Augusztus közepével nálunk, a Dubicz Borászatban is megkezdődött a szüret, és már most látjuk, hogy bár az időjárás nem volt minden tekintetben kegyes hozzánk, idén is minden adott a kiváló borok születéséhez!

Azt már biztosan mondanunk sem kell, milyen fontos szerepe van az időjárásnak a szőlőtermesztésben, na meg abban, hogy milyen borok készülnek az adott borvidéken, egy adott évben. A bortermelés szempontjából ideális eset, ha az éves középhőmérséklet 10 és 20 fok közt mozog, a napsütéses órák pedig 1800 és 2000 közt alakulnak a tenyészidőszakban.

És persze, csapadék is kell, 300 és 800 mm közt. Ebből, mármint esőből nagyon kevés volt az idei nyáron, és ez meghatározó lehet arra nézve, hogy milyen lesz a 2022-es évjárat.

Hogyan hatott az idei száraz nyár a szőlőre?

Összességében mi is azt láttuk, hogy nehezebben bírták azok a fiatal szőlőtövek, amelyeknek nincs olyan mély gyökérzete. Az idősebb, terebélyesebb példányok jobban viselték a forró, száraz nyarat – nekik mélyebbre tud hatolni a gyökérzetük.

A száraz, meleg idő további előnye, hogy viszonylag kevés a kórokozó, mert azok a párásabb, csapadékosabb nyarakat jobban kedvelik.

A meleg éghajlat hatása a szőlőre

Ha melegebb éghajlaton terem a szőlő, az ebből készülő bornak magasabb lesz a tannin- és alkoholtartalma, viszont kevésbé lesz savas, mint a hidegebb égövön termő szőlőből nyert nedű esetén. Viszont a hűvösebb éghajlat csökkenti az alkoholt és a tannint.

A szőlőfürtök fejlődésére is hatással volt az időjárás: valamivel ritkásabbak lehetnek a korábbi évekhez képest, a szőlőszemek pedig kisebbek, a megszokottnál nagyobb mag-héj aránnyal, kevesebb létartalommal.

Hogy ez mit jelent a borra nézve?

Azt, hogy bár kevesebb termésből, illetve kisebb létartalmú szemekből készül majd a 2022-es évjárat nálunk, a Dubicz Borászatban is, az ízek koncentráltabbak, az évjárat maga pedig egészen kiváló lehet.

Mi már alig várjuk! Neked melyik a kedvenc Dubicz borod? És mit szeretnél majd először megkóstolni a 2022-es boraink közül?

Nyár végén, ősz elején mindig különösen nagy örömmel lapozgatjuk a naptárunkat, mert ilyenkor egymást érik a szuper borfesztek. Hogy ezeket miért szeretjük, arról órákig tudnánk mesélni, de most megkíséreljük (a lehetetlent, és megpróbáljuk) négy pontba sűríteni az érveinket.

Ha egy kifejezésben benne van a „bor” és a „fesztivál”, az csak szuper lehet. Ezt nem Paulo Coelho mondta, és mi sem szántuk életbölcsességnek, de ez a nyár végi, ősz eleji időszak abszolút ezt erősítette meg bennünk. És Győrből, a Bortörténelmi Napokról hazafelé tartva kiszaladt a szánkon, a szívünkön… mert nagyon szeretjük a borfesztiválokat. Akkor is, ha alkalmanként tényleg sokat kell utazni egy-egy rendezvény kedvéért, ha szervezéssel, pakolással, kisebb-nagyobb fáradtsággal jár, mindent felülír az, amit egy-egy borfeszt ad nekünk. Hogy miért, annak kifejtésére egy nap és legalább egy üveg Dubicz bor is kellene, de most megpróbáljuk összefoglalni néhány pontba az érveinket.

Szeretjük a borfesztiválokat, mert…

…mert itt van lehetőség a pincén kívül is találkozni Veletek, beszélgetni, válaszolni a kérdéseitekre. Ezen kívül persze, azért is szeretjük ezeket a hangulatos alkalmakat, mert ilyenkor nagyon sok pozitív visszajelzésben van részünk, ami mindig megmelengeti a szívünket.

…mert ilyenkor természetesen közös koccintásokra is van lehetőség. Sokkal jobb, na meg oldottabb és hitelesebb is úgy beszélgetni a borról, ha közben fogy is.

Hol találkozhatunk legközelebb?

