig sokkal kevesebb a női borász, mint a férfi.

És ha már borok és nők, nem mehetünk el szó nélkül a borozás történetének legnagyobb nőalakjai mellett sem:

  • Barbe-Nicole Clicquot volt az első nő, aki először üzemeltetett Champagne házat és akinek a nevéhez fűződik az első rosé pezsgő is
  • Antonia Ferreira és borászata volt a portói bor egyik legnagyobb exportőre
  • Hannah Weinberger volt a híres kaliforniai Napa-völgy első női borásza 
  • Sarah Morphew Stephen 1970-ben, nőként először kapott Master of Wine címet
  • Julia Carpenter volt az első nő, aki borbárt nyitott Londonban

A nőknek természetesen a magyar borok világában is helye van. “Több kiváló borász hölgy is komoly eredményeket ért el az elmúlt években (pl. ‘Az Év Bortermelője’ címet), de a pincén kívül a sommelierek, a szakújságírók és a borszakértők között is egyre több nő dolgozik” - meséli Dunai Bernadett, borászatunk egyik tulajdonosa.

Hasonlóan vélekedik Dunai Ágnes ügyvezető igazgató is, aki szintén találkozott már előítélettel a munkája során: “Szerintem egy ma induló cég női vezetőjeként senkinek sincs könnyű dolga, de a szakmai tudás, az alázat és a kitartó, kemény munka mindig meghozza az eredményét - függetlenül a vállalkozó nemétől.”

Szerencsére semmilyen különösebb tanulmány vagy statisztika nélkül állíthatjuk, hogy a Dubicz  borokat (és a Dubicz lányokat is) mindenki szereti. Köszöntsük őket és minden nőt idén is prémium kategóriás, hangsúlyos borainkkal vagy ünnepeljük a közelgő napsütéses időszakot tavaszváró csomagunk illatos tételeivel!

 

Vonatkoztassunk el egy kicsit a matematikától és nézzünk a geometriára művészetként, amelynek alakzatai a kockás papírról egyenesen a festővászonra, majd boraink címkéire költöztek. A háromszögek, négyzetek, körök és rombuszok variációi nem csupán elegánsan merészek, hanem lendületet és dinamikát is sugallnak, amivel sok mindent kifejezhetünk - akár a mátrai borvidék sajátságos természeti adottságait is. 

Minden bizonnyal sokan vagyunk, akik iskolai tanulmányaik során nem igazán szerették a geometriát; kiszámolni egy kör kerületét vagy egy rombusz területét valóban nem annyira izgalmas feladat. A sok szögletes forma, a négyzetek, téglalapok, rombuszok, paralelogrammák és a körök is olyan élénk és vibráló mértani alakzatok, amelyeket előszeretettel használnak a művészek inspirációhoz és amelyek megfelelően egymás mellé helyezve fiatalos, modern, lendületes, elegáns és sajátos stílust teremtenek. A geometriai formákat különféle színekkel kombinálhatjuk, a hatás minden esetben egyedi és garantáltan ütős lesz. 

Mivel a borok piacán kiemelten fontos az egységes, jól felismerhető és elegáns megjelenés, mi is szívesen indultunk el a geometriai alakzatok felé. A Dubicz borok címkéinek korábbi terveztetésekor azt szerettük volna elérni, hogy egy, a mátrai borvidék jellegzetes természeti kincseit összefogó szimbólumrendszerrel olyan motívumok kerüljenek palackjainkra, amik tökéletesen illeszkednek adott bor illat- és ízvilágához. Nagyon büszkék vagyunk rá és sokszor is említettük már, hogy címkéink 2018-ban elnyerték a “dizájn Oscar-jaként” is emlegetett tekintélyes Red Dot Design Award formatervezési díját. 

A hegyek, mohák, farönkök, patakok és páfrányok jelképes formái azonban nem csak minket ihlettek meg, számos művészeti ágban megfigyelhetőek a geometriai minták, mint inspirációs elemek. Az op-art stílus a lakberendezéstől kezdve a képzőművészetig mindenhol feltűnik; a kockás, pepita minták élénk színekkel kombinálva egészen absztrakt hatást tudnak kelteni. Számos képzőművész játszik emellett a fekete-fehér és a vibráló színek keveredésével, párhuzamos vonalakkal, monokróm kollekciókkal és mértani, absztrakt formákkal. 

