Mi pontosan tudjuk, hogy milyen nehéz ellenállni a Dubicz boroknak, de ha autóba ülsz, nem csak azért nem javasoljuk, mert megbüntetnek érte!

Magyarországon a gépjárművezetéssel kapcsolatos alkoholfogyasztásra az ún. „zéró tolerancia” elve érvényesül. Ez azt jelenti, hogy nincs az a kis mértékű alkohol, ami megengedett lenne, így akár egyetlen pohár bor elfogyasztása után is büntetés jár, ha volán mögé ülsz (és persze ha vezeted is az adott gépjárművet😊).

Az elfogyasztott alkohol mértékét (gramm/liter véralkohol) a vérből vett minta alapján, vagy kilégzéssel történő levegőalkohol-szint méréssel határozzák meg (köznyelven: „alkohol szonda”).

A mért eredmény alapján a vonatkozó jogszabály 3 kategóriát különböztet meg:

–     a véralkohol szintje 0.30 ezrelék alatti

–     a véralkohol szint 0.30 – 0.50 ezrelék közötti, és

–     0.50 ezrelék fölötti mérték (a levegőalkohol-mérés értékei a véralkohol mértékek fele).

Az első két kategória szabálysértésnek minősül melynek büntetési tételei 30, és 100 ezer Ft (utóbbinál még 8 büntetőpont is járhat). A harmadik kategória már bűncselekmény, amely esetén kötelezően ugrik a jogsi legalább egy évre, de akár végleg is, és még súlyosabb esetben börtönbüntetéssel is járhat!

Fentiek alapján sem érdemes kockáztatni. Annak ellenére, hogy a Dubicz borok kísértésének szinte képtelenség ellenállni, azok fogyasztását is kizárólag csak akkor javasoljuk, ha nem készülsz vezetni utána!

Ahhoz, hogy a szervezet az alkoholt feldolgozza (elégesse), oxigénre van szükség, amit a sejtekből von el, ezzel felborítva azok zavartalan működését. Az idegrendszer a legérzékenyebb erre, ez a leegyszerűsített magyarázata annak, hogy az alkoholfogyasztás elsőként miért az idegrendszerre van negatív hatással. Ez, ha vezetsz, kifejezetten veszélyes. Lassulnak a reflexek – azzal egyúttal nő a reakcióidő is – , tompulnak az érzékszervek, és számos más nem kívánt hatás is igazolt.

Az alkoholt minden ember eltérő mértékben képes feldolgozni. Ez függhet az egyén éppen aktuális egészségi állapotától, a súlyától és még attól is, hogy férfi vagy nő; de a szervezet átlagos(!) alkohol-feldolgozó képessége nagyjából óránként 8-9 gr (vagyis 0.15 ezrelék).

Az alkoholos italok alkoholtartalmát térfogatszázalékban határozzák meg, ami megmutatja, hogy 100 ml italban hány százalék etil-alkohol van. Mit jelent mindez a tekinteben, hogy alkoholfogyasztás után mikor kerülhet a szervezetünk újra „alkoholmentes” állapotba?

Nézzünk néhány konkrét példát Dubicz borok esetén:

–        A közkedvelt, trópusi gyümölcsök illatát idéző, fűszeres, édes 1014 Tramini 11%-os alkoholtartalommal bír, ami azt jelenti, hogy 100 ml borban 11 % etil-alkohol van, ami nagyjából -az etil-alkohol sűrűségéből adódóan – 8.8 gr alkoholt jelent. 1dl elfogyasztása után 1 óránál is több időt kell várnunk ahhoz, hogy a benne lévő alkohol kiürüljön a szervezetünkből (8.8 gr / 8 gr = 1.1 óra).

–        Az illatában fahordós jegyeket hordozó, érett, Sárhegy Olaszrizling Barrique már 13.5%-os alkoholtartalmú. Ebből a borból 1.5 dl-t elfogyasztva már 16,2 gr alkohol feldolgozását várjuk el  szervezetünktől, ami kicsivel több, mint 2 órát igényel.

Az itt leírtak alapján is kijelenthető, hogy a vezetés és az alkohol fogyasztása között választani kell; vagy ezt, vagy azt, de egy időben a kettőt egyszerre semmiképp! Ha az alkohol mellett teszed le a voksodat, válaszd a Dubicz borokat webáruházunkból, minden további kockázat nélkül, vagy látogass el hozzánk egy vegyél részt borkóstoló programjainkbármelyikén, ahol a vezetésre nem lesz gondod!