Szeptember 8-11 közt a Budapest Borfesztiválon, utána pedig a szeptember 14-18 közt megrendezésre kerülő Szeged Bor Téren leszünk. De két rendezvény közt sem unatkozunk: vannak az őszi egy délutános illetve egyestés találkozók is. Ha augusztus végén, szeptember elején nem futnánk össze, keress rá a Borjour Borhajó rendezvényekre, vagy az Olaszrizling Októberre, mert ezeken is ott szoktunk lenni.

…mert ilyenkor találkozik a hazai borász szakma, és naná, hogy egymás borait is megkóstoljuk, hiszen a magyar borászatokban olyan finom borok készülnek évről évre, amelyeket kár lenne kihagyni. Ilyenkor mi is ismerkedünk, kapcsolatokat építünk, tanulunk egymástól.

…mert ilyenkor mindig csodaszép új helyeket ismerünk meg, illetve van lehetőségünk visszatérni olyan helyszínekre, amelyeket már korábban, egy-egy kirándulás vagy borfesztivál kapcsán a szívünkbe zártunk.

És Te miért szereted a borfesztiválokat? Gyere el, találkozz velünk és egy pohár Dubicz bor mellett meséld el nekünk, szeretettel várunk!

Néhány hete még talán Te sem tudtad volna elképzelni, de lassan véget ér a vakáció, napokon belül kezdődik a suli. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy megcsináltad: túléltétek a nyári szünetet! Elő hát a kedvenc Dubicz boroddal, és tölts magadnak egy pohárral. De ne vidd messzire az üveget, mert bőven van, akire és amire emelheted a poharad.

A nyári szünet júniusban még élmények és kalandok végeláthatatlan sorát ígéri a gyerekeknek. A szülőknek pedig némi fejtörést is, hiszen a kicsiknek hetekig nincs suli, annak hiányában nincs napi elfoglaltság, amiről így nekünk kell gondoskodni. Persze, szuper dolog a sokféle tábor, kirándulás, családi nyaralás, szerencsés esetben Nagyszülőknél alvás meg miegymás. De azért ahogy telik a nyári szünet, úgy lehet egyre nehezebb az, hogy érdekessé tedd a napokat, miközben munkából és egyéb teendőből sem lett kevesebb. Ezzel pedig együtt járhat némi feszkó, morgás, kiabálás, krokodilkönnyek… nem is soroljuk tovább.

Nem azt mondjuk, hogy a nyári szünet vége felé kétszer annyi ráncunk és ősz hajszálunk van, mint amennyi előtte volt (pláne, mert nem is biztos, hogy a munka, a háztartás meg a gyerek szórakoztatása mellett volt időnk megszámolni). Hanem, hogy a nyári szünet vége, illetve a szeptemberi iskolakezdéssel a jól bevált napi rutin visszatérése az életünkbe bizony okot ad az örömre, a hálára, egy üveg finom Dubicz bor felbontására… mert most bőven van kire és mire koccintani!

Dubicz iskolatáska

Igyunk a szülőkre és mindenkire, aki segített
Tölts hát magadnak egy pohárral a kedvenc Dubicz borodból, és igyál először magadra, hiszen túlélted a nyári szünetet: a gyerek élményekkel feltöltve, iskolára (már majdnem teljesen) felkészítve, és mindnyájatoknak maradt néhány ép idegszála.

Koccintsunk a Nagyszülőkre is, ha be tudtak segíteni a gyerekvigyázásba – legalább néha –, így a főnököd is újra megláthatta benned a legproduktívabb emberét, és a háztartásra is maradhatott egy kis időd.

Igyunk a táboroztatókra, napközis foglalkoztatókra, akik nélkül sokkal többször hangzott volna el otthon, hogy „Anya, unatkozom”. És Neked legalább száz origamiállattal, három új kártyatrükkel, nyolcvan rajzzal és kismillió internetről ellesett játékötlettel kellett volna még pluszban szórakoztatni csemetédet.

Éljenek továbbá a barátok, keresztszülők, szomszéd nénik és közelben lakó családok, akikre rá tudtad bízni a gyerkőcöt, ha ügyintézés vagy olyan dolog jött közbe, ahová nem vihetted. Igyunk mindenkire, aki elvitte ide-oda, akár csak egyetlen programra is a kis örökmozgót.

És végül, de nem utolsósorban emeljük poharunkat a pedagógusokra. A nyári szünetben ismét beláttuk, hogy nem tudunk nekik elég hálásak lenni, amiért szeptembertől júniusig minden nehézséggel dacolva gondját viselik csemetéinknek. Előre is köszönjük nekik, hogy ezt a következő tanévben is folytatják!