A borok számtalan művészeti ághoz hasonlóan az összes érzékszervünkre egyaránt hatással tudnak lenni. Szeretjük a borozás élményét például festményekkel összekötni, különösen akkor, ha azok is hasonlóan letisztult formákat jelenítenek meg, mint címkéink. 

  • Piet Mondrian holland festő a függőlegesek és vízszintesek egymáshoz való viszonyával és ritmusával egyedi képi világot alkot, gyakran használ rácsos szerkezeteket, amelyekkel mi egyértelműen a Mátra Olaszrizlingre asszociálunk

  • Victor Vasarely-t az op-art egyik legnagyobb alakjaként ismerjük, munkái eleinte főleg fekete-fehér, később színes geometriai formákból álltak, melyeket szürrealista és illuzionista hatások alapján absztrakt módon ábrázolt - a Mátra Irsai Olivér címkéjén megjelenő, a hegyeket szimbolizáló minták tökéletesen passzolnak Vasarely összes alkotásához

  • Gerhard Richter szélsőséges érzelmektől mentes munkásságának egyszínű világával kiválóan harmonizál a 1014 Cabernet Sauvignon Rosé palackján megjelenő címke egyszerűsége, letisztultsága és klasszikus vonalvezetése

  • Georges-Pierre Seurat a francia neoimpresszionizmus megalkotójaként az érzékelés, a színek és a vonalak segítségével szeretett volna hatást elérni, ezért festményeit mozaikszerűen, apró, szabályos, töretlen, keveretlen színfoltokból rakta össze, pont úgy, ahogy mi is megálmodtuk az üde és pezsgő Zsizsit; a buborékok izgalmas játéka a boros címkén is visszaköszön 

A mértani alakzatok azonban a művészeten kívül mindennapjainkban is jelen vannak. A természetben, a házak falain, az ablakokon megcsillanó esőcseppeken, a függönyök árnyékainak játékán, ruháinkon, ételeken - mindenhol. Vedd észre a Dubicz motívumokat környezetedben, fotózd le és oszd meg velünk aktuális nyereményjátékunk keretein belül Facebook oldalunkon! A fotók beküldői között egy friss és illatos borokat tartalmazó Tavaszváró csomagot sorsolunk ki 😉 Ezek mellett keresd a geometriai formák nyújtotta elegáns, modern, letisztult és egységes megjelenést a Dubicz többi palackján is webshopunkban vagy vegyél részt egy élményfestéssel egybekötött borkóstolón, hogy személyesen is elvarázsolódj - nem csak a geometriai mintáktól…

 

Nagyon sokszor és sokan belebuknak a januári fogadalmakba, mert vagy elhamarkodott kijelentéseket tesznek vagy egyszerűen idő előtt feladják azokat. Óriási szerencse, hogy jön a tavasz, amikor nem csak a természet kap új lendületet, a félbehagyott fogadalmak is megújulnak - legalábbis mi nagyon bízunk benne és most a tavaszi ígéretek mellé finomabbnál finomabb borokat is ajánlunk. 

Az újévi fogadalmak ideje lejárt - vagy legalábbis itt az ideje megújítani őket. Mindegy, hogy mi a cél, abban egészen biztosan mindenki egyetért velünk, hogy kitartás és akaraterő nélkül nem fog sikerülni. Mi abban hiszünk, hogy barátokkal, társaságban minden sokkal könnyebb, azonban tudjuk, hogy télen sokan hajlamosak bekuckózni, egyedül “átvészelni” a szürke, hideg hétköznapokat. Számukra tökéletes lehet egy-egy saját maguknak tett ígéret, hogy igenis kimozdulnak és részt vesznek a tavaszi programokon. Most nem csak ezekre, hanem az alkalomhoz passzoló borok kiválasztására is adunk néhány tippet. 

