Ha illatos fehérbor, akkor már rá is vágod, hogy Irsai Olivér? Ezzel nem vagy egyedül: ez a Dubicz Borászat egyik legnépszerűbb tétele is, ideje hát, hogy bemutassuk.

Jellegzetes, intenzíven muskotályos, virágos illatával, gyümölcsös, szőlős zamatával az Irsai Olivér a legkedveltebb az illatos fehérborok közül, webshopunkból is ezt rendelik a legtöbben. A fajta története több mint 90 évre nyúlik vissza, és bár egy ideig csak csemegeszőlőként telepítették, 1959-es fehérborszőlőként történt állami elismerése óta egyre elterjedtebbé és kedveltebbé vált, sokunk nagy örömére. Mára pedig igazi sztár lett az illatos fehérborok között.

Az Irsai-sztori

Hogy még jobban értsük ezt a finom bort, menjünk vissza kicsit több mint 90 évvel ezelőttre, amikor született. Ezt a magyar nemesítésű szőlőfajtát az 1930-as évek egyik legismertebb szőlőnemesítője, Kocsis Pál állította elő a Pozsonyi Fehér és a csabagyöngye fajták keresztezésével. Talán akkor még nem is tudta, milyen ízes-illatos „csodát” sikerült alkotnia!

Számodra is rejtély, ki volt a névadó, Irsai Olivér? Nos, ebben a kérdésben megoszlanak a vélemények. Egyes feltételezések szerint egy borkereskedő volt, aki száz pengőt fizetett azért, hogy róla nevezzék el az új szőlőfajtát. Mások szerint Kocsis Pál egyszer hazafelé sétálva találkozott egy Irsai Olivér nevű kisfiúval, akiről elnevezte az általa előállított fajtát. A valóság azonban Szegedhez köthető: Bohn József, a szőlővel, borászattal, és gyümölcsössel is foglalkozó nagyapa neveztette el unokájáról, Irsai Olivérről a szőlőfajtát Kocsis Pál nemesítővel.

Milyen bor készül az Irsai Olivér szőlőből?

Ez a szőlőfajta korai érésű, augusztus közepén-végén szüretelhető. És mivel fő vonzereje, vagyis könnyedsége, és lendületessége nagyban múlik megfelelő savtartalmán, nagyon fontos megfelelő helyre történő telepítése, valamint a helyes szüreti időpont, és borászati eljárás megválasztása.

Üdesége, illatossága és lendülete leginkább a reduktív borkészítési technológiával érhető el és tartható meg. De érdemes a fajta borait fiatalon elfogyasztani, mivel hosszabb idő után szép, elsődleges, primer aromái, melyek a szőlőből származnak, háttérbe szorulnak, és az évek során veszít üdeségéből és lendületéből.

Frissesség és karakter, avagy milyenek Dubicz Borászat Irsai Olivér tételei?

Borászatunk Irsai Olivér borai közül például a Mátra sorozat friss, illatos, bodzavirág és tavaszi méhlegelő illatát idéző Irsaija ideális üdvözlő-, illetve aperitif bor: jól behűtve (8-10 Celsius fok körül) bármilyen eseményen – baráti összejövetelen, vacsorán, kerti partin, grillezésen, stb. – jó indítás. Fröccsnek kínálva is szuper szomjoltó ital.

A különlegesen karakteres Prémium Irsai Olivér tételünk – mely illatában sejtet egy finom körtét és leheletnyi mentát, ízében pedig érett őszibarack, sárgadinnye és bodza izgalmas találkozását rejti – pedig akár egy egész estés borozgatáshoz is remek választás.

3 érdekesség az Irsai Olivér kapcsán

  1. Az Irsai Olivér a hungarikum szőlőfajták közé tartozik.
  2. Külföldön is találkozhatunk Irsai Olivér ültetvényekkel, még akár Európán kívül, Japánban, Indiában, Kínában, és Ausztráliában is.
  3. Az Irsai Olivér egy másik híres és népszerű fajta, a cserszegi fűszeres szülőjévé is vált, amikor 1960-ban a piros traminivel keresztezte Dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő.

A legszuperebb élet- és ételpárosítások

Az Irsai Olivér borok üdeségük, könnyedségük, illatosságuk, és zamatgazdagságuk miatt hasonló adottságú ételekhez párosíthatók. Használd bátran például a citrusokat, akár roppanós salátáról, akár fehér húsokról van szó, de akár az indiai konyha fűszeres, illatos fogásai is remekül társíthatók hozzá, főleg, ha pár gramm maradékcukor is kerekíti a bort.

Ha tészta mellé kínálod, maradj a könnyű szószoknál. Ha pedig sajtot majszolnál mellé, akkor a friss sajtok közül válassz – nagyszerű például fiatal kecskesajthoz. Desszert gyanánt a legjobb választás egy édesítés nélküli gyümölcssaláta, pici mentával díszítve, és jéghidegre hűtve. Ami pedig az életpárosításokat illeti, nos, szerintünk ez az ideális bor, amikor úgy érzed, nem elég 24 óra.