 

Legyen szó legény vagy lánybúcsúról, születésnapi buliról, érettségi találkozóról, céges csapatépítőről, vagy egy szerelmes „elvonulós” páros hétvégéről a borkóstoló program mindegyikhez dukál. És ha már borkóstoló, akkor érdemes körbenéznetek, hiszen a Mátra számos testet-lelket feltöltő programmal vár Titeket, tartsatok velünk!

Nálatok hogy néz ki egy borkóstoló program? Jól „felkészülve” és már eleve jó hangulatban érkeztek vagy decens módon színtiszta józansággal és izgalommal várjátok a finom borok kóstolását? Akármelyik csoportba is tartoztok, annak az esélye ugyanúgy fennáll, hogy féktelen vedelésbe fulladjon a procedúra és a „Kis falumban, ott születtem én...!” – nótát „énekelve” hagyjuk el a kulturális programnak helyt adó Pincészetet a túravezető legnagyobb „örömére”. Biztosak vagyunk benne, hogy sokunknak számos jó élménye fűződik ezen borgőzös eseményekhez, de mi mégis úgy érezzük jóval több lehetőséget rejt magában egy vezetett bórkostolás.

Borászatunk nem eltitkolt célja, hogy új szintre emeljük a borkóstolás élményét, idejét éreztük a reformálásnak és annak, hogy olyan borkóstóló élményfúziókat hozzunk létre, melyek ízlelésünkön túl más érzékszerveinkre is hatnak.

Spékeld meg az élvezeteket egy kis extrémitással!

Szerencsések vagyunk, hiszen a természet a Mátrában ehhez már megalkotta a tökéletes környezetet, ezt kihasználva egészen extrém borkóstoló programoknak is utat adhatunk. A High- Tech Sportok Bázisával együttműködésben a borkóstolás előtt többféle extrém élményprogram közül választhattok: terep segway-jel, e- quad-dal, sőt monsterroller-rel is nekivághattok a mátrai vonulatok felfedezéséhez. Az „Extrém bórkostoló"programunk előzetes egyeztetést igényel, hiszen összesen 30 különböző program közül tudtok válogatni és megsúgjuk...nem könnyű a döntés!

Egy laza terepsegway túra vagy egy furfangos, borzongós PániQ Padlás szabadulójáték a hétvégére? JÖHET! Az igazán bevállalósak egy Kallók völgyi Lézerharcot is választhatnak, aki pedig Tell Vilmos és Robin Hood nyomdokába szeretne lépni, annak a Terepíjászatot ajánljuk kipróbálásra. Mi a közös ezen élményekben? Maga a Mátra és annak meseszép természeti adottságai, ami összeköti őket.

Az izgalmas és mozgalmas kalandok után jöhet a jól megérdemelt borkóstolás, hol máshol ha nem a Dubicz Borászatban?!

A nap legjobb része: a borkóstolás

Tematikus borkóstolóink során lehetőség nyílik megkóstolni a Dubicz pincészet legszebb tételeit. A társas alkalmakról nem hiányozhatnak a történetek, a 115 éves pince atmoszférája a sok mosoly és az önfeledt szórakozás sem. A közel 1 km hosszú, körbejárható pincénkben tehetnek sétát az idelátogatók, ahol végigkísérhetik a borászat történetét. A vezetett pincetúra után kóstolótermünkben zajlik a borkóstolás. Megtekinthetőek a 100 évvel ezelőtt használt 6000 literes, faragott hordók, az 1960-as években épített 30-80 000 literes, épített betontartályok és a XXI. század modern acéltartályos technológiája is. Az 50 fős kóstolótermünkben pedig végigkóstolhatjátok a borászat teljes kínálatát is. Igény esetén borkorcsolyával, falatkákkal, hidegtálakkal vagy melegétellel tesszük teljessé a borkóstolás élményét számotokra. Hogy teljesen autentikus legyen az élmény, az ételeket a Gyöngyösön méltán híres Kékes Étterem készíti.

A kóstoló során olyan Dubicz borokkal találkozhattok felvezetésképp mint például egy könnyű Irsai Olivér a Mátra sorozatból, egy édes kaland is „becsúszhat” a 1014 Tramini-vel. Aki pedig kedveli a buborékok játékát, annak biztosan meghatározó élmény lesz egy pohár Zsizsi gyöngyözőbor elfogyasztása. Zárásképp esetleg egy komolyabb, érettebb tétellel is szembe találhatjátok magatokat a Sárhegy palettánkból.

