Elérkezett az igazi nyár és a vakáció, ilyenkor talán még több idő és alkalom adódik bort fogyasztani, mint a szorgos, zsúfoltabb hétköznapokon, hiszen a különböző nyári rendezvényeken, fesztiválokon, vagy a nyaralások alkalmával is szívesen borozgatunk. Érdemes azonban okosan bort fogyasztani. De hogyan is tegyétek ezt, és milyen fesztiválokra célszerű ellátogatnotok a nyár folyamán, ha finom Dubicz fesztiválborokat szeretnétek kóstolni? Ehhez adunk néhány tippet, tanácsot.

A kevesebb néha több…

 … és ez bizony a borokra is igaz! Vagyis hiába jó a társaság, szuper a zene, remek a hangulat, klassz a borkínálat, és óriási a kísértés, hogy jól „belehúzzunk” már a délutánba – az estéről és az éjszakáról nem is beszélve –, ne tegyük! Érdemes tudatosan és mértékkel borozgatni már az elejétől fogva, hogy ne csak a poharunkba kerülő bor legyen minőségi, hanem a fesztiválélmény is. Ha többféle bort szeretnénk megkóstolni, fogyasztani, akkor csakúgy, mint egy borkóstoló sorrendjében, indítsunk a könnyedebb műfajú friss, gyümölcsös fehér– és rozéborokkal, estefelé pedig már válthatunk akár testesebb vörösekre is. Azt pedig talán mondani sem kell, hogy a különböző típusú italok (bor, sör, pezsgő, „tömény”) össze-vissza fogyasztása, keverése bizony egészen biztosan nagyon hamar pontot tesz majd a fesztiválozás végére.

Víz, víz, víz… és fröccs!

Bár a fokozottabb folyadékbevitel – és itt természetesen elsősorban a vízre gondolunk – forró nyári napokon mindenképpen nagyon fontos, amikor bort is fogyasztunk, kiemelten szükséges figyelni rá. Ha ezt elmulasztjuk, fejfájás, rossz közérzet és akár rosszullét is jelentkezhet, sőt, a „másnaposságért” is elég gyakran a kevés vízfogyasztás (is) felelős – no meg persze az ehhez párosuló esetleges túlzott alkoholfogyasztás. Igyunk tehát sok vizet borozás közben. A legjobb, ha egy egységnyi elfogyasztott bor után amolyan kísérőnek máris „lehúzunk” kétegységnyi vizet. Ha pedig egyszerre szeretnénk „megúszni” mind a kettőt, legjobb választás a jó hideg, frissítő fröccs, hiszen abban egyszerre fogyaszthatjuk a bort és a hidratáló vizet is.

Ne csak igyunk, együnk is

A vízfogyasztáson kívül érdemes borozás előtt és közben az étkezésre is odafigyelni. Étkezzünk borfogyasztás előtt megfelelően, és ne felejtsünk el borozás közben sem „csipegetni”. Az étel ugyanis segít az alkohol felszívódásának lassításában, így az nehezebben jut be a véráramba. Ráadásul, ha végigtáncolunk, ugrálunk, csápolunk egy-egy szuper koncertet, duplán fontos az energia visszapótlása, valamint az, hogy „megágyazzunk” a további borozáshoz.

Melyik fesztiválokon találkozhatunk?

Néhány fesztivált is ajánlunk figyelmetekbe, amelyeken ráadásul borainkkal is találkozhattok. Nagy öröm ugyanis számunkra, hogy a tavalyi fesztiválszezont követően ismét úgy döntött a Borháló Borkereskedés, hogy idén is a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok lesz a Sziget fesztiválok hivatalos szállítója. Ismét találkozhat(ta)tok tehát borainkkal a VOLT Fesztiválon, a Balaton Sound-on, valamint az EFOTT, a Sziget, a Be.my.lake és a STRAND fesztiválokon.

Milyen borokat ajánlunk?

A kifejezetten a Sziget fesztiválokra készített borok stílusukban és ízvilágukban egyaránt illeszkednek a hazai és a nemzetközi fesztiválközönség ízléséhez, tehát magas minőségűek, tisztán is frissek, élvezetesek, jó ivásúak. Idén a fesztiválhangulatot garantáltan előcsalogató Sauvignon Blanc alapú üde Sziget White-tal, a Kékfrankos és Pinot Noir házasításával készült zamatos Sziget Roséval, valamint a Kékfrankos és Cabernet Franc házasításával készült Sziget Red vörösborral várnak benneteket a legnagyobb hazai fesztiválok. Ráadásul a Sziget Red különlegessége, hogy az ehhez használt Kékfrankos tavaly a második helyen végzett a VinCe Magazin nagy nyári vörösbortesztjén.

A legfontosabb: mindig légy erősebb, mint az alkohol!

Nemcsak fesztiválozáskor, de bármikor, amikor bort fogyasztunk, mindig jusson eszünkbe, hogy a bor egy alkoholtartalmú ital, amely csak mértékkel, valamint kellő körültekintéssel fogyasztva nyújt pozitív értelemben véve felejthetetlen élményeket. Éppen ezért legyünk tudatos, okos fesztiválborozók, figyeljünk oda magunkra és fesztiválozó társainkra is. Ha bárkin gyanús, furcsa jeleket látunk, inkább lépjünk oda hozzá, és kérdezzük meg, hogy minden rendben van-e, vagy van-e szüksége segítségre. Különösen fontos ez például tűző napon, hőségben, hiszen ekkor fokozott veszélynek van kitéve az, aki „picit” túllő a célon alkoholfogyasztás tekintetében. Amennyiben megtörtént a baj, hívjuk és várjuk is meg a szakértő segítséget, soha ne hagyjunk magára senkit ilyen helyzetben. Inkább feleslegesen tegyük ezt, mint hogy nagyobb baj történjen.

Élménydús és okos nyári fesztiválborozást mindenkinek!