Végezetül pedig fontos megjegyeznünk, hogy az Irsai itt nálunk, a Mátrában különösen kiemelkedő termést is hoz, mivel igazán jól érzi itt magát ez a fajta. Nem csoda, ha a kategóriában az ország egyik legjobbja évek óta a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok Irsaija, amely a legtöbbet díjazott és az egyik legnépszerűbb borunk is: webshopunkban erre a fajtára adják le Vásárlóink a legtöbb rendelést.

Szóval, ha már ismered, azért, ha pedig még nem, akkor azért tölts a poharadba egy kis Irsait, és add át magad ennek a könnyed, népszerű bornak, amivel ugyanolyan szuperül telik majd egy pörgős program, mint egy kellemes, bekuckózós este az otthonodban.

Szeretnéd meglepni a barátaidat egy őszi borkóstoló estével? Ne izgulj, mi is segítünk, méghozzá négy kérdéssel és válasszal, illetve egyik kedvenc borsorunkkal. 

A hulló falevelekkel, hűvösebb estékkel megérkezett végre az igazi ősz, amikor a kerti partik helyét átveszik a benti összejövetelek. Hogy mire gondolunk? Például egy hangulatos, őszi borkóstolóra, amit Te is megszervezhetsz a barátaidnak. Ne aggódj, nem kell borszakértőnek lenned hozzá, csak fel kell rá picit készülnöd, de ne aggódj, mi is segítünk benne!

Jön az első őszi borkóstolód: így készülj elő

Ha most arra gondolsz, hogy biztosan fel kell vásárolnod egy borbolt vagy egy webshop kínálatának nagy részét, gyors megnyugtatásként hadd mondjuk el: erről szó sincs. A kóstolásra szánt borok mellett érdemes szép borospoharakról is gondoskodnod, amelyekben a kiválasztott nedűk is a legszebb arcukat mutathatják. Ezeket nem muszáj megvásárolnod, lehet, hogy Anyukád vagy a Nagyi is szívesen kölcsönadja a pohárkészletét. Emellett legyen egy jó dugóhúzód, a töltéshez pedig nagy segítség egy cseppfogó, ami a cseppmentes kitöltést segíti.

Egy fokkal profibb szintre lépve, ha olyan bor is szerepel a borsorodban, amelyet dekantálni kell, akkor egy dekantáló karafra is szükséged lesz. Hogy mi az a dekantálás, arról például itt írtunk.

Mennyi borral számolj?

Egy 0,75 literes palackot 5 pohár borra tudsz elosztani, ha mindenkinek másfél decit töltesz. De kóstoló esetén ennél sokkal kevesebb kerül a poharakba. Egy palackot nagyjából 10-12 embernek tudsz elosztani, de nem árt arra is gondolni, hogy a kóstoló végén sokan szeretnek még kortyolgatni azokból a borokból, amik a legjobban tetszettek nekik.

Milyen borokat válassz?

Válassz fehér-, rozé– és vörösbor is, de a kategóriákon belül érdemes reduktív és hordós érlelésű tételeket is választani. Sőt, akár egy buborékos tétel is kerülhet a kóstolásra szánt borok közé. A maradékcukor-tartalom alapján is kiválaszthatod a borokat, vagyis haladhatsz a száraztól a félszárazon át az édesig, így rendezhetsz például fehérboros estét. De nagyon fontos, hogy tartsd a megfelelő sorrendet a borsornál.

Mit kínálj a borok mellé?

Ha már a fehérborokat említettük, azok mellé remekül csúszik a sárgadinnye sonkával vagy a diófélék, magvak, aszalt gyümölcsök, illetve a sajtok. Ha már őszies hangulatú borkóstoló, szuper látványos lesz, ha egy vágódeszkára almát, körtét, fügét teszel, rusztikus szeletekre vágod, majd néhány szem szőlőt szórsz mellé és úgy tálalod. Természetesen kenyeret vagy pogácsát is kitehetsz, biztosan nagy sikere lesz! Ennél bonyolultabb finomságokra viszont nem kell gondolnod, hiszen a hangsúly úgyis a borokon lesz!

A mi borsorunk:

Használd bátran inspirációnak borsorunkat, de ha inkább saját ötleteid alapján lenne kedved kísérletezgetni, nézz körül webshopunkban, és válogass kínálatunkból kedvedre! Ne feledd, egy őszi borkóstoló sem más, mint egy remek kis játék, és egy szuper alkalom, hogy együtt mulass a barátaiddal. Az pedig már csak a hab a tortán, ha ezt egy jól sikerült estén tehetitek meg, ami után elhalmoznak dicséretekkel az alaposságodért és persze, a finom borokért.

A halloween buli és a tökfaragás idén sem maradhat el, szóval ideje kreatívra venni a figurát, és a saját tökcsapoddal elkápráztatni a barátaidat!

Ha odáig vagy a Halloweenért, – hozzánk hasonlóan – már biztosan lázban égsz, hogy az év legfergetegesebb buliját hozd össze a barátaidnak. A tuti hozzávalók egy része persze a társaságon is múlik, de szinte biztos, hogy nem maradhatnak el a hátborzongató részletek, na meg a tökfaragás és valami kis különlegesség a büféasztalon. Mit szólnál hozzá, ezt a két utóbbit összeköthetnéd, és egy igazán kreatív újdonsággal, egy BiB tökcsappal lephetnéd meg a vendégeket, amiből kedvükre csapolhatják kedvenc Dubicz boraikat?