Az informatív ízélmény végére megtanuljátok felismerni a jó bor jegyeit valamint a megszerzett tudást a későbbiekben borvásárlás során is tudjátok majd kamatoztatni. A remek hangulatot pedig személyesen garantáljuk, csakúgy mint a kellemesen hűsítő 12 fokos pincehőmérsékletet, ami nyáron önmagában egy élmény!

Ha felkeltettük érdeklődéseteket Pincetúra és Borkóstoló programjainkkal, akkor ne habozatok, foglaljatok még ma időpontot hozzánk!

Ha nálad is úgy alakul, hogy az idei szabadságodat otthon fogod tölteni, ne csüggedj, inkább készülj fel: töltsd meg a medencét langyos vízzel, a hűtődet Dubicz borokkal, és hozd ki a legjobbat a vakációdból „Maradoszon”.

Idén az álom úti cél helyett – ahogy mi szoktuk mondani – nálad is Maradosz, vagy a Járda-szigetek jöhet csak szóba, vagyis otthon töltöd a szabadságod? Ez sokkal kevésbé drámai, mint elsőre gondolnád, sőt, ha a következő tippeket, tanácsokat megfogadod, alapvetően egy jó kis pihentető vakációban lehet részed. És ehhez ki sem kellett tenned a lábad otthonról (sem pedig kinyitni a pénztárcádat).

5 szuper tipp az álomnyaralásért Maradoszon

1.Ha nyár, akkor vízpart, és ha víz, akkor medence! Sokan nem vagyunk oda az élővizekért, hiszen azokban mindenféle élőlény mászkál-úszkál, és a víz tisztasága is megkérdőjelezhető néha. Sokkal jobb egy medence! A legjobb pedig a sajátod, amiben látod, milyen és mennyi víz van, sőt, akár az erkélyre is kihúzhatod magaddal.

2.A medencés bulihoz jó zene is dukál. Mit szólnál egy kis nosztalgiához? Idézd fel, mik voltak a kedvenc zenéid a nyolcvanas, kilencvenes években, nyomd be őket a Spotify-on, aztán csavard fel a hangerőt, hadd szóljon Madonna, a Queen, a Take That, a Spice Girls, a Backstreet Boys, a Shygys, a TNT, a Hip-Hop Boyz vagy épp ez a klasszikus!

3.Kell egy ital is, naná! Válogass bátran a legszuperebb nyári borkoktél receptjeink közül, amelyekkel feldobhatod a délutánt vagy az estét, amikor már mások is csatlakoznak hozzád.

Rozé fröccs helyett Maci fröccs

Változtasd a kedvenc rozé fröccsödet üde, gyümölcsös nyári frissítővé. Jöhet egy Maci fröccs? Ha van otthon málnaszörpöd, friss málnád, menta- vagy bazsalikomleveled, akkor nagyjából fél perc alatt összedobhatod. Így készítsd el: dobj jégkockákat egy pohárba, majd önts bele 1-2 cl málnaszörpöt, na meg a kedvenc Dubicz rozédat és szódát ízlés szerint. Mehet bele a friss málna, díszítésnek pedig a menta- vagy bazsalikomlevél. Ha ennyi még nem elég a mediterrán hangulatból, rozmaringággal is díszítheted, de a többször újrahasználható színes szívószálaknak, koktélokból ismert napernyőknek, gyümölcskarika-díszítések használatának is csak a fantáziád szabhat határt!

4.Mit olvasol? Ugye, hogy ezen most el is kellett gondolkodnod, hiszen év közben, a rohanó hétköznapok sokszor nem adnak lehetőséget arra, hogy kezedbe vegyél egy könyvet és el is mélyedj benne. Most viszont szabin vagy, akár falhatod is a könyveket! Nem is muszáj újakat venned, biztosan találsz olyanokat a polcon, amiket a tavalyi (vagy tavaly előtti) nyaralásra táraztál be, de végül nem volt időd elolvasni őket… válaszd ki az elsőt, és indulj el egy képzeletbeli utazásra!

5.Ne feledd, szabadságon vagy. Szóval ne most akard bepótolni a házimunkát, vagy más kötelezettségeket, amiket év közben picit hanyagoltál, és ne is arra használd ezt a pár napot, hogy utolérd magad a munkában. A legjobb, ha ugyanúgy beállítod a munkahelyi e-maileidnél a „házon kívül” automatikus választ, mintha ténylegesen elutaznál. Ezek a napok szóljanak a pihenésről, feltöltődésről, hogy utána újult erővel vethesd bele magad a hétköznapokba!