Az első jóleső napsugarak, a friss, kicsit még csípős levegő és a szüntelen madárcsicsergés egyértelműen a tavasz jelei, amikor nincs is jobb egy laza kirándulásnál, a természetben barátokkal eltöltött időnél. Mindenkinek javasoljuk ezt a fajta kikapcsolódást az otthon ücsörgés helyett, valamint azt is, hogy a szendvicsek és müzliszeletek mellé dobjon be egy palack Mátra Kékfrankos Rosé-t is, hogy a kaptatót megmászva legyen mivel koccintani a hegy tetején. Fröccsnek, előre “bekeverve” is isteni, üde, friss és nem utolsó sorban nagyon buborékos - imádjuk. 

Annak, aki mégsem szeretne elszakadni a kényelmes és megszokott környezetéből, aki még véletlenül se szeretne kilépni a saját maga által teremtett komfortzónából, annak ajánljuk, hogy legalább néha szervezzen egy görbe estét magának és barátainak, ahol közösen kipróbálhatják a legújabb társasjátékokat, kártyapartikat tarthatnak és természetesen megkóstolhatják a Dubicz csapatának egyik kedvenc borát, a Mátra Irsai Olivért, aminél tökéletesebb tavaszi bor nem sok van.  Csak egy baj van vele; sosem elég!

Nagyon jól tudjuk, hogy sokszor bármilyen elszánt is valaki, könnyebb kifogást találni, mint megoldást - főleg akkor, ha például főzésről van szó. Könnyebb rendelni valamit, mint beírni a keresőbe, hogy “gyors kaja egyszerűen házilag”. Szerintünk az örökös rendelők semmivel sem motiválhatják jobban magukat a főzésre, mint egy baráti “vacsoracsata” meghirdetésével. Érdemes valami könnyen elkészíthető fogással vagy fogásokkal készülni, mint valamilyen csirkés vagy rákos tészta. Ha szeretnénk meglepni barátainkat, akkor pedig desszert helyett rakjunk össze egy sajttálat (mi a mozzarella sajtkockákra esküszünk, dióval, szőlővel isteni) és kínáljunk mellé Mátra vagy 1014 Sauvignon Blanc-t! Az aranyérem nem csak a bor miatt esélyes… 😉

Közhely, de gyakorlatilag minden pár életében eljön az az idő, amikor szükség van lelassítani és megélni a pillanatokat, elvonulni egy kicsit a világ elől és tényleg csak egymásra figyelni. Ha megfogadtátok a téli ünnepek alatt, hogy idén máshogy lesz, azonban még mindig nem töltöttetek el egy romantikus estét kettesben, itt az ideje! Menjetek el egy meghitt, erdei wellness-re a hegyekbe és hogy tökéletes legyen az élmény, vigyetek magatokkal egy (vagy két) palack 1014 Cabernet Sauvignon Rosé-t, nem fogjátok megbánni!

A film- és sorozatfanatikusok, de a könyvmolyok tavaszi fogadalmai között is rendszeresen szerepel egy-egy klasszikus kedvenc újranézése, újraolvasása. Mikor máskor is lehetne ezt megtenni, mint egy esős, késő tavaszi hétvégén, amikor a növények friss hajtásain élénk zölden csillannak meg a cseppek és esőillat terjeng a levegőben?! A könyvek és filmek mellé bontsunk ki egy 1014 Szürkebarátot és kortyoljunk bele a közelgő nyár zamatába. 

Mi, akik igazán szeretjük a kihívásokat, nem állunk meg egy fogadalomnál. Idén tavasszal a fentiek mindegyikét szeretnénk megvalósítani, átélni és ebben szeretnénk a segítségetekre is lenni; keressétek Tavaszváró csomagunkat webshopunkban és engedjétek, hogy a fenti könnyed, illatos borok a tavasz közeledtét és a napsütéses szabadtéri programokat juttassák eszetekbe! Egészségetekre! 

 

Jelmezes buli a városban, pizsama party, munkahelyi tavasz ünnepség vagy elegáns bál? Esetleg otthon maradnál és áthívnád a barátokat egy lightos társasozós házibuliba? Mindegy, mivel és hogyan töltöd az idei farsangot, mi most néhány ötlettel segítünk, hogy dobd fel a bulit - természetesen boros koktélokkal.

