Az erősített borok világában már kalandoztunk korábban, és megismerhettük a sherry-t és a marsala-t, valamint megtudhattuk, mit is jelent pontosan, illetve hogyan is történik a borok erősítése. Itt azonban korántsem ér véget az erősített borok izgalmas sora, hiszen olyan „hírességekkel” is érdemes részletesebben foglalkozni, mint a portugálok portóija és madeirája. Ismerjük meg most ezeket a különleges erősített borokat.

A két adalék: a brandy és a történelem

A világhírű portói esetében érdemes néhány szót ejtenünk arról, hogyan, illetve miért is keletkezett. Az ok egyszerű: a borok szállítása – mely hosszú tengeri hajóutakat jelentett – tette szükségessé, hogy a borokat valahogy „tartósítsák”. Ennek a legkézenfekvőbb módja volt a borok brandy-vel történő erősítése, hiszen a magas alkoholtartalom megakadályozza a borok idő előtti öregedését, tehát hosszabb ideig érlelhetők, tárolhatók, sőt, ízviláguk is jóval érettebb, teltebb és mélyebb. A portói nem véletlenül ismert világszerte, hiszen eredete, és ezzel együtt 1756 óta szabályozott eredetvédelme több száz éves múltat és óriási hagyományokat jelent.

Hogyan és miből készül a portói?

A portóit – amely túlnyomórészt vörös, de természetesen fehér változatai is készülnek – kizárólag Portugália Duoro-völgyében termő szőlőből és a belőle készülő alapborból állítják elő, méghozzá avinálással, vagyis az alapbor mustjának erősítésével. Ekkor az erjedő musthoz magas alkoholtartalmú borpárlatot (brandy-t) adnak, és addig engedik tovább erjedni, amíg a portói édessége el nem éri a kívánt stílust és maradékcukor-szintet. Mintegy nyolcvanféle szőlőfajta engedélyezett portói készítéséhez, kikötés „csupán” annyi, hogy a Duoro-völgy termése legyen, az erősítéshez használt brandy viszont bárhonnan származhat, viszont 77 százalékosnak kell lennie, és felhasználás előtt engedélyeztetni szükséges.

A portói kategóriái

A portói borokat különböző adottságaik alapján – például a hordós érlelés ideje, édesség mértéke – különböző kategóriákba sorolják, így segítve az eligazodást a sok-sok stílus között.

  • A Ruby kategóriába a fiatal portóik tartoznak. 2-3 éves érlelés után bocsátják őket piacra, és nem jellemző rájuk a hosszas hordós érlelés, sőt, van, amelyikük nem is kerül hordóba, hanem acéltartályban érlelik őket. Rubinvörös színűek – mivel kékszőlőből készülnek –, édesek, gyümölcsösek.
  • A Tawny kategória világosabb a Ruby-nál, inkább borostyánsárgás, vöröses, narancsos barna, mivel itt már fehér szőlőfajták – illetve ezekből készült fehér portói hozzáadása –is előfordulhat. 3 éves hordós érlelésűek, így lágy és finom aromáikban már megjelenhetnek a karamell vagy aszalt gyümölcs jegyek.
  • A Vintage Port az évjáratos portóik kategóriája, a leghosszabban, sok évtizeden át eltartható portóikat foglalja magában. Színük koruk előrehaladtával az élénk rubinszínből az aranybarna felé halad, és fokozatosan üledék is képződhet bennük, emiatt az idősebb Vintage Port portóikat már szükséges dekantálni. A legdrágább tételeket ebben a kategóriában találjuk.
  • Az LBV, vagyis Late Bottled Vintage 4-6 évig érlelődik hordóban vagy tartályban, míg a Coelhita kategória borainak legalább 7 évet kell hordóban tölteniük, de előfordul, hogy csak 10-20 év hordós érlelés után palackozzák.
  • A White és a Rosé port kategóriákba pedig a fehér portóik, illetve a finom, aromás, kevés ideig héjon tartott kékszőlőből készülő pink színű portóik tartoznak.

A madeira

Az Atlanti-óceánban fekvő kis sziget, Madeira is Portugália része, erősített bora a sziget nevét viseli. Cukortartalom alapján a nagyon száraztól egészen az édesig találunk madeira borokat, amelyek adott esetben érlelési időben, színben és felépítésben is eltérhetnek egymástól. Érdekesség, hogy a borokat 3-5 hónapig az úgynevezett Estufá-ban, vagyis egy 45 Celsius-fokra felfűtött tartályban tartják, majd a legjobb tételeket 2-3 évtől kezdve akár több évtizeden át is érlelhetik.