Ahogy neked is van kedvenc borod, úgy a legnagyobb világsztárok is mindig tudják, hogy milyen fajta bor deríthetné őket jobb kedvre. Ráadásul több híresség kifejezetten nagy bor rajongónak is számít, szívesen posztolnak is fogyasztási szokásaikról. Eláruljuk, melyikük milyen bort választ a legszívesebben.

Beyoncé és Jay-Z

A Carter-házaspár évek óta nagy rajongója a habzóboroknak. Mindegy, hogy épp étteremben, vagy otthon vannak, ha bort kívánnak inni, a legtöbb esetben a könnyed buborékokat választják. A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok ZsiZsi borát bizonyára imádnák!

Erzsébet királynő

Az angol uralkodónőnek természetesen saját pincészetei is vannak, és mint minden előkelőség, ő maga is szívesen fogyaszt el egy pohár bort jó társaságban. Mindig nagyon odafigyel a minőségre, és arra, hogy a lehető legjobb évjáratok borait igya. Legnagyobb kedvencei a cuvée típusú borok, hiszen ezekben a különböző szőlőfajták kiválóan kiegészítik egymást, így mindig különleges a végeredmény.

Charlize Theron

A színésznő nagy borkedvelő hírében áll. Magyarországon járva már kipróbált több könnyed fehérbort is, ugyanakkor nyáron elsősorban a habzóborokra szavaz. Szívünk szerint legközelebbi látogatása során a legújabb, 2017-es Irsai Olivérünkkel kínálnánk meg!

Rihanna

Az énekesnő olyannyira nagy bor rajongó – és fogyasztó -, hogy a közösségi oldalain is gyakran látható borozás közben. Az étkezések mellé gyakran iszik egy pohár finom, fűszeres vörösbort, ugyanakkor tudni lehet, hogy Rihanna igazi mindenevő – vagy inkább mindenivó -, nyitott az újdonságokra. Ezen tulajdonsága alapján szívesen megkínálnánk Fríz sorozatunkból egy palack Olaszrizling Barrique-kal!

Drake

A rappernek kifejezetten kiforrott ízlése van, Drake ugyanis a muskotályokat keveli a leginkább. Nem csoda, hiszen ez a típus különösen kedvelt az illatos fajták között, zamatos és harmonikus – így minden alkalomhoz kiválóan illik. Gondolkodunk is rajta, hogy küldünk neki ajándékba egy palack Muscat Ottonelt, garantáltan ízlene neki!

Oprah Winfrey

A híres televíziós műsorvezető, Oprah Winfrey igazi bormániás, még saját pincészettel is büszkélkedhet. Kedvencei a száraz vörösborok, amelyekből naponta elkortyol egy pohárral – nem mellesleg pozitív egészségügyi hatásai miatt.