A vízkereszttől (január 6-tól) hamvazószerdáig, azaz a húsvéti böjt kezdetéig tartó időszakot  világszerte jelmezes, álarcos felvonulással, bállal, tánccal ünneplik az emberek. Ezekhez a farsangi napokhoz a szórakozáson túl az evés-ivás is hozzátartozik; bőséges ételek, édességek és jóféle borok kerülnek az asztalra. A hagyományok szerint a farsang a tél és a tavasz szimbolikus küzdelmének ideje is egyben, ezért lett szokás, hogy valamilyen ijesztő alak szerepébe bújva, jelmezbe öltözve űzzük el a telet (ezen hiedelmen alapszik például a mohácsi busójárás is). 

A magyar tradíciók szerint az ünnepi asztal mindig bőségesen terített, elsősorban disznóhússal, káposztával, kocsonyával, fánkkal és borral. Jellemzően ilyenkor tartották régen a disznótort is, ahol rendszerint pálinkával vagy forralt borral koccintottak a malac egészségére. A farsangi mulatságokon gyakran ittak bólét, puncsot, az elegáns bálokon pedig annyi pezsgő fogyott, amennyi csak rendelkezésre állt. 

Ha bólét most nem is, de finomabbnál finomabb boros koktélokat annál szívesebben ajánlunk a februári, farsangi időszakra - csak, hogy minél messzebbre űzzük ezt a hosszú, szürke, hideg telet. 

1. Karibi puncs koktél 

3 cl fehér rumot összekeverünk ugyanennyi barack likőrrel, hozzáadunk 1,5 dl narancslevet, majd felöntjük az egészet vörösborral és végül jéggel, friss szőlővel díszítjük. A tökéletesen harmonikus ízvilág eléréséhez használjunk hozzá 1014 Kékfrankos-Cabernet Franc-ot. 🧉

2. Red Sangria

A szintén vörösbor alapú, gyümölcsös koktél nem csak a forró nyári napokon, hanem a hideg téli estéken is remek választás lehet, mivel szezonális gyümölcsökkel kiválóan kombinálható. Kis narancslikőrrel vagy brandy-vel, naranccsal, lime-mal, citrommal vagy még inkább szederrel, eperrel, málnával és jéggel szuper kísérője lehet bármilyen, tipikus farsangi ételnek. Semmi sem passzol hozzá jobban, mint a piros bogyós gyümölcsös illatú, karakteres Mátra Kékfrankos-Cabernet Franc Cuvée. 🍷

3. Aperol Zsizsi 

Az általunk elnevezett, egyébként leginkább az Aperol Spritz-re hajazó koktél garantáltan mindenki kedvence lesz majd a buliban. Nincs más dolgunk, mint egy nagyobb boros poharat megtölteni jéggel, ráönteni kb. 1 dl Dubicz Zsizsit, majd ugyanennyi Aperolt, végül hozzáadni egy nagyon kevés szódát és a pohár tetejét narancskarikával díszíteni. Mi egyszerűen imádjuk! 🥂

4. Daiquiri Rosé

A rosé évszaktól függően szuper választás lehet, de ha egy kicsit “téliesíteni” szeretnénk, készítsünk belőle Daiquiri-t. Egy shakerben rázzunk össze 1 dl száraz rosé bort, fél dl fehér rumot, friss lime levét és adjunk hozzá a rummal megfelelő mennyiségű cukorszirupot is. Díszítsük némi jéggel és lime szelettel, majd jóízűen fogyasszuk el. Mi 1014 Cabernet Sauvignon Rosé-val ajánljuk, de azzal nagyon! 🍹

5. Star Gazer

Ha boros koktél, akkor nem szabad megfeledkeznünk az édes ízek kedvelőiről sem. Elsősorban nekik ajánljuk ezt a különleges italt; 1 dl félédes vagy édes fehérbort összekeverünk 30 ml sötét rummal, 10 ml vanília kivonattal és ugyanennyi ananászlével - az eredmény önmagáért beszél. Válasszatok hozzá Mátra Muscat Ottonel-t, nem fogjátok megbánni! 💛

Természetesen a fentieken túl számos boros koktéllal lehet még kísérletezni, melyeknek csak a fantáziánk szabhat határt. Mindig érdemes a készülő ételeket is átgondolni és azokhoz választani az italokat, borokat -  méghozzá honnan máshonnan, mint a Dubicz webshop-ból! 