Súlyos tünetekkel járhat, ugyanakkor nem mindig könnyű laikus szemmel felismerni: az alkoholmérgezés egy elég veszélyes állapot, ami egész egyszerűen nem éri meg a kockázatot. Válaszd helyette a mértékletes alkoholfogyasztást, amiben a Wine in Moderation mozgalom támogatóiként mi, a Dubicz Borászat is hiszünk.

Ha azt mondjuk, alkoholmérgezés, valószínűleg neked is egy olyan ember képe ugrik be, aki rettentően berúgott, és öntudatlanul fetreng az árokparton, vagy egy kórházi ágyon. Toxikológiai szempontból viszont többféle alkoholmérgezés létezik: okozhatja a bor, sör vagy rövidek fogyasztásával bevitt etilalkohol (etanol), vagy metilalkohol (metanol), illetve fagyálló is. Ez utóbbiak többnyire véletlen folytán, vagy öngyilkossági szándékkal kerülnek emberi szervezetbe és sokkal kevesebb esetben fordul elő a kórházak toxikológiai osztályán, mint a féktelen alkoholfogyasztásból adódó etanolos alkoholmérgezések.

Milyen tünetei lehetnek az alkoholmérgezésnek?

Az összefüggéstelen, zavart beszéd, a már alig, vagy borzasztó nehezen működő mozgáskoordináció, a légzési zavarok, a hányás, a bőr sápadtsága, vagy kékesre színeződése is az alkoholmérgezés árulkodó jele lehet. Figyelj oda arra is, ha valaki kábultan ücsörög, és bár magánál van, láthatóan nehezebben vagy lassabban reagál, ha szólsz hozzá.

A mérgezést egyébként a laikusoknak nehéz felismerni, többnyire csak akkor hívnak mentőt, amikor a „hullarészeg” haverjukkal már nem tudnak kommunikálni.

Bár a józanodás valószínűleg kegyetlen, a gyógyulási esélyek általában jók: általában 6-12 órán belül hazaengedik az alkoholmérgezéssel ápolt betegeket. De sok a visszatérő is a kórházak toxikológiai osztályain, ugyanis vannak, akik többször is átlépik azt a bizonyos határt. Mások, akik nem ilyen szerencsések: súlyosabb egészségkárosodással is számolhatnak, például epilepsziaszerű görcsök, szívroham, vakság léphet fel. Legrosszabb esetben pedig nincs több baráti iszogatás és buli, belehalnak a túltolt éjszakába.

Legyél tudatos, ne kábult vagy másnapos!  

Hát nem lenne sokkal jobb úgy élvezni a kedvenc alkoholos italaidat, hogy közben nem sodrod veszélybe sem magadat, sem pedig a környezetedet? Fogyaszd hát tudatosan a Dubicz borokat és más szeszesitalokat is: ne a mennyiségre, hanem a minőségre helyezd a hangsúlyt.

Tudtad? Egy egészséges nőnek legfeljebb napi 2 pohár (2 dl-es), egy férfinak pedig 3 pohár (2 dl-es) bor fogyasztása ajánlott, de sosem éhgyomorra, hanem mindig étel mellé, megélve az ízvilág és a minőség adta élvezetes pillanatokat.

Mi, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok munkatársai szintén hiszünk a Wine in Moderation, vagyis „Bort mértékkel” elnevezésű, megfontolt borfogyasztást és minőségi borkultúrát népszerűsítő kezdeményezésben, amihez már 17 ország 55 szakembere csatlakozott. Velük együtt mi is azt javasoljuk, hogy a mennyiségre és a minőségre is odafigyelve válassz bort, és a féktelen ivás helyett az ízek élvezetére helyezd a hangsúlyt. Így nemcsak az estéd lesz felhőtlen, hanem a másnap is!

Ha már megvan a grillparti időpontja, és az is, hogy milyen húsokat fogsz sütni a társaságnak, ideje beszerezni az ételekhez tökéletesen passzoló borokat is. Hogy milyen húshoz milyen bor illik, és mit szolgálj fel a grillzöldségek, a gomba vagy a kecskesajt mellé, azt mindjárt eláruljuk.