Az elkészítés nem lesz bonyolultabb, mint egy sima tökfaragás, a végeredményt viszont mindenki imádni fogja – az utolsó kortyig, s még tovább!

BiB tökcsap a Halloween bulira: így készítsd el

Ha kiválasztottál egy nagyobb tököt, vidd haza, vágd le a tetejét (ne dobd ki, kelleni fog!) és kapard ki a belsejét szép simára. Kész? Akkor vágj a tök elején, közel az aljához egy lyukat. Ezután vedd ki a dobozából kedvenc 3 literes, BiB csomagolású Dubicz borodat, és tedd bele a zsákocskát a tök belsejébe. A csap rész a tök elejére vágott lyukon lógjon ki, a többit igazítsd el, majd tedd vissza a tök tetejét, és kész is a saját BiB tökcsapod!

https://www.instagram.com/p/DAtbe7AxWKm/

Milyen BiB tökcsap mellé milyen finomság illik?

Fehérbort választva szinte biztos, hogy a könnyű, sós falatokkal nem fogsz mellé. Egy Sauvignon Blanc-nal vagy Chardonnay-val töltött tökcsap mellé szuper ötlet csirkét, tenger gyümölcseit, mozzarellát, diót vagy fetával készülő fogásokat feltálalni, míg a Halloween idején vizuálisan gyakran szó szerint vett finger food mellé az Olaszrizling is remek választás lehet. A gyümölcssalátákhoz pedig remekül passzol a félédes Muscat Ottonel.

Halat sütnél, tenger gyümölcsei pizzát tálalnál fel a vendégeknek? Akkor akár Kékfrankos Rosé is kerülhet a tökcsapba. A sós rágcsák roppanását pedig remekül kiegészítik mustunk gyümölcsös aromái.

És amikor a minőség mellett a mennyiség és a változatosság is fontos, Party csomagunk lesz a legjobb választás, mellyel 3-3 liter érkezik kedvenc Dubicz boraitokból – a Kékfrankos Roséból, az Irsai Olivérből és az Olaszrizlingből, így az édes és sós falatok is megfelelő kísérőre találnak majd, és nem mellékesen senki sem marad szomjas.

Négy íncsiklandó őszi finomság következik, amelyekben a közös, hogy alap hozzávalójuk a bor.

Ősszel minden a szőlőről és a borról szól, szóval ha eddig nem tetted, itt a legfőbb ideje, hogy a sütés-főzésbe is becsempészd kedvenc nedűidet! Ehhez adunk most egy kis inspirációt.

Fehérboros narancsleves

Hozzávalók:

- bő fél liter frissen facsart narancslé
- 3.5 dl víz
- 2.5 dl fehérbor
- 1 kisebb csipet só
- 3 ek cukor
- 5-6 db szegfűszeg
- 1 tojás sárgája
- 2 dkg étkezési keményítő

Elkészítés

Az utolsó két hozzávaló kivételével forralj össze minden mást egy kis fazékban, és főzd kis lángon 5-6 percig. Míg gyöngyözget, a tojássárgáját kavard ki a keményítővel, adj hozzá egy kicsit a levesből, öntsd a fazékba és forrald össze. Kész? Akkor szűrd át egy sűrű szitán, és már fogyaszthatod is. Ha elég türelmes vagy, és meg tudod várni, hogy kihűljön, úgy is finom.

Lasagne

Hozzávalók:

A bolognai raguhoz:

- másfél fej vöröshagyma
- 1 darab sárgarépa
- 1 szál angol zeller
- másfél gerezd fokhagyma
- 40 dkg darált sertéscomb
- kevés olaj
- 2,5 dl vörösbor
- só és bors ízlés szerint
- fél tk. kakukkfű
- fél tk. bazsalikom
- 40 dkg paradicsompassta
- fél ek. sűrített paradicsom

A besamelmártáshoz:

- 5 dkg vaj
- 5 dkg liszt
- 5 dl tej
- só ízlés szerint
- fél késhegynyi fehér bors
- fél késhegynyi szerecsendió
- 25 dkg tészta
- 10 dkg mozzarella sajt

Elkészítés:

A bolognai raguhoz vágd finomra a vöröshagymát, sárgarépát, angol zellert, fokhagymát. Majd a darált húst pirítsd meg forró olajon, és szedd ki egy tányérra. Ezen a zsiradékon pirítsd a zöldségeket 15 percig, add hozzá a darált húst, majd pár perc után jöhet bele a vörösbor és a só, bors, bazsalikom, kakukkfű. Főzd 20-25 percig. Ha nagyon sűrű, jöhet bele egy nagyon pici víz és a paradicsompassata. Rotyogjon még 20 percet, aztán jöhet bele a sűrített paradicsom, amivel 10-15 percet főjön, és kész is van!

Jöhet a besamel! A vajat olvaszd meg, keverd hozzá a lisztet, majd a tejet fokozatosan adagolva keverd szép csomómentesre. Jöhetnek bele a fűszerek, és ha kész, húzd félre a tűzhelyről.