Romantikus, varázslatos, cukormázas, elcsépelt, túl amerikai, unalmas - csak néhány jelző azok közül, amelyek sokunknak elsőre eszébe jutnak a Valentin-napról. Egy dolog biztos; mindenkinek van róla véleménye. Február 14-e, azaz Bálint napja a szerelmesek ünnepe, amikor apró ajándékokkal lepjük meg egymást. Összegyűjtöttünk néhány romantikus “hozzávalót”, melyekhez most szeretettel ajánljuk kedvenc “szerelmes” borainkat is.

A legenda szerint a február 14-ei Valentin-nap a III. századbeli, római Szent Valentin nevéhez kötődik. Az akkori uralkodó, II. Claudius úgy vélte, a házasság nincs jó hatással a katonák teljesítményére, ezért megtiltotta a fiatal férfiaknak a nősülést. Valentin ezzel szemben azt gondolta, hogy ez káros lehet számukra, ezért titokban összeeskette a szerelmeseket - még a katonákat is, a friss házasokat pedig a saját kertjéből szedett virágokkal ajándékozta meg. Egy ideje hazánkban is felkapott lett a Valentin-, azaz a Bálint-nap megünneplése. Bízunk benne, hogy nem csak ilyenkor lepitek meg kedveseteket egy kis aprósággal, mindenesetre most segítünk, hogyan varázsoljátok még romantikusabbá ezt a napot is. 

Ha szerelemre gondolunk és egy kicsit érzelmesebb vénával vagyunk megáldva, akkor nem tudunk csak úgy elmenni egy-egy szép vers vagy idézet mellett. A középiskolai verselemzéseken túl is érdemes néha elővenni egyet-kettőt, mert nem csak tökéletesen megírt sorokat olvashatunk, hanem könnyedén ráhangolódhatunk a romantikára is. Mi most az egyik kedvenc Radnóti versünk mellé a szintén kedvenc, könnyed, karakteres jegyekkel fűszerezett Dubicz Kékfrankos-Cabernet Franc Cuvée-t ajánljuk. 

 

Radnóti Miklós: Tétova Óda 

Mióta készülök, hogy elmondjam neked

szerelmem rejtett csillagrendszerét;

egy képben csak talán, s csupán a lényeget.

De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,

és néha meg olyan, oly biztos és örök,

mint kőben a megkövesült csigaház.

A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött

s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.

S még mindig nem tudom elmondani neked,

mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,

óvó tekinteted érzem kezem felett.

Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.

És holnap az egészet ujra kezdem,

mert annyit érek én, amennyit ér a szó

versemben s mert ez addig izgat engem,

míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.

Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -

mit mondjak még? a tárgyak összenéznek

s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab

az asztalon és csöppje hull a méznek

s mint színarany golyó ragyog a teritőn,

s magától csendül egy üres vizespohár.

Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,

hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.

Az álom hullongó sötétje meg-megérint,

elszáll, majd visszatér a homlokodra,

álmos szemed búcsúzva még felémint,

hajad kibomlik, szétterül lobogva,

s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.

Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,

de benned alszom én is, nem vagy más világ,

S idáig hallom én, hogy változik a sok

rejtelmes, vékony, bölcs vonal

                                        hűs tenyeredben.

 

Az év bármely napján, de a szerelmesek ünnepén főleg jól tudni esni egy bekuckózós este, a kanapén való összebújás egy pohár borral és egy jó kis néznivalóval. Ehhez most a Szerelmünk lapjai c. filmet ajánljuk, mely a második világháború utáni Észak-Karolinában játszódik, ahol a csatateret megjárt Noah újra találkozik korábbi kedvesével; kettőjük történetét ismerhetjük meg ebben az igazán szép, megrendítő szerelmes filmből. Hogy még tökéletesebb legyen az élmény, bontsatok fel egy palack Sárhegy Olaszrizlinget és engedjétek magatokat elveszni a érett, szalmasárga színekben és a finom, fahordós illatban.