A nyár a grillpartik főszezonja, ilyenkor szinte minden hétvégére jut egy jó kis kerti sütögetés. Ha élvezed a hangulatot, a szuper társaságot meg a finom falatokat, akkor talán már csak a megfelelő bor hiányzik: most megtudhatod, milyen grillételhez milyen bor illik, vagy mit tölts a zöldségek vagy a gomba mellé.

Top grill-bor párosítások

Csirkét vagy halat grilleznél? Adja magát egy jó fehérbor vagy rozé, ugye? A könnyű falatokhoz ezek illenek is, de sok múlik azon, pontosan milyen nedűvel öblíted le ezeket. A natúr csirkéhez pompásan passzol egy citrusos jegyekkel bíró sauvignon blanc, de ha erőteljesebb a pác, felnyithatsz mellé egy rozét vagy akár egy karakteresebb pinot noirt is.

Ami pedig a halakat illeti, jó páros például a lazac és a chardonnay, vagy a hekk és a furmint. Ha már ezt a borfajtát említettük, mindenképp érdemes betárazni belőle, különösen, ha a hekk mellett mondjuk kecskesajtot is grilleznél, hiszen ahhoz is remekül megy!

Ha csak zöldségeket dobsz a grillrácsra, kedvenceidet szintén remekül kiegészíthetik a laza fehérborok. A gomba mellé viszont válassz inkább olyan bort, ami kiemeli a jellegzetes, földes ízt, mint például egy pinot noir.

Valami nagyobb disznóságra vágysz? Akkor jöhet a tarja, amit sokféle pácban prezentálhatsz, méltó párja lehet egy pohár kékfrankos vagy cabernet franc. A bárány jó barátja a merlot, egy marhahúspogácsával gazdagított házi hamburgert pedig igazi nyári kulináris élménnyé emelhet egy pohár syrah – érdemes megkóstolni!

Indítsd be az estét!

Természetes, hogy kedvenc Dubicz boraid sem hiányozhatnak a grillpartiról. Ha még kérdés, mi kerüljön a grillrácsra, vagy először a hangulatot alapoznád meg, akkor tölts a poharakba egy kis Zsizsit – a buborékok garantáltan felpezsdítik az estét. Kínálhatsz mellé nyárson sült gyümölcsöket előételként, meglátod, a vendégeid azonnal ráharapnak majd!

Folytasd a kínálgatást a grillételekhez illő borfajtákkal, majd az este végére készíts be egy üveg Sárhegy kékfrankost: ez tökéletes azokra a pillanatokra, amikor már csak ücsörögtök a tűz körül, beszélgettek, esetleg valaki előveszi a gitárját és elhangzik az első (vagy a sokadik) kedvenc dalotok.

Nagy társasághoz nagy kiszerelés dukál: válogass bátran Bag-in-Box (BIB) csomagjainkból. Így nemcsak jobb áron kapod meg kedvenc Dubicz boraidat, hanem a hűtődben is jobban kihasználhatod a helyet, és a baráti társaságban sem marad senkinek szárazon a pohara!

Azt talán már tudod, hogy megújult a Mátrai borvidék logója és szlogenje, illetve, hogy május 5-én MyMátra néven megszületett az új közösségi bormárka. Hogy mit kell tudni róla, azt most igyekeztünk röviden, 5 pontba szedve összefoglalni, így már a legfontosabb infók birtokában kortyolhatsz bele!

Nagy dolgok történnek mostanság felénk: a Mátrai borvidék arculatot váltott, illetve május 5-én debütált az első közösségi bormárka, a MyMátra is. Ez nyolc borászat - nagy büszkeséggel jelentjük, hogy mi is köztük vagyunk - közös akciójaként tulajdonképpen arról szól, hogy a saját brandünk mellett mindannyian vállaltuk egy-egy, közösségi márkanéven megjelenő bor megalkotását is.

Ez egyrészt jellemzi a Mátrát, hiszen az itt termő illatos fehér szőlőfajták egységesítésével születik, másrészt viszont az adott borászat karakterét is magában hordozza.

Izgalmasan hangzik? Lássuk, mi az az 5 kulcsinformáció, amit jó, ha tudsz a MyMátráról!