És a végén jöhet az összeállítás: a tepsi aljára jön a besamelmártás fele. Erre tegyél egy réteg tésztát, egy réteg bolognait, majd megint tészta. Addig ismételgetve, míg el nem fogynak az alapanyagok. A tetejére jöhet a maradék besamel és a reszelt sajt. 180 fokra előmelegített sütőben 22-25 perc alatt süsd készre.

Vörösboros marhapörkölt

Hozzávalók 6 főre:

- 1 kg marhahús
- 30 dkg vöröshagyma
- 5 ek olaj
- só
- 1ek pirospaprika
- 1 tk kömény
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 db zöldpaprika
- bors
- 1 csipet kakukkfű
- 1 csipet majoránna
- 1 db paradicsom
- 2 dl vörösbor

Elkészítés:

Kockázd fel a megtisztított, szárazra törölt marhahúst, majd tedd félre egy kicsit. Jöhet a hagyma! Pucold meg, aprítsd fel, és pár evőkanál olajon pirítsd meg. Öntsd fel kevés vízzel, és süsd még egy kicsit, közben sózd meg. Dobd rá a húst, és süsd fehéredésig. Amikor már van egy kis leve, mehet bele a pirospaprika, a kömény és két gerezd zúzott fokhagyma. Pár percig hadd rotyogjanak így együtt, addig a zöldpaprikát magozd ki, vágd kis kockákra és szórd az ételbe. Jöhet bele egy kis víz, még egy kis só, bors, és utána hagyd főni. Kb. 30 perc múlva szórd meg a kakukkfűvel és a majorannával. Egy óra múlva már félig puha lesz a hús, akkor dobd hozzá a felkockázott, meghámozott paradicsomot és öntsd hozzá a vörösbort. Főzd barnás színűre. A legvégén még jöhet hozzá a kömény és zúzott fokhagyma. Nokedlivel vagy főtt krumplival tálald, és persze, ne felejts el egy kis vörösbort is kínálni mellé.

Vörösboros brownie

Hozzávalók:

- fél csésze sótlan vaj
- 110 g aprított étcsoki
- másfél csésze barna cukor
- 2 tojás
- 3/4 csésze kakaópor
- 1/4 csésze liszt
- fél tk. só
- 1 tk. vaníliakivonat
- 1/4 csésze száraz vörösbor

Elkészítés:

Kezdd az előkészületekkel. Kapcsold be a sütőt, és melegítsd elő 175 fokra. Aztán készíts elő egy vékonyan kivajazott vagy sütőpapírral bélelt tepsit. Olvaszd meg a vajat egy edényben kis láng felett, add hozzá a csokit és kevergesd addig, míg felolvad a csokoládé. Ha kész, a cukrot tedd egy keverőtálba, és csorgasd rá a fenti masszát. Kezdd el keverni, majd add hozzá a tojásokat. Ha robotgéppel kevered, kb. fél perc lesz az ideális, közepes fokozaton. Majd válts alacsony fokozatra, és jöhet bele a kakaó, a liszt, a vanília, a só és a bor is. Még 30 másodperc keverés, és öntheted a tepsibe. A sütő biztosan előmelegedett: tedd be 40 percre a sütőbe. Tűpróbával tudod tesztelni, kell-e még sütni utána, vagy (a valószínűleg legnehezebb feladatot jelentő) kis várakozás után felszelheted és tálalhatod.

Találd meg a személyiségedhez legjobban passzoló bort, segítünk benne!

Könnyű azt gondolni, hogy egy-egy bor kiválasztása pusztán ízlés kérdése, de ez szerintünk ennél összetettebb dolog: a különböző borok valóban tükrözhetik a személyiségünket. Lássunk most néhány példát arra, milyen személyiséghez melyik Dubicz-bor passzol leginkább.

6 személyiség és 6 bortípus, ami illik hozzájuk

1. Kalandvágyóknak: ha imádod az újdonságokat, és folyton nyitott vagy a korábban még nem tapasztalt élményekre, akkor hozzád remekül passzol egy Prémium Cabernet Sauvignon Rosé. Szederillat, játékos savak és piros gyümölcsök aromája egyetlen italban… egyszerűen muszáj kipróbálni!

2. Művészlelkeknek: a Te borod a Saugivnon Blanc lehet, amely füves-virágos, édes körtés tónusával kiváló társ bármilyen művészeti programban, de akár az éjszakába nyúló világmegváltó beszélgetésekben is.

3. A bulik királyainak és királynőinek: életed a zene és a tánc, és minden este nagy csapatban csapatod? Akkor Party csomagunk lehet a hozzád legjobban passzoló konstrukció, amelyben Kékfrankos Rosénkból, Irsai Olivérünkből és Olaszrizlingünkből Te és a barátaid is kiválaszthatják, aznap este épp melyik bor illik a hangulatukhoz.

4. A kifinomultság szerelmeseinek: mi mást is ajánlhatnánk Neked, mint egy izgalmas és elegáns, buborékos Zsizsit, amely kellemes gyümölcsösségével és üdeségével épp annyira passzol egy költségesebb vacsorához, mint a legkülönlegesebb pillanatainkhoz.