 

„Tudom, hogy nincs bennem semmi különös. Az átlagemberek átlagéletét élem. Nem alkottam semmi emlékezetest, nevem hamarosan homályba vész, de tiszta szívből, igaz szerelemmel szerettem valakit, és ez nekem teljesen elég…”

 

A sorozat rajongóknak a Valentin-nap környékén sem árt a könnyed kikapcsolódás, melyhez tökéletesen passzol a Sally Rooney világhírű regényéből készült, Normális emberek c. tv műsor. A sorozatban Marianne és Connell, a két kisvárosi főszereplő egyszerűen bonyolult kapcsolatát követhetjük nyomon. Könnyű velük azonosulni, hiszen tényleg átlagos, normális emberek, hétköznapi problémákkal. A sorozat maratonhoz pedig tökéletesen passzol a mézes illatvilágú, bársonyos Dubicz 1014 Hárslevelű.  

Ha meglepetés programmal készülünk szerelmünknek, nincs is jobb, mint egy szuper panorámás magaslat egy mesés helyen - ilyen a balatonboglári Gömbkilátó, mely a vulkanikus eredetű Várdomb csúcsára épült és ahonnan 165 méteres magasságból kéz a kézben csodálhatjuk meg a Balatont. A hangulatosan kivilágított kilátóban koccinthatunk a szerelemre is, amihez mi mást is ajánlhatnánk, mint a méltán népszerű, üde és izgalmas Dubicz Zsizsit? 

Mindegy, hogy valaki szereti-e a Bálint-napot vagy sem, egy sütinek mindig mindenki örül. Mivel a farsangi időszakban nagyon sok édességet, főleg fánkot eszünk, így mi most a kissé retro, ám annál kedveltebb puncs ízű minyont javasoljuk. Rózsaszín is, krémes is, édes is - mi kell még? Hát persze, hogy egy üveg bor! Kóstoljatok meg hozzá egyik kedvenc, gyümölcsös édes borunkat, a 1014 Traminit - csak aztán nehogy azt mondjuk, hogy “ma is majdnem elkezdtük a fogyókúrát”. 😉

És hogy ne maradjon ki a virág se a felsorolásból, szívünk választottjának vegyünk egy szál (vagy csokor) vörös rózsát és természetesen vigyünk neki hozzá egy palack elegáns, prémium, szeder illatú Cabernet Sauvignon Rosé-t, hogy legyen mivel koccintanunk egymásra. 

Valentin-nap ide vagy oda, a finom boroknak az év többi napján sem lehet és nem is kell ellenállni. 😉 Válogassatok Ti is megújult csomagjaink közül webshopunkban vagy állítsatok össze egy, a saját kedvenc boraitokat tartalmazó hat palackos pakkot. 

 

Ahány pár, annyi féle kapcsolat. De vajon a Tiétek milyen? Vajon tényleg olyanok vagytok, amilyennek a külvilág gondol Titeket? Huppanjatok le a kanapéra, bontsatok fel egy palack Dubicz bort és töltsétek ki Valentin-napi kapcsolati kvízünket - az eredményekre pedig igyatok még egy pohárral! 😉🍷❣️

Válaszoljatok az alábbi kérdésekre!

 

1. Mit mondanak Rólatok mások, ha együtt látnak benneteket?

A. Annyira szerelmesnek tűntök, hogy szinte irigy vagyok… 

B. Szerintem, többet beszélgettek másokkal, mint egymással

C. Látszik, hogy jól megvagytok, sokszor összesúgtok és nevetgéltek

 

2. Számotokra milyen az ideális randi?

A. Bármi, csak kettesben legyünk! 

B. Beszélgetős, gyertyafényes este, amikor felbontunk egy palack Dubicz bort

C. Vidám helyet választunk, ahol élményeket gyűjthetünk  (pl. bowling, gokart, mozi, állatkert stb).

 

3. Milyen gyakran mondjátok egymásnak, hogy „szeretlek”?

A. Szinte minden nap elmondjuk egymásnak

B. Felnőttek vagyunk, tudjuk, hogy így van, nem mondogatjuk állandóan 

C. Mi mindig azon vitatkozunk, hogy ki szereti jobban a másikat, így gyakran elhangzik 

 