5 hasznos infó a MyMátra közösségi bormárkáról

1.Miért MyMátra? Azt már tudod, hogy a MyMátra az első közösségi bormárka, minden esetben fehérbor kerül a palackba. A Mátrai borvidéket képviseli, illetve, hogy az itteni borászatok közül nyolcan, köztük mi, a Dubicz Borászat fogtunk össze a megalkotásáért. De hogy miért MyMátra? A névvel is azt az üzenetet akarjuk közvetíteni, hogy a Mátra mindenkié. Ezt mondja el minden egyes borászat is a saját MyMátra borával: személyes önvallomások ezek a palackok, melyekben szavak helyett ízharmóniákkal szeretnénk kifejezni, mi miért szeretjük ennyire ezt a csodálatos vidéket.

Te miért rajongsz leginkább a Mátrában? Tölts egy pohár MyMátra bort, és szerintünk valószínű, hogy meg tudod majd fogalmazni. De ha egy pohár után nem sikerül, kettő után biztosan fog! 

2. Milyen szőlőfajtákból kell állnia a MyMátrának? A klasszifikáció szerint a közösségi bornak minimum három illatos szőlőfajta házasításából kell állnia. Ezek közül egyik fajta aránya sem lehet kevesebb 10 százaléknál, és fajtánként nem haladhatja meg a maximum 35 százalékot. Meghatározó szőlőfajták az Irsai Olivér, a cserszegi fűszeres, a muscat ottonel, a sárgamuskotály és a Tramini. Ezek arányának összesen legalább a bor 70 százalékát kell adni, a maradék 30 százalékban pedig házasítható hozzájuk sauvignon blanc, rizlingszilváni, zöldveltelini, zenit és királyleányka fajtákból.

3.Hogyan készül a MyMátra? Kizárólag reduktív eljárással készülő csendes bor lehet, hordót nem lehet használni a készítéséhez. Végeredményként egy száraz, friss, maximum közepesen testes és közepes alkoholtartalmú bort kell kapni, melynek aromáiban főleg a gyümölcsös, virágos, enyhén parfümös jegyek dominálnak. Ezt kiegészítheti a vulkanikus talaj adta ásványos karakter.

4.Milyen a MyMátra vizuális világa? „Egymásba csendül a szín és a hang s az illat”, ahogy Charles Baudelaire írja. És igen, leginkább így lehet jellemezni a MyMátra közösségi bormárkát, hiszen a vizuális megjelenés is fontos szerepet játszik a bor élvezetében. Bizony, már a címke közvetít egy érzetet, egy hangulatot: ezen stilizált formában jelennek meg az adott pincészet MyMátra borának íz- és illatjegyei. Ezek a szimbólumok segítenek relatíve egységessé tenni a közösségi bormárka megjelenését - szóval ha meglátsz egy MyMátra bort a boltban, már messziről felismerheted -, de azt is megmutatják például, hogy az adott borászatnak mit jelent a Mátra.

5.Mely borászatok adták ki eddig a saját MyMátra borukat? Többek közt a Bárdos Borászat, a Kovács Pince, az Ákos Pince, a Nyilas és a Sol Montis Borászat, de mi a Dubicz Borászatnál is megalkottuk a saját MyMátra borunkat. Gyere el hozzánk, és kóstold meg a Pároddal vagy a Barátaiddal, vagy a legközelebbi online Dubicz bevásárlásodnál dobj be kosaradba egy palack MyMátra-át!

 

Forrás: https://bor.hu/magazin/majusban-debutalt-a-matrai-borvidek-kozossegi-bora-a-mymatra

 

Helló június, helló szuper borkóstoló programok! Végre már nemcsak a négy fal közt meg a kerti partikon tudunk bort kóstolni, hanem a fővárosban és környékén jobbnál jobb programokon is. Jön a Rosalia Fesztivál, a ChardonnÉJ és persze, nálunk, a Dubicz Borászatban is különleges borkóstolók várnak!

Ha a minőségi borok szerelmese vagy, biztosan nem éred be azzal, hogy otthon, a négy fal közt, vagy egy kerti partin kóstolsz bort. Persze, ennek is megvan a maga fílingje, és kell ez is, de azért néha valami másra szomjazol - átvitt értelemben, vagy szó szerint.

A június szerencsére jó pár olyan rendezvényt ígér, ahol a jó boroké lesz a főszerep: lássunk most ezek közül néhányat, ahol biztos nem maradsz a kedvenc Dubicz boraid nélkül!