5. Örök optimistáknak: ha nálad a pohár mindig félig tele van, akkor töltsd meg Virgoncz nevű borunkkal. Ez a tavaszi virágos méhlegelős-bodzás, zöldes árnyalatú száraz fehérbor tökéletesen passzol majd derűs természetedhez!

6. Határozott jellemeknek: épp olyan karakteres vagy, mint egy üveg jóféle száraz vörösbor, mondjuk egy Kékfrankos-Cabernet Franc Cuvée, amelyben a piros gyümölcsök illatát és az élénk savérzetet a fűszerezés teszi ellenállhatatlanná.

Úgy érzed, kimaradtál a listából, vagy épp több borfajtát is magadénak érzel a személyiségjegyeid alapján? Akkor irány a webshopunk, hogy felfedezhesd, a Dubicz-borok közül melyik vagy Te igazán.

Kortyoljuk, szeretjük, de vajon mennyit tudunk róla? Ideje, hogy kicsit bemutassuk sokunk egyik kedvenc szüreti italát, a mustot.

Szüret után bőségesen kerül a poharakba must, amit a gyerekek és az alkohollal óvatosan bánó felnőttek is örömmel fogyasztanak. Itt van hát a remek alkalom, hogy néhány érdekességről is beszéljünk a népszerű ital kapcsán.

Mi az a must?

Röviden-tömören: kipréselt szőlőlé, amiben még nincs alkohol, hiszen még nem indult el a borrá válás útján. Színe – akár fehér, akár kékszőlőről van szó – mindig világos- vagy szalmasárga színű. Hiszen a szőlőszemek húsa, és ezáltal leve is ilyen színű, a héj színe ebben az esetben nem számít.

Miért egészséges?

A must valóságos folyékony vitaminbomba: jócskán van benne B1-, B2-, B6-, C-, E- és K-vitamin, valamint a magnézium és a kálium. Antioxidáns-tartalma segíthet bizonyos betegségek megelőzésében, a mustban lévő flavonoidok pedig a rákmegelőzést támogatják, illetve a koleszterinszint csökkentésével a magas vérnyomás kialakulása ellen is védhetnek. Magas víz- és rosttartalma miatt elősegítheti az emésztést, de nem árt vigyázni a mennyiségekkel, mert ha túl sokat iszunk belőle, egy időre a mosdó fogságában rekedhetünk.

Mikor beszélünk mustról, és mikor murciról?

Miután megtörténik a mustelválasztás – vagyis miután a színmustot és a szőlőcefrét különválasztják –, 18-20 Celsius fokos hőmérsékleten 1-3 órán belül beindul az erjedés. A must elkezd újborrá alakulni, közben pedig murci keletkezik. Ez már nagyjából bornak tekinthető, hiszen telített alkohollal, de az erjedés még tart.

Hogy kell elképzelni a murcit?

Maga a murci ilyenkor nyers, tejszerű, szénsavas – az erjedés során keletkező szén-dioxidtól –, édes, csípős érzetű és zavaros, mert sok lebegő üledékanyagot tartalmaz.

Hogyan teheted el későbbre a finom, friss mustot?

A szőlő frissen préselt levét tiszta palackokban, nagyjából a háromnegyedéig töltve, lefagyasztva tudod eltenni későbbre. Ha már tudod, hogy mondjuk másnap szeretnéd meginni, előző este tedd át a hűtőbe. Mindenképp állítva tedd be a palackot a hűtő ajtajába, és a kupakot is lazítsd meg egy kicsit. Így lassan fog felengedni, ami nem engedi, hogy a gyors erjedés beinduljon. Egy idő után így is be fog indulni egy minimális erjedés, szóval a felengedett mustot jobb, ha mielőbb elfogyasztod.

Mi mást készíthetsz belőle?

Ha eltettél a fagyasztóba télire egy palack mustot, akkor őrizd még egy kicsit, és télen forralt bor helyett (vagy amellé) kóstold meg a forralt mustot. Egyszerű, de nagyszerű finomság lehet a mustpuding is, a görögök pedig nemzeti italukat, az ouzót készítik szőlőmustból.

Mi pedig önmagában is nagyon szeretjük a mustot, amiből most még jut Neked is: Borászatunk webshopjában megtalálod, 3 literes Bag-in-box csomagolásban, hogy az egész családnak jusson belőle egy-két pohárkával!

2024-ben minden eddiginél korábban érkezett el a szüret: lássuk, milyen lett a termés, a szőlő minősége, és persze, hogy mi várható kedvenc Dubicz boraid mennyiségét illetően.

A szüret minden évben izgalmas kihívás, hiszen nincs két egyforma év: mások a körülmények, az időjárás, és még rengeteg előre látható, vagy épp nem látható dolog közbeszólhat. 2024-ben a szüret minden eddiginél korábban kezdődött a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok háza táján, amit a régi időkkel ellentétben ma már nem a borász meglátása szerint döntünk el, hanem komoly labortechnológia segítségével. A szőlő érését, állapotát laborban vizsgálják meg, ez alapján pedig előre jelezhető, hogy mikor optimális elkezdeni a szüretet.