4. Szoktatok veszekedni?

A. Soha!

B. Belefáradtunk már a sok vitába, inkább egymásra hagyjuk a dolgot

C. Előfordul, de végül mindig megbeszéljük a dolgokat és megtaláljuk a közös hangot

 

5. Szoktatok egymásnak bókolni, dicsérni egymást?

A. Minden nap, szerintünk ez fontos

B. Ah, az az idő már elmúlt  

C. Ezek nélkül is tudjuk, hogy mi vagyunk a legjobbak

 

6. Ha egy lakatlan szigeten ragadnátok együtt, mit tennétek?

A. A homokba írnánk a nevünket, pálmalevélből építenénk sátrat és elgondolkodnánk, hogy talán ezen a szigeten kéne élnünk örökre

B. Füstjeleket küldenénk, hogy mielőbb ránk találjanak és hazavigyenek

C. Pálmafára másznánk, banánt zabálnánk és “Ki ér előbb a sziget másik felére?” játékot játszanánk 

 

7. Ha egymástól távol vagytok, milyen gyakran hívjátok egymást?

A. Bárhová is megyünk, mindig tudunk a másikról, folyamatos a kommunikációnk

B. Nem szoktuk egymást hívogatni, max. akkor, ha nem találunk valamit otthon 

C. Gyakran telefonálunk vagy üzenetét küldünk egymásnak, akár csak egy poénos képet vagy egy Dubicz GIF-et

 

8. Egy film, amit szívesen megnéznétek együtt…

A. A Holiday-t vagy az Ízek, imák, szerelmek c. filmet

B. Marvel filmeket, lehetőleg egymás után többet is

C. Mindegy, csak egy jó vígjáték legyen 

 

9. Melyik a kedvenc Dubicz borotok?

A. Egyértelműen a 1014 Chardonnay

B. Mátra Kékfrankos Rosé

C. Mi nem aprózzuk el, a Kóstoló csomag a kedvencünk 

 

10. Mit jelent számotokra a Valentin-nap?

A. Nálunk minden nap Valentin-nap 

B. Csak marketing az egész… 

C. Újabb ok, hogy rendeljünk a Dubicz webshop-ról és borozzunk a barátokkal 

 

Ha kész vagytok a válaszokkal, számoljátok össze, melyik betű hányszor szerepel és olvassátok el az eredményeket.  

 

Ha az A válasz fordul elő a legtöbbször:

Igazi gerlepár vagytok

Ti vagytok az ideális, filmbeli szerelmes pár, akik egész nap turbékolnak és becézgetik egymást.  Ritkán veszekedtek, akkor is jelentéktelen dolgokon. Nem csak szerelmesek vagytok, de jó barátok is. Fontos azonban, hogy bármilyen jól is érzitek magatokat együtt, csináljátok külön programokat is. Itt az ideje, hogy új élmények érjenek Titeket és hazaérve egy pohár bor mellett legyen mit mesélni a másiknak. 

 

Ha a B válasz fordul elő a legtöbbször:

Jól megvagytok, de ennyi 

Talán régóta vagytok együtt, megszoktatok egymást, ezért a környezetetek is megszokta, hogy egy pár vagytok. Nem veszekedtek, de a szenvedély sem a régi már. Figyeljetek rá, hogy együtt és ne egymás árnyékában éljetek. Kísérletezgessetek új programokkal, ételekkel, válasszatok egy korábban sosem kóstolt bort a Dubicz webshopjából és fedezzétek fel az ízeket és egymást is - újra. 

 

Ha a C válasz fordul elő a legtöbbször:

Nem csak egy pár, hanem legjobb barátok is vagytok

Megtaláltátok a másik feleteket, szerencsések vagytok, mert nem csak szerelmet, életre szóló barátságot is kaptatok egymástól. Sokat nevettek, viccelődtök, gyakran húzzátok egymást, azonban nem árt óvatosnak lennetek; maradjatok meg nőnek és férfinak. A sok móka és kacagás között szakítsatok néha időt egy-egy romantikus programra, gyertyafényes vacsorára és koccintsatok a szerelmetekre a legjobb Dubicz borokkal - nem csak Valentin-napon.