3 szuper program júniusra, ha minőségi borokat kóstolnál

1.Rosalia Fesztivál – június 10-12, Budapest, Városliget

Újra itt a nyár, és az már most biztos, hogy idén is bővelkedik élményekben! Egymást érik majd a fesztiválok, bulik, nagy találkozások, nyaralások, szerelmek, strandolások, koccintások és éjszakába nyúló nagy beszélgetések. Hol is melegíthetnél be jobban minderre, mint a Városliget ikonikussá vált, nyár eleji kerti partiján, a Rosalia Fesztiválon. Idén a klassz borkínálat mellett kiemelt szerep jut a pezsgőknek, habzó- és gyöngyöző boroknak, amit gasztro különlegességek széles palettája és a színpad színes műsorkínálata kísér majd.

Tippünk: A Pároddal vagy a legjobb barátoddal akár páros fesztiválpohárba is kérhetitek kedvenc Dubicz borotokat!

További infók: https://rosalia.hu/hu

2. ChardonnÉJ az Etyeki Kúriában – június 18, 16:00-22:30

Nemcsak fogyasztanád a jó Chardonnay-t, hanem szeretnél többet megtudni róla, illetve megismernéd azokat a magyar borászatokat is, ahol a legfinomabb hazai Chardonnay-kat készítik? Akkor gyere el az Etyeki Kúriába június 18-án, ahol vendégekkel és hozzáértőkkel találkozhatsz egy kötetlen beszélgetős eseményen. És természetesen borkóstolás is lesz!

Tippünk: Idén számos borászat tételei közt egyik büszkeségünk, a Dubicz Borászat Chardonnay-ja is ott lesz. Gyere el, kóstold meg, és szeress bele újra!

További infók: https://www.facebook.com/events/954763471908530

3. Különleges, privát borkóstoló lehetőségek

Ha nem vágysz a tömegre, nem jó egyik fenti időpont sem, vagy szeretnéd a saját igényeidre szabni a borkóstolót, arra is van egy ötletünk. Pontosabban akár több is: gyere el hozzánk a Dubicz Borászatba, ahol szuper és igazán különleges borkóstoló programokkal várunk!

Tippünk: Élményfestés, szabadulószoba, vagy extrém borkóstoló bármire essen is a választásod, a jó szórakozás és a finom borok garantáltak!

További infók: https://dubicz.hu/borkostolo/

Hagyományainkhoz híven a Pünkösdi hosszú hétvégén ismét kinyitjuk pincénk különleges ajtaját, mely alapvetően csak bejelentkezés után, csoportosan látogatható. Úgyhogy bátorítunk mindenkit: itt az idő (újra) ellátogatni hozzánk! 🙂 

A bor zamata, illata és színe mindent elárul a tájról, a földről, a napról, a borászról és - végső soron - fogyasztójáról is. Azért is szeretjük az ilyen borkóstoló alkalmakat, mert ilyenkor mi jó szívvel kínáljuk a Dubicz Borászat legszebb tételeit, Ti pedig őszinte visszajelzésekkel, önfeledt mosolyokkal, kedélyes beszélgetésekkel háláljátok ezt meg.

Mi várható?

  • Mindhárom nap 10 és 18 óra között 3 tételes, díjmentes borkóstolással várunk Titeket! Ízleljétek meg kedvenceinket és váljon a tiétekké is!
  • Minden órában ingyenes pincetúrát tartunk, ahol szakértő csapatunk beavat Titeket a borkészítés történetébe, rejtelmeibe.
  • Ha megvan a kedvenc, akkor kedvezményesen megvásárolhatjátok, hiszen a borszaküzlet speciális ajánlatokkal vár minden vásárlót!
  • Különleges akciónk keretén belül 2022.06.04. és 06.11. között minden 5 liter után 1 palackot ajándékba adunk!
Pünkösdi nyitott pince napok

A különleges Dubicz pince

A közel 1 km hosszú, körbejárható pincénkben úgy tehetnek sétát az idelátogatók, hogy a borok megismerése mellett végigkísérhetik a borászat 115 éves történetét is. Megtekinthetőek a 100 évvel ezelőtt használt 6000 literes, faragott hordók, az 1960-as években épített 30-80 000 literes, épített betontartályok, valamint a XXI. század modern acéltartályos technológiája is.

Pünkösdi nyitott pince napok

Hasznos információk:

  • A pincelátogatáshoz nem szükséges bejelentkezni, a megadott időtartamon belül nyugodtan gyertek!
  • A pince hőfoka nagyjából 12 fokos, így ha fázósak vagytok, akkor érdemes készülni pulóverrel, kabáttal.
  • Parkolni az épület előtt, az utcán tudtok.

Nagyon várunk Titeket! 🙂