High tech-nek hangzik? Az is! De szuper hír, hogy a nagyján túl vagyunk, a 2024-es évjárat pedig kiválónak ígérkezik! Kedvenc Dubicz boraid közül sokan már palackba is kerültek, többek közt a Mátra sorozat nagy kedvencei, az Irsai Olivér, a Muscat Ottonel, a Sauvignon Blanc, a Chardonnay vagy a Kékfrankos Rosé.

Kihívásokkal teli időszakon vagyunk túl

A 2024-es szüret alatt több szempontból is extrém kihívásokkal szembesültünk. Egyrészt, az aszály miatt kiemelten kellett figyelnünk a szőlő és a birtok állapotára. Másrészt a legtöbb fajta a nagy meleg miatt egyben ért be. Ez mind a szüret szervezése, mind pedig a borkészítés szempontjából kihívásokat vet fel, de szerencsére elképesztően szuper csapat áll mögöttünk, akik nagyon felkészülten várták a napi híreket, hogy mikor indulhat a szüret.

Milyen lett a szőlő, milyen lesz a bor?

A szőlőnk pH-értéke, cukor- és tannintartalma is magas lett idén, de fejlett bortechnológiánknak köszönhetően ezekkel a jellemzőkkel is kiválóak lesznek a boraink, 2024-ben is.

Mennyi Dubicz bor várható idén?

Ha ebben az évben minden eddiginél több aggasztó hír jött veled szembe a szárazság kapcsán, és már aggódtál, hogy mi lesz kedvenc Dubicz boraiddal, akkor gyorsan szeretnénk megnyugtatni: birtokunkon az aszály ellenére is megfelelő mennyiséget tudtunk szüretelni, így az előző évekhez hasonló bormennyiség várható.

A legtöbb borászatnál valóban akár 20-30 százalékkal is visszaesett a bormennyiség, nálunk ettől nem kell tartani. Hogy mi a titok? A szőlőgondozás. Ennek köszönhetően nemcsak mutatós a birtokunk – el is nyertük a „Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka” pályázat 3. helyét, amire nagyon büszkék vagyunk –, hanem a szőlőbetegségekkel sem volt problémánk.

Szeretnénk nagy-nagy köszönetet mondani a teljes Dubicz Csapatnak, minden Munkatársunknak, hogy az idei szüret során is ilyen kiemelkedő munkát végeztek és szívvel-lélekkel dolgoznak azért, hogy hamarosan kiváló újborokkal is színesedhessen kínálatunk.

Ahogy a neve is mutatja, ősszel „leszüreteljük” az éves munka gyümölcsét: érdemes az ehhez az időszakhoz kapcsolódó szokásokkal és hagyományokkal is megismerkedned.

A kellemes őszi időjárást országszerte borfesztiválok és kóstolók színesítik, de ilyenkor tart a szüret időszaka is – erről szeretnénk most egy kicsit mesélni Neked, illetve felelevenítjük a legérdekesebb szokásokat és hagyományokat is, amelyeket érdemes ismerni.

Mikor van a szüret?

A kérdésre a válasz adná magát, hogy „ősszel”, de ennél komplexebb a dolog. Sok helyen ugyanis már augusztustól elindul, még októberben is bőven tarthat, sőt, bizonyos termőterületek és fajták esetében nem ritka, hogy decemberben is szüretelnek még. Minden a tőkék fejlettségétől és a szőlő cukortartalmától függ. Ha a szőlőfürtök fejlettsége elérte azt, amire a borász vágyott, és a tőke már nem tud több cukrot készíteni, akkor indulhat a borászat és a szőlőtermesztés csúcspontjának számító szüreti időszak! A cél pedig természetesen az, hogy a szőlőből a legjobb minőségű bor szülessen, amelyben a cukrok és savak tökéletes egyensúlyban vannak.

Ünnep tehát a szüret, amikor fény derül arra, milyen lett az egész éves munka gyümölcse, ezt és a jó munkát pedig meg kell ünnepelni – nem véletlenül alakultak ki a szüreti mulatságok, és még számos más szüreti hagyomány és szokás, amelyekről most mesélünk egy kicsit.

Szüreti szokások, hagyományok

Gyakran indult valamiféle hangoskodással a betakarítás, például harangzúgás, ágyúdörgés vagy riogatás nyitotta meg reggel a szüretet. Ilyenkor a helyi közösség apraja-nagyja megmozdult, és a gyerekektől a nagyszülőkig, rokonokig, barátokig mindenki a szőlősbe vette az irányt. A szedést a lányok, asszonyok vállalták. Ehhez görbe kést, szőlőmetsző kést (kacort), metszőollót használtak. A leszedett fürtöket gyűjtőedényekbe tették, amelyekkel a szedőlegények a présházba siettek, ott kezdődött el maga a borkészítés.

A betakarítás után jött csak az igazi mulatság! A feudalizmus idején a szüreti menet meg sem állt a földesúr házáig, aki megvendégelte az embereket, majd tánc és mulatság következett. Borkirályt választottak, aki az esti mulatság házigazdája is volt. De bíró, csőszleányok és -legények nélkül sem lehetett elképzelni egy szüreti mulatságot, ahogy a római bor és mámor istenét megidéző baksus figura nélkül sem. Ő egy hordóra ültetett, piros ruhás férfialak volt.

Szüreti szőlőkoszorú is készült ilyenkor, amit az ilyenkor nagyon népszerű csőszjátékhoz használták. Ennek lényege, hogy csőszöket és szőlőtolvajokat neveztek ki, s míg előbbinek őriznie kellett a felaggatott koszorúkon lévő szőlőt, a többieknek minél többet el kellett lopni azokból. Az elkapott tolvajokat persze, nem büntették szigorúan, inkább az volt a cél, hogy minél jobban megnevettessék az ünneplő közönséget.

A 16-17. században még a törvénykezés is beszüntették a szüret idejére. És bár ekkor már a jókedvvel és a vigalommal társították, a ma ismert formája és például a szüreti bál csak később, a 18-19. században alakult ki. A messziről is érkező rokonok, barátok és ismerősök együtt ünnepelték a termést, sőt, néha még a messze távolban szolgáló vitézek is hazatértek. De egész más szerepe is volt a szüreti báloknak: voltak városok, ahol a hagyomány szerint aki a szüreti bálon nem kel el, az bizony, már hiába is keres férjet magának, mert örökre pártában marad.

Mit ettek a szüret alatt?

A menü lehetett húsleves, birka- vagy marhagulyás, székelykáposzta, desszertként pedig csörögefánkot falatozhattak. Mellé természetesen bort és friss mustot kortyoltak, de a pálinka is gyakran előkerült.

Bár mára sok szüreti hagyomány és szokás nem él már, illetve nem úgy, mint régen, azért a falvak igyekeznek feléleszteni, életben tartani ezeket. Az országban járva Te is több helyen találkozhatsz szürettel, szüreti mulatsággal, amin érdemes részt venni. Egyrészt, mert nagyon szórakoztató: magad szedheted a szőlőt, na meg zenés, táncos programok is vannak, a finom italokról és falatokról nem is beszélve. Emellett pedig a szőlőről, annak termesztéséről és a hozzá kapcsolódó szokásokról, hagyományokról is sokkal többet tudhatsz meg így, testközelből. Érdemes tehát belekóstolni a szüretelésbe is, szerintünk nagyon fog tetszeni!

Négy borunk és mi magunk, vagyis a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok is fontos és rangos elismerésekkel gazdagodott idén nyáron, lássuk a részleteket!

Nagy örömünkre több eseményen több borunkat is díjazta a szakértői zsűri ezen a nyáron, a Dubicz Borászat is nagyon fontos elismeréssel gazdagodott. De miközben tovább gyűjtöttük a díjakat és kimagasló eredményeket, a lényeg számunkra ugyanaz maradt: borainkat továbbra is Neked készítjük, hozzáértéssel és odaadással, hogy társaid lehessenek a szép vagy épp kevésbé tökéletes pillanatokban is.

3 rangos díj, amit ezen a nyáron nyert el a Borászatunk

1. Népszerű, finom, díjnyertes: Sokak kedvence, a Mátra Sauvignon Blanc idén elnyerte a Gyöngyös Város Bora címet a fehérborok kategóriájában, emellett a Gyöngyösi Borversenyen is aranyérmes lett. A Chardonnay 2023 és a Virgoncz 2023 szintén aranyérmeket hozott haza.

2. Újabb elismerést kapott többszörös díjnyertes Sárhegy Olaszrizlingünk: Az idei VinAgora borversenyen 14 országból összesen 877 bor nevezett, melyeket nemzetközi zsűri értékelt. Nagy örömünkre szolgál, hogy itt az általunk nevezett Sárhegy Olaszrizling 2021 aranyérmes lett!

3. Borászatunk a legszebbek közt: Azt már a nyár elején tudtuk, hogy a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka pályázaton a top 3-ba kerültünk, de immár azt is elárulhatjuk, hogy a nagybirtok kategória 3. helyezése lett a mienk. Maga a verseny úgy zajlott, hogy először a közönség szavazott, így választottak ki kategóriánként három borászatot. Majd egy többtagú szakmai zsűri személyesen is felkereste a birtokokat, és ez alapján döntötték el, ki hányadik helyezést éri el. Számunkra nagyon megtisztelő a harmadik hely, ezúton is köszönjük, és szinte biztos, hogy minden kedvenc Dubicz borunkkal koccintunk is rá!

Mi áll a sikereink mögött?

Nemcsak a Mátra kiváló adottságai és gondosan ápolt, nevelgetett szőlőtőkéink, hanem az a szakértelem, lelkesedés és odaadás is, amivel kedvenc Dubicz boraid készülnek. Mert mi szeretjük a jó borokat, ahogy fogyasztani, úgy készíteni is. Ez a szeretet és szenvedély pedig minden nap arra ösztönöz minket, hogy egyre jobbak és jobbak lehessünk. Nyitottak vagyunk az innovációkra, új utakat és lehetőségeket térképezünk fel a szőlőfajták párosítása vagy a palackozás terén, miközben tiszteljük mélyen bennünk élő hagyományainkat.

Borainkra nagyon büszkék vagyunk, hiszen az itt felsoroltak mellett még számos díjat nyertek. De számunkra legalább ugyanilyen fontos, hogy a fehérek, rosék és vörösek Neked készülnek. Hogy amikor belekortyolsz egy pohár Dubicz borba, az ugyanúgy társad legyen egy vidám napon vagy egy különleges eseményen, mint egy korántsem tökéletes pillanatban. Az pedig, hogy kiváló minőségű, a kritikusok által is elismert és nagyon finom borokról van szó, csak természetes!

Szuper hangulatban, többnyire napsütésben vettünk részt az év legizgalmasabb fesztiváljain és bornapjain, ahol megszámlálhatatlanul sok borospohárba tölthettünk Dubicz borokat. Lássuk, milyen rendezvényeken találkozhattunk 2024 nyarán.

Fesztiválok, bornapok, és persze, a Wine Summit: ez a nyár sem múlt el izgalmas rendezvények nélkül, ahol Borászatunk, és természetesen boraink is szerepeltek. A hangulat mindenhol szuper volt, a borok jól fogytak, az időjárás pedig szinte mindenhol a tenyerén hordozott bennünket. Lássunk hát egy gyors összefoglalót, hol találkozhattál velünk, és naná, hogy eláruljuk azt is, melyik volt a legnépszerűbb borunk 2024 nyarának főbb rendezvényein.

Boros rendezvények, ahová Borászatunk is kitelepült idén nyáron 

Jazzy Fesztivál - 2024. május 17-20. (Momkult és Sirály sétány): Bor, koncertek, a Jazzy Rádió legjobb zenéi és a város legjobb food truckjainak kínálata – imádtuk ezt az eseményt, még akkor is, ha az égiek itt bizony, bő kézzel szórták ránk az aranyat érő májusi esőt.

Rosalia Borpiknik - 2024. május 31. - június 2. (Városliget): Ízekkel, illatokkal, piknikplédekkel, nagy nevetésekkel és persze, kedvenc borainkkal ez a fesztivál számunkra mindig – így idén is – az önfeledt jókedvről szól.

Mátrai Bornapok - 2024. május 31 - június 2. (Gyöngyös, Fő tér): Kóstoltattunk és mi is kóstoltunk: a számunkra hazai pályának számító Mátrai Bornapok mindig különleges helyet foglal el a szívünkben. Köszönjük, hogy idén is ennyien benéztetek hozzánk!

Jazz és Bor hétvége 2024. június 7 – 8. (Margitszigeti Szabadtéri Színház): A margitszigeti Víztorony udvarára is elhoztuk kedvenc Dubicz borainkat, ahol gyönyörű időben, páratlan hangulatban találkozhattunk Veletek.

ChardonnÉJ - 2024. június 15. (Etyeki Kúria): Fantasztikus tételekkel, barátságok kerti party hangulatban találkoztunk Etyeken, ahol Ti is legalább olyan lelkesen vártátok a közös kóstolásokat, beszélgetéseket, mint mi.

Győri Bornapok - 2024. augusztus 22 - 24. (Dunakapu tér, Széchenyi tér): A nyár végére is maradt egy fantasztikus rendezvény: kedves győri Barátaink, istenien éreztük magunkat nálatok! Nagyon meleg volt, de szerencsére akadt elég kellemesen hűvös Dubicz bor, hogy lehűtsük magunkat a kánikulában.

Borainkkal pedig találkozhattál a miskolci Avasi pincesornál tartott Avasi Borangoláson, május 16-19 közt, illetve a Gyulai Pálinkafesziválon is, 2024. május 17-19 közt, a Gyulai Várkertben. Köszönjük a mosolyokat, gratulációkat, kedves szavakat!

Ott voltunk a Wine Summiton is

Közép-Kelet-Európa legexkluzívabb boros szakmai rendezvényéről sem maradhattunk le! A Wine Summit azért is fontos, mert egyedülálló lehetőség, amely támogatja a magyar borászokat, hogy tovább építsük kapcsolatainkat és felfedezzük az exportlehetőségeket Európában, Észak-Amerikában és Ázsiában. Büszkén képviseltük mi is hazánkat ezen a hagyományteremtő, ötnapos eseményen, amit idén április 21-25. között rendeztek meg.

Ha egyetlen szóval kellene jellemeznünk, milyen volt a nyarunk rendezvények terén, őszintén szólva bajban lennénk. Sok lehetséges jelző versenyez most a gondolatainkban, a frenetikustól a szuperizgalmasig.

De akár a virgoncot is kiemelhetnénk, hiszen boraink közül a Virgoncz fogyott a legjobban. Ez a reduktív eljárással készült, kiváló minőségű száraz fehérbor árnyalatnyi zöldes tónusával, tavaszi virágos méhlegelős-bodzavirágos illatával, kerek savaival mindenki szívébe belopta magát. Ha a nyáron nem kóstoltad, webshopunkból bármikor megrendelheted, és emeld poharad a nyár (vagy a lassan már elkezdődő ősz) legszebb pillanataira. Jövő nyáron pedig reméljük, ismét koccinthatunk veled ezeken a rendezvényeken, sőt, akár további helyszíneken is.